Menü

Eseménynaptár

32_Depositphotos.jpg
Forrás: ITB

Sorra döntötték meg a rekordokat a nagy technológiai cégek a múlt évben, igaz, akadt közöttük olyan vállalat is, amelynél az volt a különleges, hogy növekedést tudott produkálni. Az amerikai technológiai óriások elképesztő összegeket fizettek ki az utolsó negyedévben azért, hogy élhessenek az adózási szabályok változása kínálta lehetőségekkel.

Meglepő dolog történt az IBM-mel: 22 olyan negyedév után, ami éves összevetésben csökkenő bevételt hozott, tavaly az utolsó három hónapban már növelni tudta forgalmát a társaság az egy évvel korábbihoz képest. Ez a pozitív fordulat azonban a jelek szerint nem igazán győzte meg a befektetőket arról, hogy a jövőben már stabil növekedés vár a vállalatra, ugyanis az üzleti adatok bejelentését követően meglehetősen komoly mértékben, 4,5 százalékkal zuhant a cég részvényeinek értéke. Pedig Virginia Rometty, az IBM vezérigazgatója ezúttal jelentős előrelépésről számolhatott be a társaság stratégiai fontosságú területein. Az elemzőrendszerek, mobil- és biztonsági szolgáltatások, mesterséges intelligencia technológiák ugyanis 11,1 milliárd dollárt hoztak a múlt év utolsó három hónapjában, ami a teljes bevétel 49 százalékát jelentette, és 17 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi teljesítményt. Ez annak fényében igen komoly változás, hogy 2016 utolsó három hónapjában ezek a területek még csak a forgalom 35 százalékát adták. A felhőalapú megoldások forgalmát külön tünteti fel a társaság, és az adatok alapján jól látszik, hogy ez az egyik leggyorsabban növekvő szegmens a cégnél. Az utolsó negyedévben 5,5 milliárd dolláros, míg az egész évet vizsgálva 17 milliárd dolláros bevétele volt az IBM-nek a felhőhöz kapcsolódó technológiákból, ami éves összevetésben 24 százalékos csökkenést jelent.

 

Egyszeri tétel

Az egyelőre kérdés, hogy az utolsó három hónapban elért 4 százalékos bevételnövekedés fenntartható lesz-e – a teljes év egy százalékos mínuszt hozott a forgalomban –, a részvényárfolyam bejelentést követő alakulása alapján arra lehet következtetni, hogy a befektetők egyelőre nem igazán bíznak ebben. Persze egyéb tényezők is állhatnak a pesszimizmus mögött. Egyrészt bár szépen hoznak a konyhára a stratégiai irányok, az év vége felé az elemzők előzetesen nagyobb előrelépést vártak ezen a területen. A másik dolog, ami aggaszthatja a részvényeseket, az egy egyszeri tételhez kötődik, ami rövid távon ugyan érzékeny veszteséget jelent, de hosszabb távon még komoly előnyük is származhat belőle. A társaság ugyanis az amerikai adótörvények változásával adódott lehetőséggel élve a korábban külföldön tartott pénzét – vagy annak egy részét, ezt egyelőre nem lehet pontosan tudni – visszavitte az Egyesült Államokba. Az egyszeri adóamnesztiának köszönhetően jóval alacsonyabb adókulccsal tudja elszámolni ezeket az összegeket. Azonban még ez is azt jelentette, hogy a tavalyi utolsó negyedévben 5,5 milliárd dollárnyi egyszeri költséget tüntettek fel az adózás kapcsán. Ez pedig azzal járt, hogy az év végi nettó eredmény a tavalyi 4,5 milliárd dolláros nyereség helyett egymilliárd dolláros mínusz volt. A változás természetesen érződött az egész éves profiton is, a 2017-es 5,7 milliárd dolláros adózott eredmény a felét sem érte el az egy évvel korábbinak.

 

Bejött a stratégiaváltás

Az általa gyártott chipek biztonsági hibái miatt kirobbant botrány közepette igencsak ráfért egy jó hír az Intelre, és ezt sikerült is szállítaniuk, üzleti szempontból ugyanis rendkívül sikeres évet zártak tavaly. A piac is értékelte a kedvező híreket, annak ellenére, hogy szinte naponta érkeznek újabb aggasztó adalékok a Spectre és Meltdown sérülékenység kapcsán; a múlt éves eredmények bejelentését követően 7 százalékkal emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama, közel két évtizede nem ért ennyit egy Intel papír. A társaság részvényeseinek jó hangulatát erősíthette, hogy úgy tűnik, esetükben már bízhatnak abban, hogy tartós lesz a stratégiaváltás eredménye. Az Intel ugyanis korábban túlságosan is függött a személyi számítógépekbe szánt chipektől, ami azért volt kellemetlen, mert lassan fél évtizede folyamatos a csökkenés ebben a szegmensben (igaz, a tavalyi utolsó negyedév az IDC adatai szerint fordulatot hozott a pc-piacon is). Ahogyan azt a bejelentést követően több elemző is kiemelte, a társaság sikeresen váltott, és most már nem a pc-s chipek, hanem az adatközponti rendszerekbe szánt félvezetők jelentik a fő bevételi forrást, és a jelenlegi piaci és technológiai trendek alapján ez bizony még sokáig igen jövedelmező lehet. Nem véletlen, hogy Brian Krzanich, a vállalat vezérigazgatója a rekordok mellett azt emelte ki a tavalyi üzleti eredmények bejelentésekor, hogy működik az „adatközpontú” stratégiájuk, és a programozható megoldásokba, a kommunikációba és az önvezető autózásba fektetett összeg kezdi meghozni gyümölcsét. A társaság mind az utolsó negyedéves, mind a teljes éves bevételt vizsgálva rekordot ért el. Az adatkezeléshez és feldolgozáshoz kapcsolódó termékeik forgalmában pedig egészen kiugró, 21 százalékos növekedést tudtak felmutatni. Ráadásul az elemzők szerint idén még kedvezőbb lesz a helyzet. Egyrészt érezhetően nő az igény a játékosok számára fejlesztett számítógépek iránt – ezt egyébként a január elején Las Vegasban megrendezett CES-en bemutatott új eszközök is jelezték már –, emellett az adatközponti rendszerek kapcsán is folyamatosan bővül a kereslet. A várakozások szerint idén az Apple is egyre több modemet rendel majd a cégtől, és az Intel kiszoríthatja a Qualcommot, mint az Apple fő modem beszállítója.

 

Megnyugtató hírek

A befektetőket persze az is megnyugtathatta, hogy az Intel hivatalosan azt közölte, hogy nem számítanak komolyabb üzleti veszteségre a chipek biztonsági hiányosságai miatt. A részvényesek hangulatát az is javította, hogy a múlt évben összesen 9 milliárd dollárt fizetett ki számukra a cég.

 

A nyereség vonatkozásában már nem volt ennyire kedvező a helyzet, igaz, az IBM-hez hasonlóan az Intelnél is az adózási szabályok változása okozta a jelentős visszaesést, hiszen ők is éltek a kínálkozó lehetőséggel. Szinte majdnem ugyanakkor, mint az IBM-nél, egyszeri költséget jelentett az ő esetükben is ez, az Intel 5,4 milliárd dollárt számolt el a külföldön tartott pénz Egyesült Államokba történő visszavitele kapcsán. A negyedik negyedévet így 0,7 milliárd dolláros veszteséggel zárták, míg egy évvel korábban még jóval 3 milliárd dollár feletti nyereségük volt. A teljes évben mindössze 7 százalékkal esett vissza a profit, 9,6 milliárd dolláros volt.

 

Mobilos kérdések

De nemcsak az Intel halmozta a rekordokat, az egyik legnagyobb készülékgyártó, az LG is igencsak belehúzott 2017-ben. A társaság beszámolója szerint rekordszintre, 55,4 milliárd dollárra nőtt a forgalmuk tavaly 2016-hoz képest, ráadásul ez ebben a szektorban meglepően nagy, 10,9 százalékos bővülést jelent éves összevetésben. Az igazán látványos előrelépést ugyanakkor a nyereségben tudta felmutatni a cég, 2017-et 2,23 milliárd dolláros profittal zárták, ami 85 százalékos előrelépést jelentett az előző évhez képest. A dél-koreai vállalat jelentésében a prémium háztartási eszközök és a televíziók iránti kereslet komoly felfutását emelte ki az üzleti eredmények kapcsán, illetve megjegyezték azt is, hogy a prémium kategóriás okostelefonok is jól teljesítettek. Ez utóbbi információ fényében azonban érdekes, hogy a társaság mobil részlege (LG Mobile Communications Company) 10,5 milliárd dolláros bevétel mellett – ami kis mértékben elmaradt az egy évvel korábbitól – több mint 640 millió dolláros üzemi szintű veszteséggel zárta az évet. Igaz, ez már komoly javulást jelent 2016-hoz képest, hiszen akkor jóval egymilliárd dollár fölötti volt az üzemi vesztesége a társaság mobilrészlegének. Az LG bevételéből a legnagyobb rész egyébként a  háztartási eszközöket és klímaberendezéseket gyártó részlegre jutott, ami 17,34 milliárd dolláros bevételt ért el, ez 11 százalékkal múlta felül a 2016-os eredményt. Az otthoni szórakoztató elektronikai eszközökből főként a televíziók iránti nagy keresletnek köszönhetően 16,85 milliárd dollárra tettek szert tavaly, ez hét százalékos bővülést jelentett éves összevetésben.

 

Tartalmas küzdelem

De nemcsak az Intel és az LG, a Netflix számára is különleges év volt a tavalyi. A tévézési szokásokat alapjaiban felforgató, fizetős online videószolgáltatást nyújtó társaság a múlt év elején egy nagy lépéssel lényegében az egész világon elérhetővé tette megoldását és ez bizony látszik a számokban is. A cég 2017 utolsó három hónapjában minden korábbinál több, 8,3 millió új előfizetővel gyarapodott, és ezzel az év végére az előfizetői számát 110 millióra, míg az összes regisztrált felhasználóét 117 millióra tudta növelni. Az előbbi érték 21 milliós, míg az utóbbi 24 milliós bővülést jelent egy év alatt. Ez persze érződött a bevételen is, ami több mint harmadával nőtt és 2017-ben már meghaladta a 11 milliárd dollárt. Ezzel párhuzamosan a társaság nyeresége is megugrott, az 558 millió dolláros profit triplája az egy évvel korábbinak. Igaz, a Netflix egyelőre elképesztő összegeket fordít tartalomfejlesztésre, így nem a profitnövelés a fő céljuk. A vállalat a tavalyi 6 milliárd dollár után idén 7,5 és 8 milliárd dollár közötti összeget tervez új produkciók előállítására költeni. Az igyekezetük érthető, hiszen bár egyelőre meghatározó szereplőnek számítanak az online videószolgáltatások piacán, egy régi rivális, a Hulu is nagyon rákapcsolt, és olyan vállalkozások veszik egyre komolyabban ezt a területet, mint az Amazon, az Apple, a Disney vagy az HBO.

 

Stratégiaváltással a sikerért

Elégedetten nyilatkozhatott az elmúlt évről Bill McDermott, az SAP vezérigazgatója is, a legnagyobb európai szoftvercég ugyanis teljesítette az év közben kétszer is megemelt bevételi előrejelzést és a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint 23,4 milliárd eurós forgalommal zárták 2017-et, ami 6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit. A társaság évek óta egy jelentős stratégiaváltást hajt végre, melynek lényege, hogy az egyszeri szoftverértékesítés helyett a felhőtechnológiára és az előfizetéses modellre helyeződik át a hangsúly. A cég jelentése szerint a felhő és szoftver értékesítésből 19,5 milliárd eurós bevételük volt, ami 6 százalékkal haladta meg a 2016-ost, azonban ha csak a felhő előfizetéseket és támogatást nézzük, akkor már 26 százalékos volt a bővülés éves szinten. Az SAP nemcsak organikus fejlődéssel igyekszik minél jobban megerősíteni piaci pozícióját, az üzleti eredmények bejelentésével együtt azt is közölte, hogy 2,4 milliárd dollárért megveszik az értékesítéshez használt szoftvereket fejlesztő Callidus nevű amerikai vállalatot.

A Samsung Electronics is beállt a rekordhalmozó technológiai vállalatok sorába, a dél-koreai cég január utolsó napján hozta nyilvánosságra 2017-es üzleti adatait. Kiderült, nem az okostelefonok vagy a televíziók, hanem a chipek jelentették a nagy üzletet számukra. Sőt, annyira jól sikerült a múlt év a chipgyártó részleg számára, hogy bevételben már felülmúlták az Intelt is ezen a fronton, a félvezetők 69 milliárd dollárt hozták a cégnek. A vállalat teljes tavalyi bevétele közel ötödével nőtt 2016-hoz képest, és meghaladta a 216 milliárd dollárt, míg a nyereség 38 milliárd dollár körül alakult, ami majdnem duplája volt az egy évvel korábbinak.


Technológiai cégek bevétele (milliárd dollár)

 20162017
Samsung 182,109 216,128
IBM 79,919 79,139
Intel 59,387 62,761
LG 49,947 55,386
SAP 26,474 28,157
Netflix 8,831 11,693

Forrás: cégközlés

 

Technológiai cégek adózott eredménye (milliárd dollár)

 20162017
Samsung 20,505 38,060
IBM 11,872 5,753
Intel 10,316 9,601
SAP 4,361 4,867
LG 0,114 1,686
Netflix 0,187 0,559

Forrás: cégközlés

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2024 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Szabó Zsolt- Sharp

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4830 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:SERCO Informatika Kft.

A legkeresettebb cégek: