Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

előző hónapkövetkező hónap
csillag_david
Csillag Dávid, PillérForrás: ITB

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz tartozó Pillér Kft. stratégiai és koordinációs igazgatójaként folytatta tovább karrierjét Csillag Dávid 2019 áprilisától. Az informatikai szakember korábban a Szerencsejáték Zrt. CIO-jaként számos szakmai sikert ért el, 2018-ban megnyerte a Braun Péter-díjat, mely egyben az Év fiatal CIO-ja elismerés is.

Csillag Dávid rendszermérnök informatikusból vált informatikai vezetővé, 2010-ben igazolt a Szerencsejáték Zrt.-hez, ahol kezdetben a belső rendszerek területének vezetője, végül a teljes informatikai terület igazgatója lett. 2016-ban nevezték ki a vállalat informatikai igazgatójának, mely pozíciót 2019-ig töltötte be.

Ez idő alatt egy teljesen új szolgáltatói és együttműködésen alapuló szervezeti transzformációt indított el, melynek legfőbb célja az ügyféligények és az informatikai elvárások gyors változására való reakcióképesség javítása, valamint az informatikai terület és az üzleti területek hatékony együttműködésének javítása. Ennek eredményeképpen egy teljesen transzparens igénykezelési és fejlesztési módszertan került bevezetésre, melynek hatására az egy év alatt elvégzett fejlesztések száma megsokszorozódott, a fejlesztések kontrollálása, és nyomon követése egyszerűsödött.

Jelenlegi pozíciójában a közel 300 főt foglalkoztató, szoftverfejlesztéssel foglalkozó Pillér Kft. víziójának és stratégiájának kialakításával, valamint a stratégiai célok elérésének támogatásával foglalkozik, melynek sikereiről, remélhetőleg hamarosan beszámolhatunk.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2069 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Fazekas Csaba

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4931 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: