Ma: 24°CVihar
Publicisztika
A Rubik kocka esete az IT-vel
2010. 09. 10. péntek 11:10

Magyarországot a nagyvilágban általában az innen elszármazott tudósairól, 1956-ról és egykoron híres labdarúgóiról ismerik. No meg van ugye a "gulasch".

Van néhány kivétel, sajnos kevés. Ilyen a Rubik kocka és annak feltalálója, Rubik Ernő, aki a mai napig is itt él és dolgozik. A Rubik-kockát Rubik Ernő találta fel 1974-ben. Többször az év játékának választották itthoni és külföldi kiállításokon. A világon a legtöbb példányban eladott játékának tartják, több mint 350 millió dartab talált belőle gazdára. Amolyan örök játék és talány (volt), ezért minden újabb generáció örömmel forgatja és elméleteket gyárt az elforgatásra.

Azt már kevesebben tudják, hogy a bűvös kocka  - működésétől fogva – felkeltette matematikusok figyelmét is. Megfejtése ugyna nem összemérhető, például a nagy Fermat-sejtésel, amit 350 évig nem tudtak bebizonyítani,  vagy hogy a híres Goldbach –sejtést említsük, amelyet a mai napig sem tudott senki sem bebizonyítani, azaz maradt sejtés, de a Rubik kocka rejtélye 36 évig tartotta magát.

Mi is a rejtély?

Az, hogy minimálisan hány lépésben lehet úgy elforgatnia kockát, hogy minden oldala azonos színű legyen. Voltak tippek, sejtések, hogy 17, 18, 20, 22. Igazolni azonban eleddig nem sikerült. Harminc évvel ezelőtt egy brit kutató a fejébe vette, hogy matematikai bizonyítást ad arra, melyik az a legkisebb szám, mellyel ki lehet rakni a Rubik-kockát. Nem sikerült neki.

A bizonyítás olyannyira nem volt könnyű, hogy több matematikus és mérnök dolgozott a projekten - hiába.

Az összes lehetséges kezdőállás sok milliárdon felüli, a kutatók 2,2 milliárd csoportba osztották a lehetséges kezdőállásokat. Hamar rájöttek, hogy nem fognak boldogulni ekkora kombinációval. Ekkor jött a mentőangyal a Google képében. A megfejtést célul kitűzőknek felajánlotta számítógép parkját 35 számítógép-év kapacitás erejéig.

Mi is ez a számítógép-év? Ezt a fogalmat a számítógép teljesítményére használják: 1 számítógép-év: 1GFlop sebességű gép egy évig történő célzott működését jelenti.

Ez már óriási számítási erőforrás volt és elegendőnek bizonyult, hogy a bizonyítás megszülethessen. Így a 36 éves talányra fény derült, a rejtély megoldódott, a homály véget ért. Megtalálták azt a legkisebb számot, ahány lépésből bármelyik Rubik-kockát ki lehet rakni. Ez a legkisebb szám a 20. Talán, nemes egyszerűséggel ezt a számot elnevezték „God’s number”-nek.

Egy talánnyal szegényebbek lettünk. Ráadásul a Rubik-kockát sem kerülte el a mindent digitalizáló lendület, és az idén megjelent a new-yorki játékvásáron TouchCube, a digitális Rubik kocka is. Az eredeti kockánál kicsit nagyobb és nehezebb digitális kocka az iPhone érintőképernyőjéhez hasonló működés mellett segítséget ad a következő lépésre, egy másik gomb megnyomásával pedig lépésről lépesre automatikusan kirakódnak az oldalak. A kockaélményt hangokkal egészítik ki, amelyek keverésnél és az oldalak megérintésénél hallhatók.

Én maradok az eredetinél….

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Szóljon hozzá!
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.