Sikernek
és a kockázatkezelésnek kevés fontosabb eleme van, mint a jó időzítés. Jó
időzítésnek nevezem azt, amikor valami akkor történik meg, midőn megtörténnie
kell, vagyis előtte is és utána is veszteségekkel kellene számolni.
Nyilván
füllent az, aki azt állítja, hogy ismeri a formulát, bár vannak tanácsadók,
akik ebbéli ismereteiket gyakorta és szívesen árulják. Az időzítés nehéz kérdés
mindenkinek, így például az újonnan belépő, ambiciózus új főnöknek, aki azon
tépelődik, hogy a feleslegesnek látszó embereket gyorsan elküldje-e, vagy bízzon
a tanulási képességben, amely eredményeként a munkatársak éppoly hatékonyak és
lojálisak lesznek, mint ahogy azt elvárja.
A
politológusok szerint az időzítés problémája egyszerű: mindent az elején kell
meglépni, később már fárad a köz és a jobbító szándék is. Ott van azonban az
átmenet problémája, mi van a még igen és a már nem között? Barátom szerint életünk
jellemző döntései leginkább a fuzzy logika révén jellemezhetőek, ez mindarra
biztosan igaz, amit köznyelven tipródásnak nevezhetünk. Nem könnyű a választás,
cserében viszont a rossz döntésért súlyos árat kell fizetni.
Kalandos
pályám egy szakaszában befektetési bankot vezettem, ahol az időzítési döntések
különösen
fontosak voltak. Sok támaszunk nem volt, lévén a tőzsde fiatal, a mély elemzés
még odáig sem jutott, hogy legalább szavakban megkülönböztessék a felszíni
ügyeket a fundamentális kérdésektől. Óriási sikereket nagy bukások követték. Ki
ne emlékezne az IBUSZ kezdeti szárnyalására, és bukására két év múlva? Vagy a
MÜSZI csettintésére? De vajon tudhatjuk-e előre, hogy az IBUSZ ára mitől és
mikor ugrik az egekbe, és miért rajong a MÜSZI-ért a nép (mit is jelent a MÜSZI)?
Nos, volt aki tudta, érezte, mikor kell beszállni és kiszállni. Voltak sikeres
választások, de ez jobbára a végére derült ki.
Ami
a tartalmasabb történeteket illeti, talán a haditudományok és a hadtörténet
szolgáltatja a legjobb példákat. Grouchy tábornok szerencsétlen csatangolása a
waterloo-i sáros csatamező peremén, miközben Napóleon állandóan kérdi, hol van
Grouchy, aki a legrosszabb pillanatban tévedt el. Ha Grouchy csatlakozhatott
volna, az angoloknak és a poroszoknak nyilván nehezebb vagy éppen csaknem
lehetetlen dolguk lett volna. De nem ez történt, ők egyesültek, Napóleon
viszont nélkülözni volt kénytelen Grouchy tábornokot, a legrosszabb pillanatban.
Felidézhetjük az amerikai függetlenségi háborút is, amelynek során, a vereség
szélén álló Washington és vezérei folyópart mentén vonultak, miközben az
angolok már várják a túlparton egy szíves tönkreverés céljából. De ő nem hagyja
magát, csak vonul le és fel, naponta halasztva az ütközet pillanatát, és ebből
az a következtetés vonható le, hogy az utolsó pillanat máskor volt neki és az
angoloknak, s az ő naptárában szerepeltek a helyes dátumok.
Julius Caesar is
gyakran vonult, meneteltette heteken át katonáit az idő előtti csata
elkerülésére. A nagy Szun Ce is ír erről a problémáról. Tanácsainak lényege úgy
foglalható össze, hogy az utolsó pillanat előtti időszak az, amikor magad
uralod saját cselekvési meződet, és már utána vagy, ha más teszi ezt helyetted.
Azonban
nyár lévén, megosztom a kedves olvasókkal az általam e tárgyban ismert
legfontosabb szabályt, amit nagyváradi nagymamámtól tanultam. Egyszerű szabály,
szinte lehetetlen követni a való életben, mégis felfénylik belőle a tiszta
mondanivaló. Nyaranta Váradon töltöttem pár hetet. Nagymama a széltől is óvott,
a rokonság magával vitt, elkísért mindenhova. Így aztán egészen hosszú ideig
egyedül nem ismertem ki magam a nagyon egyszerű szerkezetű városon, ha valami
nem
a városközpontban, vagy a Körös-menti sétány közelében helyezkedett el. Történt
egy alkalommal hogy a Félix-fürdőbe szerettem volna menni, de egyedül még
sohasem vágtam neki az útnak. Nagymama
viszont pontosan tudta: felszállsz a
3-as villamosra, és leszállsz az utolsó előtti megállónál. Azóta is keresem a
helyes pillanatot, bár elég gyakran elvillamosozok az utolsó megállóig.
Pár
évtizede munkahelyem az Economic Comission for Europe, az ENSZ egyik regionális
szervezete volt, amely azóta is a Népszövetség márványpalotájában működik.
Gazdaságelemzőként do...
CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a
lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a
szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan
változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új
megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet
kell felmutatnia.
Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve
használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra
radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja –
köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál
jóval többet hirdet.
Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát
jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.