Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


57_szabados_attila.jpg
Szabados Attila, ALEFForrás: ITB

Nemcsak hangzatos hívószó esetükben a „value-add” és a „professional services”, hanem a cég teljes működését meghatározó érték és irányelv. Irodájuk szó szerint és átvitt értelemben is egy modern tengeralattjáró, ahol a legénység összehangolt munkája révén stabilan őrködnek a magyar IT-tenger mélyén. Nem mellesleg átlépték a 10 milliárd forintos árbevételt. Szabados Attilával, az ALEF Distribution HU Kft. ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

– Évről évre intenzíven növekszik nemcsak a csapatuk, de az árbevételük is. A tavaly őszi interjút azzal kezdte, hogy a tízmilliárd forintos árbevétel elérése a cél. Hamarosan zárul az idei üzleti évük, hol tartanak most?

– Hivatalosan 9,5 milliárdra szólt a tervünk, az én célom pedig a 10 milliárd elérése volt. Ezt nemcsak hogy sikeresen elértük, de túl is teljesítettük: az üzleti évünk március végi zárására várhatóan elérjük a 12 milliárd forint árbevételt, ami a specialista disztribútorok kategóriájában valóban kiemelkedő eredménynek számít a hazai piacon. Egyben megerősíti azt, amiben hiszünk: az értéknövelt, szakértő disztribúció a legjobb út számunkra.

– Ez mit jelent pontosan?

– Arra törekszünk, hogy a value-add a teljes üzleti ciklust jellemezze. A szakértő disztribúció, vagyis a termékeinkhez kínált professional services négy lépcsőből áll: tréning, pre-sales, telepítés és üzemeltetés. Az informatikában ez utóbbi különösen fontos a felelősség kérdése miatt: meri-e vállalni a cég, hogy üzemelteti azt a rendszert, amit telepített. De már a piacépítésben is tudunk segíteni, mert a Balogh Balázs technical direktorunk által vezetett mérnökeink, ha szakmai támogatás kell – például IT-biztonsági kérdésben –, elkísérik partnereinket a végfelhasználóval való egyeztetésre. Egy átlag magyar integrátor nem rendelkezik 11 mérnökkel – mi disztribútorként igen. Ami pedig a tréninget illeti, januártól már VMware-t is oktathatunk.

Ez a komplex szemléletmód az ALEF legkiemelkedőbb hozzáadott értéke. Minden területen azt keressük, miben tudunk a partnereinknek segíteni. Például nemcsak műszaki fronton, de pénzügyi területen is igyekszünk plusz értéket teremteni azáltal, hogy Siklósi Árpád operational direktorunk vezetésével fedezeti ügylettel (hedgeléssel) fixáljuk az árfolyamot, illetve finanszírozási lehetőséget is biztosítunk.

– Mire fókuszálnak 2019-ben?

– A kereskedelmi igazgatónk, Rácz Tamás iránymutatásai alapján egyrészt a cloud és a subscription alapú üzletre helyezzük a hangsúlyt. Az összes nagy gyártónk (fő vendorunk, a Cisco, de az F5 és a NetApp is) komoly energiát és fejlesztést fektet a felhőmegoldásokba. A subscription modell lényege pedig a felhasználás alapú havidíjban rejlik, amire már mindegyik gyártónk kialakította a maga platformját. Másrészt a már említett „professional services” üzenetet szeretnénk mindinkább tudatosítani a piac szereplőiben, ennek érdekében újragondoltuk a teljes 2019-es marketingstratégiánkat.

– Cseh központú a cégcsoport és hét országban vannak jelen. A hazai leányvállalat rekordot rekordra halmoz. Mi a „titok”?

– Leginkább maga az ALEF-modell, a valódi value-add disztribúció. Emellett a vízionárius vezetés és az elkötelezett, szakértő kollégák. Pozitív, proaktív és könnyed irodai légkör jellemez bennünket és a partnerkapcsolatainkat is. De az is fontos, hogy nemcsak a partnereinkkel, de a gyártóinkkal is szoros, bizalmi kapcsolatot alakítottunk ki, melynek alappillére, hogy versenytárs gyártót nem veszünk fel a portfóliónkba. Együttműködésünk a teljes elkötelezettségen alapul.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2053 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Somkutas Norbert

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4910 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: