Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


magyar_telekom_szekhaz
Forrás: Magyar Telekom

Különösebb pénzügyi meglepetések nélkül, az eddigi trendeket folytatva zárta az idei első negyedévet a Magyar Telekom, amely hamarosan megkezdi agilis átalakulását.

Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes nem is a pénzügyek ismertetésével kezdte a sajtótájékoztatót, hanem elmondta, hogy megkezdődik a Magyar Telekom agilis átalakulása, amely szervezeti változásokat és új működési modellt is hoz magával.

Az átalakítás egyik fontos célja, hogy még jobb legyen az ügyfélkiszolgálás, vagy ahogy manapság emlegetni szokták, a „customer journey” – gyakorlatilag minden belső tevékenységet ennek javításának rendelnek alá. A másik cél, hogy a Magyar Telekom továbbra is vonzó munkahely legyen. A belső kultúraváltás révén egyik oldalról erősíteni kívánják a csapatmunkát, másrészt viszont nagyobb hangsúlyt kap az egyéni felelősségvállalás is.

A több mint két év után ismét kiadott NMHH mobiljelentésre hivatkozva Szabó János elmondta, hogy mind a hang-, mind a mobil adatforgalom terén nagyjából egyforma (45 százalék körüli) piaci részesedéssel rendelkezik a Telekom. Különösen az utóbbi a fontos, mert a legutóbbi hivatalos jelentések készítésének idején az adatforgalomból piaci súlya alatt részesedett a vállalat. A vezetékes szolgáltatások kapcsán kiemelte, hogy nemrégiben bekapcsolták az egymilliomodik gigabit-képes hálózati végpontot. Ezzel azonban még nem lehet elégedett a cég, hiszen saját területén ez mintegy 35 százalékos, az ország egészét tekintve pedig mintegy 25 százalékos arányt jelent – a cél az lenne, hogy minél hamarabb minden háztartásba jusson el a gigabites internet lehetősége.

Ami pedig a pénzügyi eredményeket illeti, az összbevétel 5,5 százalékkal emelkedve 158,9 milliárd forintra nőtt. Ebben oroszlánrésze volt a mobiladat-használat jelentős bővülésének és a készülékértékesítésnek – a Magyar Telekom az ország legnagyobb online telefon- és tabletértékesítője lett 2018-ban, a piac egyharmadát mondhatva a magáénak. A vezetékes szolgáltatásokból származó bevételek kismértékben nőttek, 52,7 milliárd forintra. És bár számolt a vállalat azzal, hogy csökkenés lesz az infokommunikációs piacon, a rendszerintegrációs és informatikai bevételek is nőttek 2,1 százalékkal, 21,4 milliárd forintra.

Kérdésre válaszolva Szabó János elmondta, hogy a 4iG valóban erős konkurenciát jelenthet majd, különösen a közbeszerzések terén, de a T-Systems Magyarország rendelkezik olyan képességekkel, kompetenciákkal, hogy megkerülhetetlen legyen a magyar piacon. Az adózott eredmény éves összehasonlításban 58,1 százalékkal, 4,0 milliárd forintra csökkent az első negyedévben, de ennek oka, hogy most jelentkezett mintegy 3 milliárd forintnyi költség a távozó dolgozóknak fizetett végkielégítés formájában. Összességében erre az évre a bevétel enyhe csökkenését és az EBITDA 1-2 százalékos emelkedését várja a Magyar Telekom.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Zákai Emõke

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4960 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:EcoSim Kft.

A legkeresettebb cégek: