Menü
T-SystemsAkademia_580px
Forrás: ITB

2018-ban is egyedülálló informatikusképzést indít utánpótlásának nevelésére Magyarország vezető infokommunikációs vállalata, a T-Systems Magyarország. A szeptember 1-jén induló T-Systems Akadémia résztvevői részmunkaidős munkavégzés mellett tanulhatnak a vállalat profi informatikusaitól miközben fejleszthetik, megvalósíthatják saját piaci ötleteiket is. A Budapesten működő T-Systems Akadémiára június 10-ig lehet jelentkezni.

A T-Systems Akadémia egyedülálló program: nem fejlesztőket, hanem átfogó IT infrastruktúra-ismeretekkel rendelkező szakembereket képez. 3 hónap általános alapozó és 3 hónap rotációs gyakorlati képzést, valamint 12 hónap on-the-job tapasztalatszerzést követően 6 hónap teljes munkaidős munkavégzést kínál. Az akadémisták először megismerkedhetnek a T-Systemsnél zajló infrastruktúra projektek tervezésével, megvalósításával és üzemeltetésével. Ezt követően specializálódhatnak hálózatok, kommunikáció és biztonságtechnika, valamint belső IT támogatás területekre, ahol minimum egy éves gyakorlati tudást kell megszerezniük. Karrierjüket az érdeklődők hálózati megoldások, intelligens épületek, IT biztonság és felügyeleti rendszerek, konvergens kommunikációs megoldások, valamint számítógépes rendszerek területén építhetik tovább.

A tanulók mindeközben folyamatosan és aktívan részt vehetnek a vállalat mindennapos szakmai kihívást nyújtó projektjeiben, működésében. A résztvevők a képzés során innovációs tanulmány megírására is lehetőséget kapnak, amelynek célja egy piaci vagy egy saját ötlet kifejtése. A legjobb javaslatokat szakmai elbírálást követően a T-Systems Magyarország beépíti a portfóliójába.

„A T-Systems Akadémia tavalyi első éve bebizonyította, hogy komoly érdeklődés van a részmunkaidő melletti IT képzésre. 2017-ben 400 jelentkezőből választottuk ki azt a 10 főt, akik – portfóliónknak megfelelően – számos különböző szakmai területet ismerhettek meg az elmúlt időszakban. A T-Systems Akadémia hallgatói új szemlélettel gazdagítják a vállalat jelenlegi, több mint 1100 főből álló informatikus közösségét.” – mondta el Mohácsi László a T-Systems Magyarország vezérigazgató-helyettese.

A T-Systems Akadémiára a jovomunkahelye.t-systems.hu oldalon, vagy ide kattintva lehet jelentkezni. A képzés első évének tapasztalatait összefoglaló videó itt tekinthető meg.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1997 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Fazekas Barbara

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4740 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: