Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
16_1.jpg
Forrás: ITB

Teljesen új irányt hoznának be a hazai egészségügyi ellátásba az ITBUSINESS által megkérdezett startupok, ugyanakkor társadalmi beidegződésekkel és az orvostársadalom elöregedésével is meg kell küzdeniük. Egy, az orvosutánpótlás-képzést átformáló hazai fejlesztői csapat pedig a hallgatók után az egyetemeket is meghódítaná.

Több szempontból is komoly kihívást jelent az érvényesülés az egészségügyi területen próbálkozó hazai startupok számára az ITBUSINESS-nek nyilatkozó vállalkozók beszámolói alapján. Egyrészt meg kell küzdeniük azzal a jelenséggel, hogy a magyar orvostársadalom a tapasztalatok alapján meglehetősen merev, nehéz érvényesíteni az új megközelítéseket; másrészt az egész társadalom egészségüggyel kapcsolatos elvárása – miszerint legyen magas színvonalú a szolgáltatás, de ingyenes – szintén kemény feladat elé állítja ezeket a cégeket. Ennek ellenére több vállalkozás is szép eredményeket ért el az elmúlt években, folyamatosan érkeznek a bejelentések egészségügyi startupokba történt befektetésekről, sőt a lapunknak nyilatkozó cégvezetők a külföldi megjelenést is reális célkitűzésnek tartják.

 

Pontos információk

Az orvosi szolgáltatások piactereként definiálja magát a Healhop, ami lényegében az internetes vásárlásnál már megszokott kényelmet hozza el az egészségügy területére. A megoldás jóval több, mint egyszerű időpont-foglalási rendszer, Kövesdi Gábor, a cég társalapítója és ügyvezetője hasonlatként az online szállásfoglalási rendszert említi. A Healhop által kínált lehetőség ugyanis a megfelelő orvosi szolgáltatás, illetve intézmény kiválasztásában segít a betegeknek, és persze azonnal lehetőséget biztosít arra is, hogy ha megtalálták az ideális megoldást, akkor időpontot foglaljanak. Ahogyan a szállásfoglalás esetében, itt is látszik, hogy mennyibe kerül az adott szolgáltatás, és hasonlóan egy szállodai szoba leírásához, azt is pontosan megadják, hogy az adott kezelés pontosan mit takar.

„A felhasználóknak csak regisztrálniuk kell, ezután már kereshetik is a megfelelő szolgáltatást, ráadásul a piacterünk használata számukra teljesen ingyenes. Az egészségügyi szolgáltatókat jelenleg mi keressük meg, elsősorban a megfelelő engedéllyel rendelkező magán egészségügyi cégeket, magánpraxist vivő orvosokat igyekszünk bevonni. Magyarul és angolul is elérhetők a tartalmaink, mivel egészségügyi turisztikai terveink is vannak, és így külföldiek is tudnak majd foglalni” – számolt be a részletekről Kövesdi Gábor.

 

Kemény menet

A Healhop vezetőjének tapasztalatai szerint komoly kihívást jelent egyelőre a szolgáltatók bevonása, mivel a magyar egészségügyben és orvostársadalomban megfigyelhető egyfajta merevség, az általuk képviselt új megközelítéssel nehéz betörni erre a piacra. Ennek ellenére mindössze néhány hónap alatt sikerült olyan szolgáltatókat találniuk, akik osztották a víziójukat és a felület nyári elindítása óta egyre többen érdeklődnek közülük a lehetőség iránt. A vállalkozás üzleti modellje a szolgáltatóktól kapott jutalékra épül, azonban a cégvezető hangsúlyozta, hogy csak a ténylegesen elvégzett vizsgálatok, kezelések után kell ezt megfizetni.

A startup már kétszer vont be tőkét, mindkét alkalommal a Hiventures-től, először egy 9 milliós, majd a második körben egy 30 milliós forrásbevonás történt, amelyből már a fejlesztés mellett az értékesítésre és a marketingre is sokkal több jut. „Egyelőre a kínálat bővítése a legfontosabb tényező, hiszen piactérről van szó, megfelelő kínálat kell, hogy jöjjenek a felhasználók. Jövő év elejétől tervezzük a következő körös forrásbevonást végrehajtani, ami azért fontos, mert azt tervezzük, hogy ha itthon beválik ez a koncepció, akkor ha nem is feltétlenül jövőre, de idővel megjelennénk a régió többi országában is a szolgáltatásunkkal” – számolt be a tervekről Kövesdi Gábor.

 

Gyors segítség

Lényegében az orvos–beteg kapcsolattartás Uberjét hozta létre a MedicAll, amelynek mobilalkalmazása a sharing economy koncepcióját hozta el az egészségügybe. Gáspár Péter társalapító a kezdetek kapcsán elmondta, hogy alapítótársával egy közös vacsora során merült fel a gondolat, hogy megalkossanak egy olyan megoldást, ami segít abban, hogy egy-egy egészségügyi probléma kapcsán gyors és szakszerű válaszokhoz jussanak a felhasználók, szakemberektől. A MediCall alkalmazással 2017 közepén kezdtek komolyabban foglalkozni, majd 2017 szeptemberében már tesztjelleggel elindították az applikációt, amelyre már akkor viszonylag sok orvos jelentkezett. A vállalkozás életében 2017 decemberében jött a következő fordulat, a hazai startup-ökoszisztéma egyik ismert befektetője, Balogh Péter angyalbefektetőként beszállt. A múlt évben egy újabb körös befektetést is kaptak a Solus Capitaltól, ebből a forrásból készült el az új alkalmazás, illetve a webes változat. Ma már 30 ezernél is több regisztrált felhasználójuk van, az orvosok száma pedig meghaladja a 350-et.

 

Társadalmi elvárások

Bár az egészségügyi törvénynek meg kell felelniük és validálniuk kell a rendszeren keresztül elérhető orvosokat, Gáspár Péter szerint a legnagyobb nehézséget mégsem ezek, hanem az jelenti számukra, ahogyan a társadalom viszonyul az egészségügyi piachoz, illetve az orvosok elöregedése. „Nem csak Magyarországon, de úgy gondolom, hogy egész Közép-Kelet-Európában államközpontú egészségügyet várnak el az emberek, ami a befizetett társadalombiztosítási hozzájárulás fejében legyen ingyenes és emellett magas színvonalú. Egy ilyen piacon egy magán egészségügyi szolgáltató, amely arra kínál lehetőséget, hogy gyorsan lehessen orvossal konzultálni, kiváltja bizonyos társadalmi rétegek ellenállását. Ugyanakkor természetesen megvan az a csoport, amely fogékony erre, és hajlandó akár pár ezer forintot is rászánni egy konzultációra. Az orvostársadalom elöregedése pedig azt hozza magával, hogy kevésbé nyitottak a technológiai újításokra, még akkor is, ha az számukra pozitív változást hoz, és kedvező hatással van a gazdasági helyzetükre is” – számolt be a tapasztalatokról a MediCall társalapítója.

Az alkalmazás felhasználóinak a szolgáltatásért percenként 350 forintot kell fizetniük, az elszámolás pedig másodperc alapon történik.

A közeljövőben jelentős fejlesztésekre készülnek az alkalmazás kapcsán, így például lehetőséget kínálnak majd arra, hogy rendkívül egyszerűen lehessen receptet felírni a krónikus betegségben szenvedők számára, egy gombnyomással ajánlhatnak majd az orvosok vény nélkül kapható gyógyszereket, illetve az év végére bevezetnék a videós konzultációt is, valamint lehetőség lesz arra is, hogy teljesen elektronikus úton egészségbiztosítást kössenek a felhasználók.

„A terveink között szerepel a nemzetközi megjelenés, ennek előkészítéseként a külföldön élő magyarok számára is elérhetővé tettük a szolgáltatást, Várhatóan 2020 végén, 2021 elején lépünk majd ki a határon túlra, a V4 országok és Románia az elsődleges célpontok. Egyébként már most mutatkozik irántunk érdeklődés a piacról, Lengyelországból például olyan megkeresést kaptunk, hogy egy befektető az ottani piaci terjeszkedésünkbe szállna be” – fűzte hozzá Gáspár Péter.

 

Világhódító tervek

Már több mint 120 ország orvostanhallgatói használják az InSimu oktatási platformját, amelynek segítségével virtuális betegeken gyakorolhatnak a jövő gyógyítói – közölte érdeklődésünkre Tóth Gábor, a cég társalapítója és ügyvezetője. A legtöbben az Egyesült Államokból és az Egyesült Királyságból élnek a lehetőséggel, amit az induláskor eleve a nemzetközi piacra szántak, így például csak angolul készítették el. A Google Play és az App Store alkalmazás áruházakban egyaránt elérhető applikáció lényege, hogy a felhasználók virtuális betegeken gyakorolhatják, amit az orvosok a klinikai munkájuk során végeznek. A tünetek alapján kell megrendelni különböző vizsgálatokat, majd az eredmények alapján felállítani a diagnózist – ráadásul az applikációnak köszönhetően mindezt költség- és időhatékonyan tegyék az orvostanhallgatók.

Az InSimu ötlete egyébként saját tapasztalatokból fakadt, mivel az egyetemi évek alatt orvostanhallgatóként, majd később oktatóként is szembesült azzal Tóth Gábor, hogy milyen nehézségekbe ütközik a tudás és a készségek átadása a fiataloknak. Az applikáció önmagában ingyenes, viszont vannak prémium funkciók, melyek előfizetéssel érhetők el.

 

Célkeresztben az egyetemek

Bár az első célközönségük az orvostanhallgatók voltak, jelenleg azon dolgoznak, hogy hosszabb távú megállapodások keretében az egyetemeket is bevonják. A Debreceni Egyetemmel nagyon szoros az együttműködés, ők már a projekt nagyon korai fázisában is támogatták a munkát és aktív felhasználók voltak, de több más intézménynél is vannak teszt projektjeik. A cél, hogy valamilyen SaaS (Software as a Service) konstrukcióban vegyék igénybe a szolgáltatást az egyetemek, melyek számára olyan funkciókat fejlesztettek, amik segítik az oktatók munkáját.

Az InSimu első körös befektetését a Hiventures-től és a Startup Campus-tól kapta, azonban a közelmúltban a londoni Founders Factory is fantáziát látott a vállalkozásban és egy 250 ezer font értékű befektetési csomaggal szálltak be a cégbe, ami részben készpénzt, részben pedig szakmai segítségnyújtást jelent. „Az új partner nyugati startup mentalitása és dinamizmusa már érezteti hatását, komoly segítséget jelentenek és új lendületet adtak, ezt a lehetőséget kihasználva sokkal gyorsabb növekedési pályára állhatunk” – fűzte hozzá Tóth Gábor.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Németh Péter

A legkeresettebb emberek: