Ilyesfélékről, hogy: Mi a küldetése a nemzeti könyvtárnak a digitális forradalom kellős közepén? Amennyiben akut elhelyezési, tárolási és működési gondokkal nem kell számolnia, vajon milyen szerepfelfogással, milyen fogaskereke lehet majd az információs kultúra magyarországi gépezetének? Melyek azok az alapértelmezett funkciók, amelyeket mindenképpen szolgálni kell, és hol nyílnak „extra” kapuk az értékhozzáadásra, más intézményekkel, törekvésekkel, ügyekkel való összekapcsolódásra, új tudásjavakat teremtő társadalmi innovációra? Hogyan tehet a legtöbbet egy méltó helyzetbe hozott szakintézmény a magyar információs társadalom, a magyar kultúra, tudomány és nemzeti önismeret fejlődéséért?

 

Ehelyett azonban sehová nem vezető mellékutakon olyan kérdések tematizálódnak, amelyek nyitottnak tűnnek, de nem azok, mert már régen túl kellett volna rajtuk lépni, hiszen csak az időt rabolják a valódi (stratégiai) tervezéstől és a valódi társadalmi és szakmai vitától. Nem kérdés, hogy csakis egy új épület kínál megfelelő, gazdaságos és korszerű megoldást az elhelyezésre, a tárolásra, az őrzésre és az olvasói használatra. Nem kérdés, hogy az intézménynek a dedikált könyvmúzeumi és az ahhoz kapcsolódó állományvédelmi és kutatási feladatkörökhöz szükséges fizikai és humán infrastruktúrán túlmenően a disszemináció, a népszerűsítés, a társadalmasítás, a bevonódás, a legtágabb értelemben vett közösségi tudásfolyamatok színterének is kell lennie. Emiatt nem kérdés, hogy a szentély-szerű nyugalom, a csend és az ezeket biztosító távolság helyett jól megközelíthető, forgalmas helyszínen, különböző célcsoportok állandó jelenlétét és áramlását biztosítva kell megépülnie és működnie, ahogy manapság hasonló új intézmények esetében mindenki eljár. Nem kérdés, hogy a kulturális örökségből rá eső tárgyi gyűjtemény-vagyonnak a digitális örökkévalóság részévé tétele a nemzeti könyvtár feladata, amely akkor jár el bölcsen és hatékonyan, ha ebben a munkában más őrzőhelyekkel és szereplőkkel is szövetkezik, miközben a nem általa kezelt őrzési egységek körét is beleérti saját gondozású metaadat-nyilvántartásaiba és szolgáltatásaiba. Nem kérdés, hogy a fentieken túlmenően számos könyv-és könyvtárszakmai koordinációs és kutatási feladat ellátásának legmegfelelőbb helyszíne és gazdája a nemzeti könyvtár, de már csak emiatt sem lehet eredményindikátorként egyedül az olvasói létszámra mutogatni, mint egy művelődési közkönyvtár esetében

 

Akkor mifélék a jó kérdések, amiről az eszmecserének folynia kellene?

 

Talán ilyenek. Vajon hány és milyen fizikai térre, vetítőszobára, hangversenyteremre, kiállítási felületre, foglalkoztató szobára, szellemi alkotó térre, előadóteremre, közösségi helyszínre lesz még szükség a megfelelő sűrűségek, beágyazottságok és szinergiák biztosításához, amelyeket már az épület tervezésekor figyelembe kell venni? Milyen célcsoportok számára milyen bejárási utakon milyen céllal milyen látogatások tervezhetőek és tervezendőek? Mik azok az alapvető ismeret-és tudáscsomagok, amelyekkel a nemzeti könyvtár kínálataként kellene személyes jelenléttel mondjuk minden iskoláskorú magyar fiatalnak találkoznia, nem csak befogadóként, hanem olykor résztvevő partnerként is? Mindehhez milyen infrastruktúrára, eszközökre, szakemberekre, kapcsolattartási felületekre van szükség? Milyen további erőforrások vonhatóak be az őrzött állomány értékhozzáadott feltárásába, feldolgozásába? Hogyan lehet mindebbe fiatal kutatókat, szakdolgozókat, szaktanárokat és diákokat alkotótársként bevonni? Az aktuális szerepfelfogáshoz milyen nemzetközi kapcsolat-típusok tartozhatnak, hogyan legyen jelen a magyar nemzeti könyvtár a hasonló útkeresési szakaszban lévő társ-intézmények világában? Miként legyen élesztője és gesztora a teljes magyar kultúrkincs digitalizálásának és hozzáférhetővé tételének? Gyűjtőkörét meddig, miért és milyen mértékben terjessze ki a digitális univerzumban képződő újfajta tartalmakra, azokat hogyan kezelje és hogyan szolgáltassa?

 

A sor valószínűleg folytatható volna még provokatív, izgalmas kérdésekkel, mozog annyira a Könyv Világa, hogy ki-ki könnyűszerrel megjeleníthesse a magáét. Csak tegye, még időben, hogy a döntéshozók számára is a fontos narratívák jelenjenek meg, hogy amikor változatok között mérlegelnek, ne csak semmitmondó, közömbös, fáradt gondolatmaradványokra támaszkodhassanak.