Menü

Eseménynaptár

5g_alaplap_chip
Forrás: Rambus.com

Megtartotta harmadik, egyben tisztújító plenáris ülését a Digitális Jólét Program (DJP) által kezdeményezett 5G Koalíció (5GK) 2018. június 27-én, Budapesten. Az egy éve, 2017. június 19-én kormányzati és piaci szereplők, szakmai és érdekképviseleti szervezetek, egyetemek és tudományos műhelyek részvételével megalakult 5GK célja, hogy Magyarország az 5G fejlesztések egyik európai központjává váljon.

Az új kormányzati struktúrában a Digitális Jólét Program irányításáért az innovációs és technológiai miniszter felel. A digitális ökoszisztéma egészét átfogó fejlesztési program célja, hogy Magyarország minden polgára és vállalkozása a digitalizáció nyertese legyen.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a DJP vezetője elmondta: az innovációs tárca tervei szerint 2018 októberére elkészülő 5G stratégia a bürokratikus akadályok csökkentésére, a piaci és állami felhasználási igények generálására és - elsősorban a zalaegerszegi járműipari tesztpálya környezetében - tesztelési lehetőségek biztosítására fókuszál majd.

Magyarország a világon az elsők között valósítaná meg az 5G technológia bevezetését, vezető szerepet vinne a technológiára épülő alkalmazások tesztelésében is. Megalapítása óta az 5GK tagszervezeteinek száma az induló 46-ról 64-re nőtt. Az öt szakmai munkacsoport tevékenységében több mint 130 vezető szakember vesz részt, támogatva hazánk 5G stratégiájának elkészítését.

A harmadik plenáris ülésen megtörtént a hét fős elnökség tisztújítása, a testület tagjává választották Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, Budai J. Gergőt, a Vodafone Magyarország Vállalati Kapcsolatok vezérigazgató-helyettesét, Jakab Rolandot, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatóját, Kaszás Zoltánt, a T-Systems Magyarország vezérigazgatóját, Jakab Lászlót, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának dékánját, Major Gábort, az IVSZ főtitkárát és Parragh Lászlót, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökét. A szakmai munkacsoportok (5G stratégiai munkacsoport, Hálózatfejlesztés és infrastruktúra, Tesztkörnyezet, Nemzetközi együttműködés, Alkalmazások és mintarendszerek) beszámoltak tevékenységük eredményeiről.

2017 szeptemberétől az 5GK tagjai 29 önálló szakmai javaslatot dolgoztak ki az 5G stratégiához kapcsolódóan, míg az öt szakmai munkacsoport 36 ülésén több mint 600 szakember vett részt.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2022 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Németh Pál

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4821 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:SERCO Informatika Kft.

A legkeresettebb cégek: