Menü
50_www.ibtimes.com.jpg
Forrás: ITB

Semmiképp nem tévedünk, ha azt mondjuk: a most élő generációk emlékei alapján a valaha volt legbaljósabb nyári olimpiai játékokra készülünk. Rió győzelme már eleve kettős érzéseket váltott ki a szakemberekből, hiszen ilyen gyorsan labdarúgó-világbajnokságot még nem követett olimpia ugyanabban az országban, de mára ez a legkisebb gondunk!

A 3B csapata több szempontból is érdekelt az olimpiával kapcsolatban. A nemzetközi tanácsadó hálózat, a pszichológiai központ munkatársai, és az alapító mentorok közül többen már Rió felé tartanak vagy épp a napokban utaznak az olimpia helyszínére. Azt azonban sosem gondoltuk volna, hogy az utat nem fantasztikus örömként, elismerésként, jutalomként vagy lehetőségként élik meg a csapatunk tagjai, hanem inkább a „legyünk rajta túl” kategóriába sorolják. Nem a munkamorálunk változott, csak nem túl biztatóak azok az előjelek, amelyek jelenleg is kísérik a játékokat. Persze nyilván egy sportoló életében a legnagyobb események egyike, és csak arra kell koncentrálni, hogy a négyéves felkészülésére felkerülhessen a korona, de a szakmai stábok már másként látják a helyzetet – azon túlmenően, hogy a sportolók mellett vannak teljes mellszélességgel. Azt mondják, hogy munka közben majd elfelejtődnek a gondok, de az már eleve gond, hogy van minek elfelejtődnie, hiszen mégiscsak az emberiség egyik legnagyobb ünnepéről beszélünk, ahol nem a negatív dolgok eltűnése, hanem a kéthetes ünnep kellene, hogy domináljon.

 

A MENTORÁCIÓ NEM A MELLDÖNGETÉSRŐL SZÓL

A 3B több egyéni sportoló és több nemzeti válogatott felkészítésében is szerepet vállalt nemzetközi szinten. Volt, ahol csak felmérve lettek a sportolók, volt, ahol a motivációs rendszer kialakításában volt főszerepünk, és volt, ahol a vezetőedzőnek vagy a szövetségi kapitánynak adunk tanácsot, őt mentoráltuk. Ráadásul a csapatunk erős brazil kötődéssel rendelkezik, így nem meglepő a minden negatív érzet félretétele és az olimpiára való teljes koncentráció. Sokszor kérdezik tőlünk, főként magyarországi projektekben, hogy kik azok, akik a mi segítségünket is igénybe veszik. Erre a válasz mindig határozott hírzárlat, hiszen a tanácsadás, pláne a mentoráció nem a fókuszba kerülésről, nem a melldöngetésről és nem a megbízók kibeszéléséről szól. Magyarországon sokszor ezt még magyarázni kell, bár a fiatalabb generációk számára egyre inkább természetes, hiszen ők hasonlóképpen gondolkodnak. Ráadásul, ami az emberközpontú generáció (a mai 56–67 évesek) számára még fontos volt, hogy mennyien és kik vásárolták már meg ugyanazt a terméket vagy szolgáltatást (vagyis a referencia kérdésköre), az az eggyel fiatalabb generáció számára már inkább adatként szolgál, és ha valaki ezzel hirdeti magát, inkább visszatetsző. Bár ők még kíváncsiak (a mai 44–55 évesek), viszont a fiatalabb menedzserek már új világban élnek, és a 3B is leginkább a fiatalabb generációkból állítja össze csapatát. Aki idősebb, az biztosan a modernebb gondolkodású emberek közé tartozik.

A referencia kérdésen túllépve ezen a nyári játékon újfent jelentős szerepe lesz a pszichológiának, amelyben láthatóan a világ durván a magyarok előtt száguld – bár fiatal sportolóink jelentős része már külföldön vagy nemzetközi környezetben készül, így kiemelkedő eredményeket várhatunk, hiszen a magyar élsport rendkívül erős, ezt már többször bizonyította a történelem során. Sajnos a pszichológiai támogatás mégis fényévekkel elmarad a nemzetközi szinttől. Volt szerencsénk nekünk is hazai környezetben dolgozni, ahol a 3B-t felkérő sportszakemberek és a sportolók (vagy a csapat) első megjegyzése az volt, hogy „sportpszichológust nem akarnak többé látni”. Féltettek is bennünket a feladattól, hiszen általában rendkívül negatív emlékekkel kellett megküzdenünk. De mindenhol az volt a tapasztalat és a visszajelzés, hogy a tanácsadás jellegű pszichológia, üzletemberektől megkapva tetszik, és nagyon hasznosnak tartják. Persze a magyar sportpszichológia kiemelt szónokai támadásba is lendültek, és persze nem a pozitív eredményeknél, hanem az általuk nem ismert körülmények között született, a külvilág felé negatívan ható eredményeknél szólaltak meg. Azt mondhatnám, amolyan jó magyar módon. De semmiképp sem szeretnénk általánosítani, hiszen ez a szokás az idősebb korosztállyal együtt lassan kezd eltűnni a magyar emberekből is. Nem mutogatunk már olyan könnyen az oldalvonalról, nem kiabálunk be olyan területre, amihez nem értünk vagy nincsenek információink róla. Ami pedig a hazai sportpszichológia vezérszónokait illeti, kivétel nélkül magamutogató, szereplési mániával megáldott emberek, akik úgy gondolják, hogy a negatív eredmény az mindig másé, a siker pedig mindig az övék. Reméljük, sikerül teljes generációváltást, és ezzel együtt szemléletváltást is elérni ezen a területen, mert a magyar sportban most már van pénz, vannak újgenerációs sportolók, sőt ma már az edzők új generációja is törekszik a nemzetközi szint elérésre. Az nem lehet, hogy az általunk amúgy bevizsgált, egytől-egyik uralkodó-önmegvalósító, gyenge professzionalista karakterrel rendelkező, magukat a médiában nyomó pszichológusok miatt ne kapja meg a magyar sportoló az igazán fontos támogatást a siker eléréshez! Egyébként vannak lázadások edzők, szakmai stábok ellen, meglátjuk, mire mennek sportolóink, és kik lesznek igazán sikeresek. Mi mindenkinek szurkolunk, a vízilabdás lányoknak (kicsit nagyobb lendülettel) különösen. Az ő Eb aranyuk mögött nem sportpszichológus, hanem igen komoly szakember állt, vadonatúj módszerrel – így kapott hideget és meleget is sportpszichológusi köröktől a szövetség –, és reméljük, ezt a hatást sikerül az olimpiára is átmenteni majd…

 

BALJÓS ÁRNYAK

De térjünk vissza Rióhoz és a mi drága olimpiánkhoz. Először is, aki brazil, az pontosan tudja, hogy az olyan események Brazíliában, amelyekben nagy pénzek mozognak, sosem jó, hiszen tovább erősíti az amúgy is megfékezhetetlen korrupciót. Számukra teljesen egyértelmű volt, hogy a pénz útja lekövethetetlen lesz, és Rió a végén fizetésképtelenné válik – ezt már évekkel ezelőtt megmondták nekünk is, persze nem hittük el. Nekik lett igazuk. A probléma csak az, hogy ebből sokan azt a következtetést vonják le, hogy nem szabad olimpiát tartani, mert az anyagi csőddel jár. Igaz, hogy nehéz a végén jól kijönni belőle, de jó pár rendező városnak mégis sikerült. Rióban esély sem volt rá. A korrupció ráadásul a tetőfokára hágott, hiszen bár mindig is gyanús körülmények között vándoroltak a pénzek, de még ott sem mindennapi, hogy az elnököt ilyen vádakkal és bizonyítékokkal távolítsák el, majd a helyére kinevezett utód is gyorsan a sorsára jusson. Már a foci vb alkalmával is igen rémisztő hírek (és nem rémhírek) érkeztek a létesítmények nem megfelelő készültségi fokáról, ezek sajnos nem felfújt médiahíresztelések, hanem konkrét tények voltak. De ha Rióra csak úgy alapban, mindenféle esemény nélkül gondolunk, az sem győz meg sokakat arról, hogy ott kellene eltölteni a jól megérdemelt szabadságot. Amikor a 3B-hez megérkezett az első brazil kolléga, természetes volt, hogy a csapat azon része, aki még nem látta Riót, meglátogassa, hiszen egy autentikus brazil vezetővel mégis más a helyzet. Aztán jöttek az óvintézkedések, miszerint értékes tárgyat, például órát ne vigyünk magunkkal, de pénzt se nagyon, csak annyit, amennyi még elveszíthető, ha kis kölykök csapata megtámadja az embert – ők halálra is késelnek bárkit, hiszen a saját életüket sem féltik. De készüljünk fel arra is, hogy a magukra valamit is adó hotelek börtönszerű kerítésekkel védekeznek, ettől amúgy nem kell megijedni, csak elővigyázatosságból teszik. És persze nem árt a térképen veszélyesként jelölt városrészeket messze elkerülni, mert ott a helyiek nem túl barátságosak, és egy bandaháború közepébe csöppeni sem túl jó dolog. Mielőtt még bárki azt hinné, hogy túldramatizáljuk a dolgot, el kell mondanunk, hogy Rió gyönyörű város, és ha az ember nem visel drága ruhát, valamint megpróbál úgy tenni, mintha helyi lakos lenne, és szerencséje van, akkor nagyon is lehet élvezni!

 

VÍRUSOK ÉS TERRORIZMUS

A szegény embert az ág is húzza mondás után szabadon, végkifejletként megjelentek a hírek egy új vírusról, amit megint csak nem kell túllihegni, hiszen Zika főként a kismamákra jelent veszélyt: kisfejűséget okoz a születendő gyermeknél, vagyis óvatosságra intenek mindenkit, aki terhes vagy épp az akar lenni. De nincs gond, hiszen úgysem megy olimpiára az, aki terhes akar lenni. Csakhogy a helyzet nem ilyen egyszerű, és közben sokakban megfordult a nyári játékok részvételének lemondása. Mire nagy nehezen megemésztette a világ az újabb veszélyt, máris megjelent a hír egy másik szuperbaktériumról, ami még általánosabb problémát jelez: a szemét folyókba történő elhelyezésének a következménye. Sokan nem is értik, mire az aggodalom. Igen ám, csakhogy nagyon ellenállónak kell lennie a sportolók és szakemberek szervezetének ahhoz, hogy ne fertőződjön meg, és a pszichológiailag egyébként is megterhelt versenyidőszakban nem jó még egy veszélyforrással számolni.

 

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy óriási tömegeket megmozgató eseményről van szó, amelyre – elnézést a kifejezésért – „aberrált” terrorista palánták, vagy csak – ahogy az látható a legutóbbi európai cselekmények esetében – egy-egy dühös, a világra haraggal tekintő ember „feni a fogát”. Már megjött az első hír, miszerint tíz fős csapatot fogtak el Rióban, akik az események alatt terrorakcióra készültek. A 3B social media központja Berlinben van, több német szakember felel a social media projektekért, köztük müncheni születésű is, akinek családja jelenleg is ebben a békés városban él. Érthető a nem túl felhőtlen készülődés erre a hatalmas tömegeket érintő sporttalálkozóra, pedig a németeknél a hétköznapi élet szerves része a sport, már gyerekkortól kezdve. És persze jönnek a nagy kérdések: szabad-e hagynunk, hogy a terror bármit is tönkretegyen az életünkben? Megfélemlíthet-e bennünket? Persze ez túl mély és komoly téma ahhoz, hogy mi adjunk meg választ, pláne ezeken a hasábokon! Az viszont biztos, hogy a sok negatívum mellett ez sem húz pozitív rovátkát a riói játékok mellé.

 

SZURKOLJUNK ÉS IMÁDKOZZUNK!

Talán így lehetne leginkább ésszerűen összefoglalni azt, mit is kell tennünk ebben a helyzetben. Vajon melyik fontosabb a két cselekvés közül? Nem tudjuk eldönteni. Az biztos, hogy ha a sportbéli előjeleket nézzük, akkor a magyar szövetségek háza táján is volt minden, ami korántsem szokásos egy olimpia előtt, ahol a lényeg mindig a sportolók nyugalma. Az úszóknál óriási botrányok robbantak ki, kezdve egyik legnagyobb favoritunk és a szövetség közötti harccal. Majd rendőrségi akták és több molesztálási ügy látott napvilágot, és végigkísérhettük egy bálvány ledőlését és megsemmisülését is. Előtte, közben és utána a másik sikersportunk, a kajak-kenu doppingbotrányai tarkították az életünket – bár itt voltak nagy kérdőjelek arról, ki doppingolt valójában és kinek tették csak az italába a tiltott szert. A lényeg, hogy sajnos több, nagy sportolóval is megfogyatkoztunk ezen a területen.

Az tehát biztos, hogy a legfurcsább és legveszélyesebbnek tűnő nyári olimpiai játékunkra készülünk. Hogy mi sül ki ebből? Senki nem tudja előre megmondani. Reméljük 3B-s szinten a sportolóinknál a maximális eredmény, bármi is legyen az ő fejükben ezzel kapcsolatban, magyar válogatott szinten pedig ismét bebizonyítjuk, hogy a lakosság méretéhez képest megszerzett aranyérmek és olimpiai pontok tekintetében verhetetlen a magyar nép! Hajrá mindenkinek!

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1977 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kéri Balázs

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4700 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Clarmont I.S. Kft.

A legkeresettebb cégek: