Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
73_Phys.org.jpg
Forrás: ITB

Néhány éven belül is százmilliárd dollárt jócskán meghaladó iparággá fejlődhet a mesterséges intelligencia (MI) megoldások fejlesztése és forgalmazása. Az MI bevetése 2030-ra közel 16 ezer milliárd dollárnyi plusz GDP-t jelenthet a világnak.

Egy, az irodában is otthonosan mozgó, könnyen tájékozódó, az akadályokat kikerülő robotkutya; egy természetjáró, majd az akadálypályán is bizonyító humanoid robot – a Boston Dynamics idén több olyan videót is bemutatott a legújabb fejlesztéseiről, amelyek már azt érzékeltetik, hogy a robotok egészen elképesztő teljesítményre képesek.

 

Elképesztő távlatok

Az idén egyértelművé vált, hogy a robotok a hatalmas gyárak mellett teljesen új helyszíneken, akár az éttermekben vagy ügyfélszolgálatokon is megállják a helyüket. Persze nem csak fizikai robotok támogatják ma már a vállalkozások működését, hiszen egyre több cég dönt úgy, hogy chatbotot vet be az ügyfélélmény javítása érdekében. Ezek a megoldások pedig jellemzően már a mesterséges intelligencia (MI) kínálta lehetőségekkel élnek.

Az MI egészen elképesztő távlatokat nyit számunkra, ugyanakkor az is jól érzékelhető, hogy még a szakértők is óvatosan közelítenek a témához, és akad közöttük olyan, aki nem biztos száz százalékig abban, hogy összességében pozitív kimenetele lesz a mesterséges intelligencia alkalmazásának. A vállalkozások életében mélyreható változásokat hozhat az MI – igaz, egyelőre lehetetlen még felbecsülni is, hogy milyen üzleti potenciált rejt magában ez a technológia.

 

Hatalmas piaci lehetőségeket kínál az MI

A nagy piackutató cégek természetesen publikálnak előrejelzéseket, azonban ezekből igazából csak az érzékelhető, hogy robbanásszerű fejlődés várható ezen a területen. Az IDC jóslata szerint 2022-ben már 77,6 milliárd dollárt költenek világszerte MI és gépi tanulás technológiákra. Egy másik előrejelzés szerint 2024-ben 191 milliárd dolláros lesz az MI-piac és addig évente átlagosan 37 százalékos növekedés várható, míg a Tractica elemzése szerint csak az MI-szoftverek piaca 2025-re 105,8 milliárd dollárosra hízik.

Bár különböznek a kutatócégek megközelítései, az értékekből jól látszik, hogy a mesterséges intelligenciával foglalkozó technológiai vállalatok középtávon mindenképpen jól járnak, hiszen óriási piacot hódíthatnak meg. Azt pedig, hogy milyen hatással lehet a világra üzleti szempontból az MI, a PwC próbálta meg felmérni még 2017-ben. Nagy kockázatot nem vállaltak, hiszen meglehetősen távoli dátumra, 2030-ra vonatkozóan adtak ki előrejelzést, de az általuk közölt szám még így is megdöbbentő. A mostanihoz képest 2030-ban 15,7 ezer milliárd dollárnyi GDP-többletet hoz globális szinten a mesterséges intelligencia.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2070 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kisgergely Kornél

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4933 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: