Máris újra fellobbant a vita arról, hogy vajon a vasútba érdemes-e annyi pénzt beletömni, mint amennyit a költségvetési táblák mutatnak, különösen arra való tekintettel, hogy a személygépkocsi a költségvetési mérleg szempontjából egy gazdag aranybánya. A szakértők rögtön rávágják az externáliák ügyét (ami a vasút estében nagyjából helyrebillenti a mérleget), ezzel papíron közelebb kerülnek az egyes közlekedési ágak egymáshoz. Már nem olyan szörnyű a vasútfenntartás terhe, ha az szennyezést és a területfoglalást is externáliaként beárazzuk.

Csakhogy ez a megközelítés hitelesebben és szinte magától értetődően hangzik Hollandiában vagy Franciaországban, mint nálunk, ahol azért a vasúti személyszállítás (és a cargo is) visszaesőben van, és ha kopottasak is (vagy éppen azért) a szerelvények, ülőhelyben számítva akár kétszer annyian is utazhatnának. Rendben, kivéve pénteken és jelentős családi ünnepet kapcsán, nagyobb vallási ünnepekkor, a balatoni szezon alatt, és még pár alkalommal. Na meg bizonyos eszközök esetében: nem meglepő módon honfitársaink is a tiszta, szép, kényelmes piros vonatokat szeretik.

A kutató helyesen mutat rá az alacsony kihasználtságra, mint a legfőbb problémára. Arra is helyesen mutatna rá, hogy a magyar autópályákon alig lézengenek autók egy forgalmasabb osztrák vagy német pályához képest. Ahhoz azonban elegen vannak rajta, hogy a kormány és a választók egyaránt helyes jóérzéssel gondoljon a gyors pályára, az ország vérkeringésébe bevont településekre és a beáramló tőkére. Az első száz kilométernél még mindenki vacogott: vajon itthon is bejönnek-e az autópályák?
A kádári balatoni pályáról senki sem gondolkodott így, a hétvégi Magyarország minden effélének csak örülni tudott, a költségek amúgy sem voltak nyilvánosak. De aztán az új rendszerben fizetős lett a pálya, a tetejében koncessziós szerződések is születtek. Irdatlan összegnek tartottuk azt a summát (nagyjából az osztrák matrica árát, tized akkora hálózatra!), amit előbb 50 kilométerre, aztán 100-ra kellett kifizetni.
Mára helyrebillent az ár-érték arány, több a pálya, kisebb a díja egy kilométernek, bár a zöldebbik énem még mindig elégedetlen. És legyünk is óvatosak: a magyar háztartások költségvetésében 10-15 százalék lehet az autózás részesedése, ez Nyugaton kisebb, ami részben a fejlettség eltéréséből adódóan a fogyasztási kosár szerkezeti különbségére vezethető vissza, de másrészt azért is így van, mert nagyobb a városi és elővárosi (és a távolsági) közösségi, s ezen belül a kötöttpályás közlekedés szerepe.

Sok vasútbarát az egyéni közlekedést, illetve a buszos közlekedést általában akarja meghódítani: csak még egy pénz, és minden jobban megy vasúton. Nem ez a perspektíva. Az a bizonyos kis pénz 20 éve alatt akár 6-7000 milliárd is lehet, és nincs az a politikus, akinek el ne csuklana a hangja egy ilyen összeg kimondásakor, mégha nagyobbik részét az EU adná. A vasútnak arra lehet és érdemes törekedni, hogy hatékony gerinchálózatot működtessen, az autópályák hatékony gerinchálózata mellett. Versenyelőnye abban lehet, hogy gyors (a mai vasút lassú), kényelmes (már vannak jó szerelvények), jól felszerelt és van WIFI (most kezdődik), összekapcsolódik a városi közlekedéssel (vegyesek a tapasztalatok, de ez stratégiai felismerés). És mindezt nagyvárosok között és a nagyvárosi agglomerációban. Ez lenne a műsor túlnyomó része (a mai személyszállítási vasúti piac 85 százaléka). És ha minden klappol, akkor a tervek (ÚSZT) szerint minden, a vasút  a mobilitási piac 15 százalékát fogja képviselni.

A modern vasúttervező nem kényszeríti a döntéshozókat a közlekedési módok közötti választásra, hanem alkalmazkodik a környezethez, azon belül viszont a legjobbat nyújtja. Legyünk verhetetlenek nagyvárosok között, Budapest és Debrecen vagy Miskolc környékén. A modern tervező tudja, hogy nem csak az erőforrásokért folyik a verseny, hanem az utazókért is. Van, ahol a vasút diktál (ha jó), van, ahol alkalmazkodik (ha okos).

Tudják: if you can’t beat’em, join’em, ha nem tudod megverni őket, csatlakozz hozzájuk. Mi másról is szólna a közösségi közlekedési forrásokért folytatott küzdelem?