A mi akkori politikai táborunk a pártos beszámolók szerint nagyritkán, és csak tudományos célból, kisebb földalatti atomrobbantásokat hajtott végre a nagy Szovjetunióban, míg másutt, így a Csendes Óceán távoli zugaiban pedig a francia, amerikai imperialisták katonai kísérleteket hajtottak végre, mintegy előjátékként a világ leigázásához.

Újságolvasói szemünk és agyunk mindehhez hozzászokott. Pedig már abban az időben is szörnyű dolgok történtek, csakhogy tőlünk sok ezer kilométeres távolságban, és a médiumok teljes mellőzésével.

Elsősorban az amerikai filmeknek és a vietnámi háború idején a fotóriportoknak köszönhetően elevenedett meg a korszerű pusztító eszközök hatása. De akkor háború volt, mi meg mindig békében éltünk, és az atomerőművek is a tudomány diadalát szimbolizálták, bár éppenséggel Németországban a korai zöldek már több mint 30 éve szervezetten tiltakoztak létesítésük ellen.

Csernobiltól kezdődően aztán minden megváltozott. Borzalmas képek járták be a világot, de a fejlett világ, a kezdeti pánikot leszámítva, inkább atomerőmű-párti volt, mint sem. Csak nem a szovjet technológia, az emberi gondatlanság, a védekezési képesség hiánya, a haváriára való felkészületlenség. Hanem a fejlett nyugati technológia, a jól szervezett katasztrófakezelés, az állandó nemzetközi ellenőrzés. Egészen Fukusimáig.

Csernobil-e Fukusima?

Ha csak a katasztrófa méreteit és a nukleáris szennyeződés mértékét tekintjük, könnyen azzá változhat. Csakhogy Csernobilban nem csak a föld, hanem a rendszer is rengett. Amely emberi hiba hatására szétesett, és a sugárzás ellenére sem volt képes hetekig összeszedni magát, miközben a sugárfertőzés hatalmas területre kiterjedt. A fukusimai katasztrófa hatása és várható mértéke összehasonlítható Csernobillel, és csak remélem, hogy tévednek az erről szóló tudósítások. Azonban Fukusima esetében az okok, és emiatt a tanulságok is jelentős mértékben eltérnek Csernobiltól, és éppen ez az, amitől az egész még félelmetesebb lesz.

Magam részéről szeretnék hinni az atomenergiában, a televíziókban fellépő tudósoknak, hogy megfelelő felkészülés mellett (s lehet-e bármiben Japánnál jobban felkészülni?) az atomerőmű biztonságosabb és sokkal tisztább, mint a szénhidrogén alapú.
Az Exxon Valdez 1989-es balesete óta a TV folyamatosan mutatja az olajfoltok által okozott környezeti katasztrófákat, az vergődő és elpusztult állatokat, emlékezzünk csak a Mexikói öbölben a Deepwater Horizon egy évvel ezelőtti tragédiájára. Összemérhetőek-e a szörnyűségek? És a bányászat,a folyamatos környezetszennyezéssel és robbanásokkal? A tengeri szélerőművek, amelyek megzavarják az élőlényeket? Van kisebb veszélyt hordozó technológiákból összeállított energiatermelési portfólió, amely ugyanakkor képes a szükséges megawattokat is kiállítani?

Laikusként eddig azt a következtetést vontam le a fukusimai tragédiából, hogy kétféle veszélyt kell kezelni. Ha már megtörtént a baj, akkor a katasztrófa-elhárítás és a mentés a feladat. Ám előtte, és erre többen is figyelmeztetnek, ott van maga a hely, amely önmagában nagyon veszélyes. A Föld töréslemezeinek találkozása környéki országok különös veszélyben vannak. Az egyik írás szerint a csendes-óceáni töréspontok közül három az elmúlt években megmozdult és hatalmas tengerrengéseket okozott. A negyedik, amely a Szent-András árok vidéke, vagyis az USA nyugati partja, ugyancsak veszélyben lehet. Ha egy nagy földrengés cunamival jár együtt, akkor az atomerőművek veszélybe kerülnek. És hasonló a veszély a kaliforniai parton mentén is.

Írják, az amerikai erőművekre is ráfér a javítás. De van-e jó védelem a cunamival súlyosbított földrengéssel szemben? Vagy a jövőben csak a nagyjából rengésbiztos területekre kellene atomerőművet telepíteni, a tengerparttól viszonylag távol, vagy éppenséggel hatalmas hullámtörők által védett területeken? És ez még tényleg olcsó áram lenne? (Most azonnal lezárom a PC-m, ez se fogyasszon áramot.)