Felszerelkezve mindavval, amit a technológia nyújthat, képességeiket és tudásukat összetett problémák megoldására, új gondolatok, termékek és szolgáltatások kifejlesztésére használják. Mesterien kezelik az adatforrásokat és az adatvizualizációs eszközöket, amelyekkel a döntéstámogatást magasabb szintre emelik. Az észművesek az új ötletek és innovációk motorjai, akiknek egyre fontosabb szerep jut a vállalat-közi versenyben. A sikeres vállalati szervezet abba az irányba „finomhangolódik”, hogy minél jobb támogatást nyújtson nekik, és egyre élesedik a verseny a megszerzésükért.

A gond az King definíciójával, hogy az „észműves” így puszta fogalmi „trouvaille”, üres szó-bravúr. A King-féle „munkaköri leírásnak” természetét tekintve semmi köze az egykori kézművesek világához, egyedileg megformált tömegtermékek nagy előzetes felkészültséget és szakértelmet igénylő legyártásához. King észművese nem más, mint egy, a vállalati szervezetbe a korábbiaknál sokkal jobban integrált tudásspecialista – erősen emlékeztet a „stratégiai partner” néven emlegetett, kialakulóban lévő szerepkörre.

Pedig nagyon is léteznek az ipari korszak előtt meghatározó fontossággal bíró, és magukat az információs társadalomba is átmentő egykori asztalosokra, cipészekre, szűcsökre emlékeztető mesteremberek az információs-és tudástermékek világában is. Hogy csak néhány példát soroljunk fel: észműves a szappanopera forgatókönyv-írója, aki a bevált klisék alapján „szakmányban” állítja elő az új epizódokat. Észműves a szakfordító, akinek minden egyes terméke más, mégis ugyanazt és ugyanúgy csinálja, amíg elkészül vele.  Észműves a politikai beszédíró, a plakát-és borítótervező, az illusztrátor és az infografikus, akinek minden egyes kiinduló adattömegből eredeti módon kell látványos vizuális varázslatokig jutnia. Észműves a személyi edző, az életmód-tanácsadó is, hiszen minden egyes ügyfél esetében egyedi mix lesz a „termék”. Jellemző, hogy Dr. Ameer Khalid szerint a koponyatrepanációt végző őskori orvosok az első észművesek, hiszen esetükben már nem a manuális munka, hanem a művelethez szükséges szaktudás szerepe a meghatározó (History of medicine http://www.similima.com/organon/org89.html ).

A mai észműves saját műhelyében, saját szerszámaival dolgozik. Kinggel abban már egyet kell értenünk, hogy a digitális univerzum mesterembereinek erős IT-felhasználói tudásokkal és jártasságokkal kell rendelkezniük, akár a speciális alkalmazói szoftverek világában. Változatos helyszínekről tudnak munkafolyamatokba bekapcsolódni, mobilak, de idejüket maguk osztják be. Függetlenek, választásaik érték-alapúak, közösségbe ágyazottak, cél-vezéreltek, köreikben erős a társadalmi felelősség-vállalás, mint norma. Nem véletlen, hogy Harold Jarche a szabad szoftveres közösség tagjaiban véli felfedezni a tipikus észműveseket (http://www.jarche.com/2008/02/knowledge-artisans/ ). A „kódgyártó mesterekre”  (Open Source Artisans)is igaz King látlelete, miszerint egy nagy termelékenységű észműves jellemzően egyedül dolgozik, de nagyon alkalmas kiscsoportos munkára is, hiszen alapállása ösztönösen kollaboratív, az információ megosztásában érdekelt.

Ezért és így tömörülnek átfogóbb csoportokba, „céhekbe” (Open Source Guilds) a szoftveriparosok, így jönnek létre határokon átnyúló, spontán közösségeik, mint például a Drupal-fejlesztők különleges csapata.

Walter Russell Mead ennél még tovább megy egy nem is oly régi blogbejegyzésében (The Crisis of the American Intellectual http://blogs.the-american-interest.com/wrm/2010/12/08/the-crisis-of-the-american- intellectual/ ). Nem csak a tudáscéhek (knowledge guilds) erős jelenlétét tételezi (közülük is leginkább a jogászok, orvosok, egyetemi professzorok és az egyházi személyek, valamint a tanárok és az újságírók „zárt érdekszövetségeit” érzi meghatározónak), hanem kifejezetten arról igyekszik az olvasóit meggyőzni, hogy ezeknek éppen most jár le az idejük. Ahogy az ipari forradalom gyárai elsöpörték a manufaktúrán alapuló céheket, az információs forradalom úgy állítja majd félre az egyre rugalmatlanabb tudáscéheket.  Idejük – Mead szerint – éppen azért jár le, mert a céhes forma a kiképzés monopóliuma ellenére már nem képes a kortárs társadalom igényeinek megfelelő minőségű és tömegű szolgáltatást nyújtani. Az egészségügy, az oktatás és a jog épp azok a területek, ahol hatékonyabb és olcsóbb szolgáltatásokra van szükség, miközben éppen itt emelkednek messze az inflációt meghaladó módon az árak, és kerül a rendszerbe egyre több diszfunkció.

Mead páratlan elemzőkészséggel meg is leli az okát mindennek. A problémát a 19.század végére vezeti vissza, amikor a haladás fogalma az értelmiségiek számára összekapcsolódott a bürokratikus, redisztribucionista állam politikai támogatásával és a modern nagyvállalati struktúra stabilitásával. (Avval a komplexummal, amit James Beniger korszakos műve, Az Irányítás forradalma “bürokratikus kontrollforradalomnak” nevez). Ez a világkép olyan erős, hogy azóta is meghatározza a céhek működését és ideológiáját, pedig az egykorvolt egyensúly már a múlt, újra kontrollválság fenyeget, amit a hagyományos módszerekkel már nem lehet megoldani. Csakhogy a céhek immár saját magukhoz lojálisak elsősorban, nem a társadalom vagy a “globális közösség” akut kihívásaira igyekeznek válaszokat adni. Pedig az állam helyett egyre inkább a társadalom, a bürokraták helyett a (társadalmi) vállalkozók és a “felkent szakértők” helyett a tömegek tűnnek az autentikusabb problémagazdáknak.  Az outsourcing, a crowdsourcing, az automatizáció folyamatosan lefelé szorítja a költségeket, és olyanokhoz is eljuttatja (egyre gyakrabban magán az Interneten) a vonatkozó tudásszolgáltatásokat, akik korábban a magas ár miatt nem tudtak részesülni belőlük. (Gondoljunk csak arra, hogyan teszi szükségtelenné az adókitöltő szoftver a drága tanácsadót, vagy miként járhat utána valaki a Neten, hogy valóban a legmegfelelőbb gyógyszert írta-e fel neki az orvosa). Az erő és a hatalom szép lassan átkerül a szolgáltatól a felhasználóhoz, és ebben a világban egyre inkább az észművesek és az újfajta, új generációs tudáscéhek lesznek meghatározóak.

Ha így értjük és így olvassuk e két izgalmas fogalmi innovációt, nemcsak attraktívnak, hanem egészen komoly jelentést hordozónak fogjuk tartani őket.