Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


08_1_kormany.hu_580px.jpg
Forrás: ITB

Az Infoparlamentben a mobilitás volt a központi téma, az Ericsson pedig már az 5G kereskedelmi indulására hívta fel a figyelmet friss mobilitási jelentésében. Júniusban kiderült az is, hogy új székházba költözik az evosoft, és már a kibertámadások ellen is lehet biztosítást kötni.

#1 Középpontban a mobilitás Idén június 7-én rendezték meg az Infoparlamentet, délelőtt az Országházban tartottak előadásokat, majd délután a Várkert Bazárban folytatódott a program. Ahogy Soltész Attila, az Informatika a Társadalomért Egyesület elnöke köszöntőjében rámutatott, a riogató hírekkel ellentétben a globalizáció nemhogy hanyatlik, hanem a digitális térnek köszönhetően a világ egyes pontjai szorosabban kapcsolódnak egymáshoz, mint valaha a történelmünk során. Az egy időben történő, minden eddiginél komplexebb gazdasági és társadalmi folyamatok mozgatórugója pedig a 21. században nem más, mint maga a mobilitás. Ennek megfelelően idén ez a téma került középpontba az Infoparlamenten, de a munkaerő és az agy mobilitásával is foglalkoztak a szakértők, és természetesen nem maradt ki a közlekedés forradalmi átalakulása, az elektromos autók terjedése, ahogyan az önvezető járművek létrehozására tett erőfeszítések sem. A digitális forradalom velejárója ugyanakkor az is, hogy egyre több területen kell odafigyelni a kiberbiztonságra és az idei Infoparlament során egy külön blokk foglalkozott azzal, hogyan lehet csökkenteni a mobilitás kockázatát, milyen eszközökkel lehet biztosítani az információbiztonságot.

#2 Elrajtol az 5G Június közepén mutatta be legújabb mobilitási jelentését az Ericsson, amelyből kiderült, hogy akár már idén elindulhat a kereskedelmi 5G szolgáltatás. A cég előrejelzése szerint az 5G átvételében várhatóan Észak-Amerika jár majd az élen, valamennyi nagyobb amerikai mobilszolgáltató már 2018 vége és 2019 közepe között tervezi az újgenerációs mobilszolgáltatás bevezetését. 2023 végére Észak-Amerikában a mobil előfizetések közel fele várhatóan 5G-re szól majd. Ugyanez a szám Észak-kelet Ázsiában 34 százalék és Nyugat-Európában várhatóan 21 százalék körül alakul. Globális szinten az 5G kereskedelmi beindítása 2020-tól várható, és 2023 végére az Ericsson prognózisa szerint az ilyen típusú előfizetések száma meghaladhatja az 1 milliárdot. A jelentésből az is kiderült, hogy a mobilhálózatokon működő dolgok internete, azaz a celluláris IoT-kapcsolatok száma 2023-ra előreláthatólag eléri a 3,5 milliárdot. Ezt a növekedést elsősorban a Kínában zajló nagy léptékű fejlesztések eredményezhetik, és az új mobil IoT-technológiák, mint például az NB-IoT és a Cat-M1 táplálják, lehetővé téve a szolgáltatók számára a hatékonyság javítását és a szolgáltatások színvonalának emelését.

#3 Költözik az evosoft Újabb hazai IT-cég kap új székházat: június 19-én jelentették be, hogy a Siemens száz százalékos tulajdonában lévő evosoft Hungary költözhet majd új létesítménybe. A 22 ezer négyzetméteres irodaház fejlesztője a WING, az átadás pedig 2021 januárjában várható. Az új épületben rugalmas, az odaköltöző több mint 1500 szoftverfejlesztő számára ideális irodai koncepció valósul meg. Az építési munkálatok 2018. július közepén kezdődnek meg. Az épülethez egy 520 férőhelyes, földalatti parkoló is tartozik. A tervezett LEED Gold környezettudatossági védjegy elvárásai alapján a hatszintes, teljesen akadálymentesített épület meg fog felelni a legmagasabb szintű környezetvédelmi elvárásoknak is. Az irodaház emellett a legmodernebb épületgépészeti technológiákkal rendelkezik majd, a legmagasabb tervezési színvonalon és magas minőségű anyagokból készül. Az evosoft új székháza Budapesten, a Magyar Tudósok körútján épül az Ericsson idén májusban átadott központja mellett. A vállalat szoftverfejlesztéssel és kutatás-fejlesztéssel foglalkozik az ipari automatizálás, az integrált hajtásvezérlés, valamint az orvosi képalkotás területén. A társaság által foglalkoztatott szoftverfejlesztők létszáma folyamatosan növekszik.

#4 Bátrabban mobilneteznek a magyarok Megnőtt a magyarok mobilinternetezési kedve az európai uniós országokba utazva, miután tavaly júniusban eltörölték a roamingdíjakat – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) múlt hónap közepén bemutatott jelentéséből. A hazai mobiltulajdonosok nagyon rövid idő alatt megtanulták, hogy nem drágább, ezért érdemes külföldön is használniuk a készülékeiket, a 2016-os 30 helyett tavaly már 43 százalékuk csatlakozott rá egy külföldi szolgáltató mobilhálózatára netkapcsolatért.  A teljes tavalyi évre vonatkozó NMHH-kutatás eredményei szerint sikeres volt a többszintű – uniós és a magyar hírközlési hatósági – tájékoztatás: a roamingszabályok változása és a díjak megszűnése nagyon gyorsan és széles körben ismertté vált, ami a szokások változásában is jól tetten érhető. A 14 évesek és idősebbek körében végzett felmérés eredményeiből egyértelműen látszik, hogy az eltelt – viszonylag rövid – idő alatt jelentősen megnőtt az ezzel kapcsolatos tájékozottság. Míg 2016 végén még a közel 8 millió mobilhasználónak csak valamivel több mint fele hallott az új szabályokról, addig egy évvel később, a bevezetés után már tízből heten értesültek róla valamilyen forrásból – ez alatt az időszak alatt egyébként sem a hazai mobilhasználók, sem a külföldön járók, sem az ott mobilt használók aránya nem változott számottevően.

#5 Biztosítás a kibertámadások ellen Igen kreatívnak bizonyult a Generali Biztosító, a társaság ugyanis lakossági kiberbiztosítási terméket dobott piacra. A lépést indokolja, hogy a vállalatok és kormányzati szervek mellett a magánszemélyek is egyre inkább a kibertámadások, adatlopások és online visszaélések célkeresztjébe kerülhetnek. Tíz másodpercenként támadnak meg hekkerek egy otthoni számítógépet, évente mintegy 500 millió felhasználói adatot lopnak el, és csaknem 30 ezer bankkártyás visszaélést regisztráltak Magyarországon 2017-ben. A háromféle csomagváltozat elemei a lakásbiztosítás mellé, kiegészítő biztosításként vehetők igénybe. A Generali által kínált új biztosítási konstrukció négy területre terjed ki, lehet biztosítást kötni bank- és hitelkártyával, valamint személyes internetes hozzáférési adatokkal való visszaélés esetére, de elérhető az IT-távsegítség szolgáltatás is, amely többek között az operációs rendszer biztonságos telepítésére, wifi beállítására terjed ki, és segítséget nyújt egy vírustámadás esetén. A választható adathelyreállítási szolgáltatás az adatok visszanyerésében segít. Lehetőség van továbbá jogvédelmi szolgáltatást választani, ami akkor nyújt jogi segítséget, ha valaki információs bűncselekmény áldozata lesz, személyiségi jogai sérülnek, vagy webes úton kötött szerződéssel kapcsolatosan van jogi vitája.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2041 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Hetényi Márk

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4898 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ALEF Distribution HU Kft.

A legkeresettebb cégek: