Ezek a hírek azonban ma már az Interneten is alig lelhetőek fel. Ellenben a forgalomban lévő Budapest-térképek 90 százaléka mai napig elmulasztja feltüntetni, hogy a több kilométeres Remetehegyi út közepén van egy autók számára járhatatlan, az egykori téglagyári területet felülről lezáró, mintegy négyszáz méteres szakasz. Aki tehát a belváros felől szeretne eljutni valamelyik távolabbi, külső házszámhoz, rendre beleszalad abba, hogy egyszer csak egy kutyasétáltató ösvénnyel véget ér az út, pedig a számozás szerint egyre közelebb került a keresett helyhez. A tanácstalan sofőrök ilyenkor bősz telefonálásba kezdenek, be-becsöngetnek a lakókhoz, faggatni kezdik – természetesen reménytelenül – a térképeket vagy újraterveztetik az útvonalat a GPS-szel.

Számoljunk. Naponta hárman járnak így, fejenként vesztenek 5-6 percet, kénytelenek a Máramaros utcán, nagy félkörben, felfelé kerülni, fél kilométerrel hosszabb úton, az emelkedő miatti magasabb fogyasztással. Együttesen napi negyed óra nettó életidő-veszteség, másfél kilométer plusz futásteljesítmény és az erre eső másfél deciliter üzemanyag. A halmozódó bosszúságot most hagyjuk.

Szorozzunk. Húsz év alatt, amióta a kritikus szakaszon lakom, és szinte naponta igazítom el a tanácstalan autósokat, autónként átlagban két utassal számolva egyetlen kartográfiai hiba, egyetlen pontatlan térkép-információ mérlege 3600 kieső munkaóra, 11.000 feleslegesen megtett kilométer és 1100 liter elherdált üzemanyag.

Forintosítsunk.  Szolid, 1000 forintos órabérrel számolva egy átlag felett kereső dolgozó teljes éves fizetésének megfelelő 3,6 millió forinthoz jön még (mai árakon számolva) 400 ezer forintnyi üzemanyagköltség. A téves információ ára tehát négymillió forint jól kimutatható vagyoni kár mellett a megnövekedett környezetterhelés, a megnőtt futásidő, és – húsz év alatt – negyvenezer ember felesleges pszichés terhelése.

Gondolkozzunk. Vajon a további, hasonló hibák milyen nagyságrendekre tornásszák fel a veszteség-mérleget? A rossz forgalomszervezés miatti dugók, az elhúzódó útlezárások miatti torlódások vajon hogyan számszerűsíthetőek?  És hogyan kalkuláljunk az utcatáblák vagy a jól látható házszámok hiánya miatti túlfutásokkal, lassításokkal, keresgélésekkel, az emiatt megnövekedő baleseti kockázattal? Ugye, hogy már a milliárdos nagyságrendnél járunk, és az állampolgári közérzetet lényegileg meghatározó jelenségnél: mennyire mozgunk otthonosan az útjainkon, milyen tájékoztatást kapunk tábláktól, forgalomirányító berendezésektől, térképeinktől. Hogyan csökkentik közterületi jelezéssel (signage) navigációs bizonytalanságainkat, nem feledkezve meg az előzetes orientáció és az utólagos megerősítés követelményeiről, legyen szó országútról vagy vasúti pályaudvarról?

Aki kételkedik abban, hogy az információépítészetnek (information architecture), a tájékoztatás és koordináció céljait szolgáló információs környezet tudatos alakításának ekkora szerepe volna, azt befejezésül egy friss hírrel szembesítem.

New York városa a következő években fokozatosan lecseréli több mint negyedmillió utcatábláját, amelyeken a neveket a huszadik század eleje óta változatlanul, nagybetűs formában írják és helyezik ki a kereszteződésekbe. Számos tanulmány mutatta ugyanis ki, hogy a mozgásban lévő autóvezetőknek (különösen, ha idősebbek) milliszekundumokkal tovább tart felismerni a táblákon szereplő szavakat, és az ekképpen elvont többlet-figyelem megnöveli a balesetek kockázatát. Az új táblákon emiatt mindössze az utcák nevének és típusának (Avenue, Road, Square, stb.) kezdőbetűje lesz csak nagy, és kizárólagossá válik a külön erre a célra kifejlesztett betűtípus, a Clearview használata. S noha az utcatáblánként 110 dolláros költség 2018-ig együttesen közel 28 millió dolláros terhet ró a város költségvetésére, a projekt elindult és minden bizonnyal sikeresen be is fejeződik majd. Kétség sem férhet hozzá, hogy meg is térül egyszer, kevesebb balesettel, csökkenő számú túlfutással, megnyert milliszekundumok milliárdjaival. Talán ki is számolták ezek a huncut, polgárbarát amerikaiak.

Mi meg már avval is elégedettek lennénk, ha legalább minden, kereszteződésben álló ház falán lennének utcatáblák, házszámmal, akármilyen tipográfiával, és nem tévednénk el a pályaudvarokon.