Menü
31_Kovacs_Endre_NMHH_ITB.jpg
Forrás: ITB

„Értéket teremtve működöm, csak azt tudom jól csinálni, amit nagyon szeretek” – fogalmazza meg hitvallását Kovács Endre, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kétszeresen is díjazott projektmenedzsere, a hivatal Projekt Koordinációs Főosztályának vezetője. A szakember nevéhez fűződik az Országos Digitális Átállási Projekt menedzselése.

– Minden fiú gyermekkori álma, hogy rendőr vagy tűzoltó szeretne lenni, mikor megnő. Ön mi szeretett volna lenni?

– Villamosmérnök. És az is lettem. Nagyon szeretem szakmámat, de hamar rájöttem, hogy a szakember munkája magányos feladat, én pedig emberek között érzem jobban magam. A szak‑feladatok annyira komplexekké váltak, hogy munkám során gyakran adódott olyan helyzet, amikor más szakértő véleményét vagy segítségét kellett kérnem. Nagyon szerettem csapatban dolgozni, másokkal együttműködni, irányítani a feladatokat. Rájöttem, ez az én hivatásom.

– Egy projektmenedzsernek jó emberismerőnek, és kicsit pszichológusnak is kell lennie.

– Ahhoz, hogy több ember munkáját jól össze tudjam hangolni, szükség van arra az emberi pluszra. Nem szabad túlbonyolítani a dolgokat. Emberi módon kell megközelíteni a kérdéseket, emberi módon kell kezelni a kollégákat. Ettől lesz a két szakértő tudásából három, négy embernyi ismeret, eredmény. Értéket teremtve működöm, csak azt tudom jól csinálni, amit nagyon szeretek.

– A Digitális Átállás több éven átívelő megaprojekt volt, több szervezet között kellett koordinálnia. Volt egy pont, mikor azt mondta, hogy most már elég?

– A digitális átállás kapcsán az NMHH-nak 43 féle szervezettel kellett együtt dolgozni, és csupán egy fajta szervezetből, önkormányzatból több mint 3000 van az országban. Nem minden nap csak mosoly és derű. Ha tudatosan előre felkészülünk ezekre a holtpontokra, akkor könnyebben tudjuk leküzdeni azokat. A projekt során is voltak hasonló helyzetek, de csapatban megoldást kerestünk és átlendültünk rajtuk.

– Eléggé változatos csapattal dolgozik a különböző projekteken. Hogyan motiválja munkatársait?

– Miután egy-egy szakembert kiválasztok az adott projekthez, akkor mindig leülök vele és elbeszélgetünk. Mindig megkérdem, mi az, ami őt motiválja, mi az, ami őt hajtja és miért. Gyakran érkeznek meglepő válaszok. A projekt során igyekszem ezt a motivációt szem előtt tartani, ami az értékes és minőségi munka alapja. Úgy gondolom, ha a kollégák tisztában vannak azzal, miért van szükség szaktudásukra, munkájukra, akkor a belső motiváció jobban működik. Hiszen látják, hogy nem követ faragnak, hanem katedrálist építenek.

– Szabadidejét mivel tölti szívesen?

– Kerékpározom, úszom, sokat mozgok. Fiatalabb koromban a feleségemmel a Duna mentén elbicikliztünk egészen a folyó forrásáig, aztán, ha már ott voltunk, a La Manche csatornát is megnéztük. Ma azért kisebb távokat vállalok be.

– Nem dicsekszik vele, de tudjuk, hogy önkéntes munkával is foglalkozik.

– Ha valakit tálentummal áldottak meg, akkor kötelessége ezt fel is használni. Többek között a baptista egyház hívő tagja vagyok és gazdasági vezetőként, önként segítem közösségünk munkáját.

Bookmark and Share

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1903 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kenczler Mihály

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4538 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Lexmark Magyarország Kft.

A legkeresettebb cégek: