Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


20_Philips.jpg
Forrás: ITB

A szórakoztatóelektronika és az okos innovációk, a mesterséges intelligenciával felvértezett háztartási eszközök kerültek idén az IFA kiállítás középpontjába. Nem hiányoztak viszont azok a fura megoldások sem, melyek nem biztos, hogy megérik majd 2019-et.

Míg a CES és az MWC kiállításokon az év újdonságait tették pellengérre, az IFA 2018-on már a piacon bevált és a jövő ICT-termékei kerültek terítékre, azok, amelyek kiállták a próbát. A sokak által „kütyüexpóként” hívott vásáron viszont nemcsak azt lehet megtudni, hogy mi kerül majd a karácsonyfák alá az új technológiai nóvumok közül, hanem azt is, mi lehet az, ami csak 2019-es CES-en fog bemutatkozni. Itt ugyanis remekül lehet tesztelni a közönséget mindenféle meredek ötlettel, fókuszcsoportként tesztelve a látogatókkal a termékeket, mielőtt azok ténylegesen kereskedelmi forgalomba kerülnének.

 

Az okostévék forradalma

Megszokhattuk már, hogy tévéből minden kiállításon egyre nagyobbak jelennek meg, de furán hatott a Samsung sajtótájékoztatóján kifejtett optimizmusa, miszerint 2020-ra már több mint 5 milliónyi 75 colos vagy ennél is nagyobb modell eladását vizionálják. Nyilván valamit tudnak, hiszen alig szokták (és szoktuk) meg a 4K felbontást, máris 8K-val támadtak riválisukkal, az LG-vel egyetemben. Berlinben el is vittek mindent az ilyen 7680x4320 pixeles felbontásra képes tévék. Mind a Samsung a maga QLED és az LG az OLED technológiájával emellett protestált (de a mikroLED megoldását is bemutatta). Sokak szerint az ilyen organikus diódákból felépülő kijelzők megjelenése a piacon (ahol nincs szükség háttérvilágításra) legalább akkora technológiai forradalomnak tekinthető, mint amikor anno a folyadékkristályos megoldás nyugdíjba küldte a katódcsöves tévéket. A 8K-s óriásképernyők azért várhatóan nem fognak idén karácsonyra a fa alá kerülni, hiszen még hazánkban is ritkák a 4K-s tartalmak, sőt egy rendes Full HD tévéadás is csak nyomokban található meg az egyes kábelszolgáltatónál. A ma a nép ópiumaként működő Netflix és Amazon Prime is csak kísérletezik az előbbivel. Igaz, fel lehet skálázni 8K-ra a 4-est, így a Samsung ezzel lepi meg még ősszel a vásárlóit. Maga a technológia a szakértők szerint is csak 10 év múlva lesz igazán piacképes.

 

Nagy túlélővé vált a laptop

Sokan talán észre sem vették, hogy a táblagépek szép csendben eltűntek a kiállításokról, viszont a könnyű és kompakt kivitelezésű laptopokból Dunát lehetett rekeszteni. A legtöbb neves gyártó már az Intel Core i7-es négymagos, 16 GB RAM-os NVIDIA GeForce MX150 videokártyás 14 vagy 15 colos gépet részesítette előnyben. A mobilokról lopott ötlet tarolt, vagyis megpróbálta mindenki a képernyők káváját eliminálni, amennyire ez sikeredett (93-95 százalékban, hogy a 3D arcfelismerős kamera ráférjen). Nagy sikernek örvendett az Asus touchpadjának numerikus billentyűzettel való LED-es keresztezése is, ami ismét, ha helytakarékosságból is, de divatot hozhat. Az üzemidő terén is jó hír a felhasználóknak, hogy ma már egy 14 colos gép akár 14 órát is kibír egy feltöltéssel, a nagyobbak pedig 16 órát is üzleti felhasználás mellett.

 

Okostelefonok és MI a háztartásban

Ugyan az Apple már megint felbolygatta a piacot, ám mivel az iPhone végleg a luxuskategóriába költözött (üzleti érdekei miatt), így biztos, hogy a kínaiak mindent vinni fognak. A Huawei eddig is bebizonyította, hogy van még élet az almás cég után is, a legújabb Kirin 980-as processzorukkal pedig már idén jöhetnek az új csúcsmobilok, melyek a vetélytárs Qualcomm Snapdragon 845-öst szorongathatják meg keményen. Így folytatódhat a trend, nemcsak a gyorsabban induló alkalmazások, de a magasabb fps-el futó játékok és a mobilfotózás is megtáltosodhat a felhasználók nagy örömére. Nem beszélve arról, hogy végre a mesterséges intelligencia fejlettebb változatai is elfuthatnak a több NPU-s rendszereken. A kiállításon bemutatott modellek októberben érhetők el (LG V40 ThinQ, Razer Phone 2, Huawei Mate 20 és Pro és a Google új készülékei).

Ami talán a legnagyobb nóvum volt idén Berlinben az a működőképes, háztartási gépekbe beköltöző MI, amely immár a konyhát is irányítja (legalábbis a Samsung szerint), így az okosháztartás fogalmával is előbb vagy utóbb, de meg kell birkóznunk, a millenniumi korosztálynak legalábbis mindenképpen, a technológia mai fejlettsége alapján. A dél-koreai megoldásban a Bixby asszisztens vezérli a Family Hub hűtőszekrényt, ami úgy tűnik, a családi élet középpontjának számít Koreában. Van rajta már 21,5 colos kijelző, recepteket ajánl, a virtuális családi üzenőtáblát és a közös naptárat is kezeli, de minden kortárs IoT-eszközzel is kommunikál. A View Inside megoldás a hab a tortán, a beépített kamerákkal a frizsider kinyitása nélkül tudunk távolról is belepillantani, hogy minden megvan-e a vacsorához. Amennyiben hiányzik valami, a hűtő meg is rendeli azt. De arra is képes, hogy hang alapján kiszűrje, ki akarja megdézsmálni a benne rejlő finomságokat, egyedi profillal kiszűrve azt.

A következő felokosított eszköz a Dual Flex sütő lett a konyhában, és hogy valami extra is legyen benne, képes egyszerre két fajta ételt, méghozzá különböző hőfokon eltérő ideig sütni. Hogy a Z generáció is tudja majd használni, kapott egy Cooking Guide-ot is, így minden hozzávalót meg lehet rendelni a készülő ételhez az MI segítségével (SmartThings). Gyakorlatilag távolról elő is lehet melegíteni a sütőt, hogy csak a süteményt vagy a fasírtot kelljen beletenni. Nem maradhatott ki a mosógép sem (ami már szintén a konyhában helyezkedik el az új divatnak megfelelően), ezt egy Q-rator nevezetű mesterséges intelligencia vezérli, amely személyre szabott és intelligens asszisztensként figyeli a családtagok ruháinak megfelelő tisztítását. Gondoltak a különböző generációk egymás mellett élésére is, ugyanis mosástervező opció is helyet kapott benne, minden felhasználója a saját időbeosztásának megfelelően indíthatja el a programját figyelembe véve a többiek naptárát. Az MI pedig okosan beosztja, mikor dolgozzon a gép a gazdáit nem zavarva, serényen.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2041 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Hetényi Márk

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4898 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ALEF Distribution HU Kft.

A legkeresettebb cégek: