Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
30_kiraly_istvan_GYU_6434_2.jpg
Király István, KingSolForrás: ITB

Még szeretik saját kézben (is) tartani adataikat, de már jobban bíznak a felhőmegoldásokban a magyar vállalatok, amelyek akár teljes környezetet építhetnek fel Microsoft-megoldásokból.

Minden a tervek szerint alakult a KingSol számára az idei évben. A vállalat tavaly decemberben nyerte el a Direct Partner státuszt a Microsofttól, amely alapján a disztribútorokat kihagyva, közvetlenül az írországi Microsoft-leányvállalattól vásárolják a felhőszolgáltatások licenceit. „Ebben az a lényeges, hogy emelt szintű támogatást kapunk az anyavállalattól. Ügyfeleink számíthatnak arra, hogy szükség esetén pár órán belül a gyártó mérnökei veszik kézbe az ügyet” – mondja Király István, a KingSol vezérigazgatója.

A bevétel is közel kétszeresére, mintegy 400 millió forintra nőtt tavaly óta, amit a Microsoft Magyarország az Év Direct Partnere díjjal jutalmazott – a most nyáron megrendezett Las Vegas-i Inspire partnerkonferencián. (A jól alakuló számoknak köszönhetően valószínűleg még az idén sor kerül az alaptőke tervezett felemelésére 100 millió forintra.)

 

Egyre népszerűbb a felhő

De nem csak a bevétel, a létszám is duplázódott. Ezzel együtt is még csak alig tíz fő alkotja a KingSol gárdáját. „Sikerült családias munkahelynek megmaradni, ahol mindenki lazán, a céges kutya, Gréti társaságában dolgozhat. A jó hangulatot és a csapatszellemet egy nyár végi adriai vitorlázással is fokozzuk majd” – említi büszkén a vezérigazgató.

Lesz is mit kipihennie a munkatársaknak, ugyanis a magyar piacon egyre nagyobb az érdeklődés a Microsoft felhőmegoldásai iránt. Olyan felhasználók (önkormányzatok, egyéb államigazgatási szervek, pénzintézetek) is érdeklődni kezdtek a technológia iránt, amelyekről ezt még egy éve sem gondolták volna. Egyelőre elsősorban biztonsági megoldásokat keresnek az ügyfelek, adatokat még nem annyira szívesen tesznek fel a felhőbe. Még mindig él az óvatosság: a KingSol sokszor találkozott olyan kérésekkel, hogy az alapvetően a felhőben tárolt adatokat valamilyen módon mentsék le a helyi környezetbe is.

 

Hatékonyság minden téren

A közeljövőben két területen lát komolyabb üzleti lehetőségeket a KingSol. Az egyik a Power Platform, amely több terméket (Power BI, Flow, PowerApps, stb.) fog össze. Segítségével napok-hetek alatt lehet a vállalatok mindennapi működését segítő kisebb felhőalkalmazásokat fejleszteni (szabadság-nyilvántartás, felhőalapú iktatás, számla-nyilvántartás, hogy csak néhányat említsünk). De készítettek alkalmazást egy cukrászdahálózat részére: ennek révén könnyen összesíthető, hogy a beérkezett alapanyagokból hol mennyi sütemény készült. A Power Platform nagy előnye, hogy a PowerApps segítségével ezek az alkalmazások automatikusan konvertálódnak mobil környezetre is, illetve hogy a szoftver apróbb módosításokkal máshol is hasznosítható.

A másik előtérbe kerülő megoldás a Microsoft Teams lehet, amely egyfajta együttműködési kliensprogram a felhőhöz. Egyetlen felületre integrálja a chatet, a SharePointot, a OneDrive-ot és egyéb külső szolgáltatásokat, hogy a felhasználóknak ne kelljen újabb és újabb böngészőablakokat megnyitni, ha közösen akarnak szerkeszteni egy dokumentumot és közben chatelnének is.

Ami pedig a kicsit távolabbi jövőt illeti, a KingSol már nagyon várja, hogy Magyarországról is elérhető legyen a Dynamics utódjának szánt Business Central natív felhőváltozata. „Önmagában is komoly érték, de ha ez is benne lesz a termékválasztékban, akkor a Microsoft felhőszolgáltatásaiból olyan portfóliót tudunk építeni, amely a hazai kkv-k informatikai igényeinek 80-90 százalékát le tudja majd fedni” – villantja fel az egyik lehetséges fejlesztési irányt Király István.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Németh Péter

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4964 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ADAPTO Solutions Kft.

A legkeresettebb cégek: