Jóllehet a korabeli amerikaiak többsége kegyetlen gyilkosnak tartotta, és neve ezért is fonódhatott össze a terrorral, manapság azonban a világ sokkal megértőbbnek bizonyul, és honfitársai közül többen a törzsét védő hőst látják benne.
A múlt előtti század utolsó évtizedeiben jelenlegi fogalmaink szerint hozzá hasonlóan sokan gerillaként harcoltak, ám nem tudták megakadályozni az indián törzsek kiszorítását ősi területeikről.

Később, 1890. december 29-én, újabb emlékezetes eset történt. Ez alkalommal azonban nem Geronimo apacsaival, hanem egy másik indián törzs tagjaival. Az amerikaiak addigra már rezervátumba kényszerítették a lakota törzset, ők viszont abban a hitben, hogy majd ott útja kivirágzik az ősi élet fája, kezdtek átvonulni a Ghost Dance nevű területre, amelynek kisugárzásától várták az új korszakot, minthogy ott –valami miatt- magukat golyóállónak tekintették. Kivonulásukban azonban az amerikaiak fenyegetés láttak, és katonákat küldtek a területre. Ők aztán még december 15-én le akarták tartóztatni Ülő Bölényt, de az ellenálló vezért e helyett megölték, és a fagyos hóban, nevéhez méltó módon, félig ülő helyzetben lefényképezték, ahogy azt az elejtett állatokkal a vadászok ma is megteszik.

Népe menekülni kezdett. Eközben (december 29-én) talán véletlenül egy másik indiáncsapattal találkoztak, ezt a közelben portyázó katonák lázadásként értékelhették, és a csoportot a kivonuló amerikai lovasok elfogták. Mintegy 300 indiánt, nőket és gyermekeket is, kezdték a Wounded Knee pataki rezervátumhoz kísérni, eközben további lovaskatonák csatlakoztak hozzájuk, összesen 500 voltak a végére.
Máig tisztázatlan körülmények között lövöldözés tört ki, és a katonák 200, javarészt fegyvertelen indiánt megöltek vagy megsebesítettek (nőket és gyermekeket is), miközben az ő veszteségük 65 volt. Ennek oka az  amatőr módon előkészített támadás volt, hiszen a lovaskatonák körbevették és több oldalról is üldözőbe vették az indiánokat, így aztán jó néhány golyó a saját emberüket ölte meg. A katonai bikkfanyelv ezt manapság friendly fire-nak, vagyis „baráti tűznek” nevezi.

Ez a történet, amit a kevésbé érdeklődők az én fiatalkoromban a Bury My Heart in Wounded Knee című dalból is megtudhattak. És egyebek mellett ők, Geronimo és Ülő Bika szolgáltatták az alapot a modern indián szabadságharcos mítoszoknak, a hősiességnek, az indián regényeknek, a fiú gyerekkor egyik alapjának. Mindezt csak azért írom le, mert bármilyen is volt Geronimo, ma a bukott szabadsághősök egyfajta csoportjába tartozik honfitársai számára. Ugyanígy része a szabadság legendájának Ülő Bika is.

De nem Osama bin Laden. Ő soha. Ő a szeptember 11-i new-yorki támadás szimbóluma maradt. Nem foglalta el másokét és nem védte meg saját területeit. Tűzben akarta elégetni az amerikai civilizációt. Most az égette el őt.