Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


56_kerulo_balazs_GYU_2659_2.jpg
Kerülő Balázs, Bay Zoltán KutatóintézetForrás: ITB

A kis- és közepes méretű vállalatoknak is nyújt fenntartható, Ipar 4.0 igényeihez igazodó szolgáltatásokat a Bay Zoltán Kutatóintézet. A termék teljes életciklusát figyelembe vevő fejlesztésekről, a Smart Divízióval kapcsolatos elképzeléseiről Kerülő Balázzsal, a divízió frissen kinevezett vezetőjével beszélgettünk.

– Nyár óta vezeti a Smart Divíziót a Bay Zoltán Kutatóintézetben. Mivel foglalkozik ez a divízió?

– Ha egy szóval akarnék válaszolni, azt mondanám, hogy mi vagyunk a „kockák”. Minden, ami információ-technológiával kapcsolatos, az hozzánk gyűrűzik be, nálunk csapódik le. Ez ma már széles körű tevékenységet jelent, mert lassan az utolsó kávéfőzőben vagy elektromos fogkefében is megtalálható legalább egy mikrokontroller, amit valakinek programozni kell. Ez a mi tevékenységeinket is szélesíti, vagyis nemcsak a hardveres és szoftveres fejlesztésekkel foglalkozunk. Olyan szolgáltatásokat is nyújtunk, mint a környezeti életciklus-elemzés, ahol az egyes termékek, folyamatok környezeti hatásait tudjuk megbízhatóan előre jelezni. Emellett foglalkozunk hagyományos, illetve a hulladékgazdálkodási logisztikával kapcsolatos folyamatokkal is. Kiemelt tevékenységeink közé tartoznak az Ipar 4.0 gyártási automatizációval kapcsolatos fejlesztések és egészségügyi területen alkalmazható intelligens megoldások kidolgozása is. Az intézeten belül 40 munkatárssal dolgozunk, amely kiegészül 10, duális képzésben résztvevő hallgatóval.

– A Smart Divízió vezetése előtt is a kutatóintézetben dolgozott?

– Igen, 2014-ben csatlakoztam a Bay Zoltán Kutatóintézethez, ahol feladatként kaptam meg a sajtóban „drónbicikli” néven elhíresült termék fejlesztésével foglalkozó spin-off cég vezetését. Nonprofit állami szervezetként a kutatóintézetnek nincs részesedése az itt születendő ötletek, fejlesztések továbbgondolására alapított cégekben, viszont a hasznosítás bevételéből intézetünk is részesül. Az inkubációs időszak végén egy jól működő, piacképes vállalkozást hagytam magam mögött, így örömmel fogadtam el a Smart divízió vezetését.

– Milyen feladatok megvalósítását tartja fontosnak?

– Amint azt a pályázatomban is leírtam, az alkalmazott kutatással foglalkozó szervezetek ma már komolyan szakosodnak egy-egy szűkebb tématerületen belül is. Nekünk is olyan területeket, termékeket, szolgáltatásokat kell keresnünk, azonosítanunk és kiválasztanunk, ahol a piaci potenciál a leginkább találkozik a divízión belül összegyűlt szakmai tudással. Hiszen jogos elvárás, hogy növeljük a piaci bevételt, ez pedig az ipar felől érkező megkeresések növekedésének formájában mutatkozik meg.

– Azonosítottak már azokat a területeket, amelyekre összpontosítanak?

– Igen, például a már említett dróntechnológia a drónbicikli kapcsán nagyon sok ötlet és lehetőség van még, úgyhogy erre biztosan szakosodunk. Az eHealth területen is több olyan termék és szolgáltatás van, amellyel foglalkozunk. Nemrég párat validáltunk belőle és egy-kettő már prototípus formájában is elérhető. Szolgáltatás terén az assisted living, vagyis az időkorúak életének IT-eszközökkel történő segítése az a terület, amelyre úgy látom, érdemes fókuszálni, mert sok tapasztalattal, sok okos eszközzel rendelkezünk ezen a területen.

– Konkrét termékük is van, úgy tudom.

– Kifejlesztettünk egy mérleget, melynek segítségével az egyén fáradtsági szintje állapítható meg, oly módon, hogy az egyensúlyi állapotból következtet a szellemi, testi frissességre. Itt nem a nyilvánvaló esetekre gondoltunk, amikor valaki például alkoholos befolyásoltság alatt áll, hanem olyan normál körülmények között elvégzett mérésekre, ahol az egyensúlyméréssel a szellemi fáradtság is kimutatható, hiszen sok olyan tevékenység van, amely teljes szellemi odafigyelést kíván. A mérés pontosítása, finomhangolása olyan terméket eredményezhet, amely a biztonság szempontjából kritikus fontosságú munkák esetében kiszűri a fáradt embereket, legyen az teherautó-sofőr vagy akár légiforgalmi irányító. Ez egy látszólag egyszerűen megvalósítható ötlet, amely komoly diagnosztikai eszközzé nőheti ki magát.

– Az Ipar 4.0 eléggé távolinak tűnik egy kis- és közepes méretű vállalkozásnak.

– Sokakban kérdésként merül fel, hogy egy KKV mit kezdjen az Ipar 4.0 kihívásaival, mit is jelent ez konkrétan a mindennapjaiban. Az Ipar 4.0 fogalomköre első sorban a nagyipari igényeknek megfelelően alakult ki, vagyis az ezzel kapcsolatos projektek, legyen az automatizálás vagy hatékonyságnövelés, a nagy cégek számára kifizetődő, mert adott volument kell termelnie ahhoz, hogy visszajöjjön a technológiába fektetett ráfordítás. Mi egy felhőalapú innovációval úgy tudjuk ajánlani a piaci szereplőknek ezeket a szolgáltatásokat, hogy ár-érték arányban sokkal kedvezőbb legyen, és így a kisebb vállalatok is igénybe tudják venni.

– Az Ipar 4.0-nak része a körforgásos gazdaság?

– A két dolog összefügg. Globális szintre kitekintve 7,5 milliárd ember él a Földön, így a mindennapi életünk fenntartása komoly kihívásokat támaszt. A körforgásos gazdaság gondolkodásmódjára azért van szükség, mert adott mennyiségű erőforrást egyre több helyre kell elosztani, megtartva az életszínvonal és a gazdasági növekedést.

Egy ilyen világban úgy tudjuk erőforrásainkat fenntartható módon megőrizni, ha előre megtervezzük, mi lesz a termékek életciklusa végén, hogyan használhatjuk fel őket újra erőforrásként. Legfontosabb előnyünknek tartom, hogy a problémákhoz holisztikus megközelítéssel állunk hozzá, mert egyre inkább ez kell ahhoz, hogy fenntartható innováció születhessen.

– Nem úgy tűnik, hogy divat lenne a vállalatoknál kutatás-fejlesztéssel foglalkozni…

– Pedig érdemes lenne, hiszen a 21. században azok a vállalatok maradnak fenn hosszútávon, akiknél az innováció a napi tevékenység része. Fontos, hogy figyelmet kapjon a kutatási tevékenység is, azaz kitaláljuk, hogyan lesz innovációból technológiai transzfer. Új gondolkodásmódra van szükség, mert az Ipar 4.0 kihívásait és a vele kapcsolatos változásokat csak úgy tudjuk beépíteni vállalatunkba, ha van innováció, van kutatás. Hiszen kutatás nélkül nincs innováció, ahogy fennmaradás sincs innováció nélkül – ez a legfontosabb üzenet, amit minden vállalatvezetőnek meg kellene értenie.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2041 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Hetényi Márk

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4898 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ALEF Distribution HU Kft.

A legkeresettebb cégek: