Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


31_Avoco_Secure.jpg
Forrás: ITB

A nagy zajban talán elsikkad a blokklánc és a hozzá kapcsolódó technológiák egyik fő jótéteménye: nevezetesen az, hogy egy decentralizáltabb, a szó nemes értelmében sokkal demokratikusabb internetet és világot hoz létre. Bartalus Roland blockchain-tanácsadó írása.

A bitcoin kitalálója olyan rendszert hozott létre, mely zseniálisan ötvözi a számítógépes hálózatot, a kriptográfiát, valamint a játékelmélet bizonyos részeit. A megoldás azok számára készült, akik harmadik, közvetítő fél bevonása nélkül, egymást egyáltalán nem ismerve szeretnének fizetési tranzakciókat végrehajtani és azokat megbízható és biztonságos módon rögzíteni. A beépített önszabályozó, kriptovaluták általi ösztönző működési mechanizmus biztosítja a decentralizált hálózatok és alkalmazások szabályszerű működését és a rosszindulatú tevékenységek kiszűrését. Az eredmény egy közvetítő, központosított vagy irányító féltől mentes, tisztán P2P alapú hálózat, amely alapvetően egy „bizalom nélküli” környezetben működik, egymásnak ismeretlen résztvevő felek között.

 

Kategóriából is több van

A blokkláncok rendkívül biztonságos hálózatot alkotnak, mivel egyrészt a felhasználók azonosítására kriptográfiai (nyilvános kulcsú) titkosítást használnak, másrészt az adatok tárolása nem egy központi szerveren történik, hanem a tranzakciók (a főkönyvi bejegyzések) számítógépek ezreire töltődnek le és szinkronizálódnak folyamatosan.

A blokkláncokat három kategóriába sorolhatjuk: nyilvános, privát és konzorciális blockchain. Nyilvános blokklánc a mindenki által jól ismert bitcoin, ethereum és társaik (Counterparty, EOS, Hyperledger, Interledger Protocol – ILP, LISK, Stellar). Fontos kiemelni, hogy a blokklánc nem egyenlő az elosztott főkönyvi technológiával (DLT – distibuted ledger technology), mivel például a privát blokklánc egy cég keretein belül működve nem igényel speciális konszenzusos tranzakciót.

Nagyvállalatok, valamint a kis- és középvállalati szektor is jelentős költségcsökkenést érhet el a blockchain alkalmazásával. A blokkláncra épül az úgynevezett ICO, azaz Initial Coin Offering is, amely teljesen demokratizált keretek között működő, új tőkebevonási technikát jelent.

Bartalus Roland, MSc in Digital Currency
 

Kiküszöbölni a hibákat

Vagyis a blokkláncnak számos azonnali és a közeljövőben megmutatkozó haszna van. Mindezeken túl sokkal szélesebb értelemben is hatással lehet mindennapjainkra, mégpedig az elosztott alkalmazások (dAPP-ok) és a blockchain alapú Internet 3.0 révén.

Az internet indulásakor sokkal nyitottabbnak és decentralizáltabbnak tűnt a megelőző technológiáknál. Az Internet 1.0 nyílt protokollokra (TCP/IP, POP, SMTP, HTTP) épült, így gyorsan el is terjedt. Utólag viszont már látszik egy komoly hiányosság is: nem volt nyílt szabvány a felhasználók személyazonosságának igazolására, hitelesítésére. Ez a hiba tette lehetővé a kétezres évektől a ma is létező Internet 2.0 létrejöttét. Ezt már néhány multinacionális gigavállalat (Amazon, Facebook, Google, Twitter) uralja, amelyeknél indokolatlan hatalom összpontosul. Zárt szoftvereket használnak, központosított adatbázist építettek ki, az abban tárolt információk és adatok hozzáféréséről kizárólag ők döntenek. Online személyazonosságunk igazolására például a Facebook vált de facto protokollá – azonban ellentétben az előbb említett nyílt protokollokkal, ezt egyetlenegy magáncég tartja kézben.

A biztonságos kommunikációt és tartalomátvitelt lehetővé tévő Internet 3.0 felé tett első fontos lépés az volt, amikor 2013-ban Gavin Wood és Vitalik Buterin fejleszteni kezdték az ethereum blockchaint. „Világ-számítógépként” is emlegetik az ethereumot, mivel nyílt, mindenki által hozzáférhető, és bárki ellenőrizheti, ami ott történik. Az ethereum „programozható”, nemcsak értéket tud átruházni, hanem előzetes feltételek szerint beprogramozott folyamatokat is. A Microsoft Azure felületén 10 féle ethereum blokklánc típus érhető el szabadon.

Példák dAPP-okra

Az Internet 3.0-ban fontos szerepet kaphat a Storj dAPP-ja (SJCX kriptopénz), mely decentralizált alapon nyújt üres merevlemezes tárhelyet (mint AirBNB szállást). Sok-sok kihasználatlan tárhely áll rendelkezésre, az online piaci megjelenésével az árak esni fognak, az adattárolás olcsóbb lesz.

A Brave projekt és kriptopénze, a Basic Attention Token (BAT) egy olyan webböngésző, amely sikeresen blokkolja a reklámokat. Végső célja, hogy a harmadik fél semlegesítésével decentralizált reklám-piacteret hozzon létre, ahol BAT kriptopénzzel honorálja a közreműködőket (a reklámok közzétevőit és azok megtekintőit egyaránt).

A Civic platformja teljes blokklánc alapú személyazonosságot biztosít mobileszközön tárolva. Adatainkat QR-kód segítségével is megoszthatjuk.

 

Az internet új generációja

Az Internet 3.0 egy sor olyan dolog „újratervezése”, amely már létezett a ’90-es évek elején is. A felhasználók és az internet közötti interaktivitást tekintve azonban teljesen új dolog jön létre. Azok az információk, amelyeket publikusnak gondolunk, közzétehetjük, és nyilvánosak lesznek; azokat az adatokat, melyek jóváhagyást és teljes egyetértést követelnek, speciális konszenzusos technikával hajtjuk végre; míg a teljesen privátnak vagy titkosnak szánt adatokat úgy is kezeljük és nem fedjük fel. A teljes kommunikáció elektronikusan titkosított csatornákon történik, lekövethetetlen végpontokkal (ellentétben a jelenlegi IP-címekkel), miközben a blokklánc biztonságosan tárolja és teszi közzé adatainkat.

Az Internet 3.0 olyan új protokollokat futtat a hálózaton, amelyek decentralizálják a meglevő struktúrát, így az előbbi kizárólagosság megszűnik. A bitcoin és ethereum saját maguk protokolljai, de ezeken belül új, kiegészítő protokollok jönnek létre az adatbázisokhoz adattárolásra (Storj, IPFS), a fizetési rendszerekhez (Lighting és Raiden Network, ILP) vagy adatkezeléshez (SIA). Ezek a protokollok a jelenlegi multinacionális cégek alkalmazásai által központosítottan tárolt információkat (dokumentumok, képek, videók, személyes adatok) decentralizált, elosztott adatbázisú protokollokba irányítják át.

Vagyis ahogy korábban említettem, a blokklánc alapjain létrehozott decentralizált alkalmazások (dAPP-ok) sietnek a felhasználó segítségére. A dAPP-ok nyílt forráskódú, mindenki számára elérhető felületen (API-n) keresztül csatlakoznak az új protokollokhoz. Ezek hívják elő, hagyják jóvá és irányítják át személyes adatainkat és a webes tartalmat az elosztott adatbázisokba. Mindennemű adatunkhoz való hozzáférés, azok tulajdonjoga és felhasználhatósága kizárólag személyes kulcsunk segítségével történik, így visszanyerjük az adataink feletti teljes kontrollt.

A blokklánc tehát jóval több, mint technikai megoldás kriptovalutákra. Nemcsak a vagyont, de a hatalmat is hamarosan újrapozicionálja a piacokon és megváltoztathatja az állam és polgárainak jelenleg fennálló egymáshoz való viszonyát is. És ez a kripto világ igazi ereje.

(Forrás: www.lisk.io, University of Nicosia, Blockchain Technology and Application, https://github.com/ethereum/wiki/wiki/White-Paper)

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2041 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Hetényi Márk

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4898 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ALEF Distribution HU Kft.

A legkeresettebb cégek: