Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


48_szabo_peter.jpg
Szabó Péter, S&TForrás: ITB

A stratégiai partnerkapcsolatot és a minőségi IT-szolgáltatások magas hozzáadott értékét tartja fontosnak Szabó Péter, az S&T ügyvezető igazgatója. A vállalat idén februártól a Microsoft LSP partnere lett.

– Mit jelent az önök számára, hogy a Microsoft LSP partnerei lettek?

– A Microsoft 2017-ben újította meg nagyvállalati partneri körét. Az S&T számára ez új lehetőséget jelentett: a következő evolúciós lépésként magasabb szintre emelhettük partnerségünket. Közös munkánkat a redmondi szoftveróriás két alkalommal, 2017-ben és 2018-ban is „Partner of the Year” elismeréssel díjazta. Az elismerés nyilván annak is szólt, hogy folyamatosan és tudatosan fejlesztjük Microsoft-kompetenciáinkat, és nagyon fontosnak tartjuk ügyfeleink magas minőségű kiszolgálását. Hat éve élenjáróak vagyunk az új Microsoft-technológiák megtanulásában és bevezetésében, mint például a kollaborációs és felhőalapú technológiák.

– Az LSP partnerségre pályázniuk kellett?

– Igen, a Microsoft komoly előírásokat és elvárásokat fogalmaz meg azokkal a partnereivel szemben, akik a nagyvállalati licenszértékesítésben szerepet vállalnak. A rengeteg formai és szakmai elvárás mellett a compliance nagyon fontos a gyártó számára. A pályázat elbírálása előtt tevékenységünket egy független amerikai szervezet világította át és találta rendben. Ez visszaigazolja eddigi transzparens működésünket, ami számunkra és meglévő ügyfeleink számára is komoly elismerés.

– Majd a sikeres elbírálás után érkeztek az első nagyvállalati ügyfelek is.

– Igen, például az Országos Bírósági Hivatal több mint kilencezer felhasználóját érintő, desktop modernizáció tenderét nyertük meg, és számos nagyvállalati felhasználóval is elkezdtük már az érdemi munkát. Magasabb szintre helyezett Microsoft partnerségünk azonban nemcsak arról szól, hogy licenszeket kezelünk, értékesítünk, hanem azt is jelenti, hogy stratégiai partnerkapcsolatot alakítunk ki ügyfeleinkkel, velük együtt gondolkodva alakítjuk üzleti igényeikhez az általunk nyújtott IT-megoldásokat. A gyakorlatban ez például már az elején azt jelenti, hogy a licenszvásárlási projektek fele már a hozzáadott szakértői munkáról szól, ezt a tudást, szakértelmet vásárolják meg tőlünk ügyfeleink.

– Megvan a megfelelő szakértői gárda a magas minőségű feladatok elvégzésére?

– Kollégáink kellő szakértelemmel rendelkeznek a teljes körű tervezést, megvalósítást, licenszelést és üzemeltetést is tartalmazó nagyvállalati Microsoft-alapú szolgáltatások nyújtásához a munkakörnyezet modernizáció, adatközponti fejlesztések és alkalmazásfejlesztések terén is.

Az S&T magas hozzáadott értéket képviselő rendszerintegrátorként 260 alkalmazottal dolgozik Magyarországon, munkatársaink 80 százaléka IT-szakértőből, mérnökből áll. Amikor készültünk a Microsoft pályázatra, három forgatókönyvet is készítettünk, melyekben felmértük a lehetőségeinket. A piac reakciója azonban fantasztikus volt, a legoptimistább elvárásainkat és számításainkat is felülmúlta. Így tehát természetesen továbbra is keressük a megfelelő szakembereket vállalatunkhoz. Emellett már azt is látjuk, hogy az organikus növekedésen túl akvizícióra is szükség lesz, melynek részleteit a közeljövőben jelentjük be.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2041 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Hetényi Márk

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4898 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ALEF Distribution HU Kft.

A legkeresettebb cégek: