Ma: 24°CViharos, villámokkal
RSS

Hogyan lehet valaki kívülálló egy olyan környezetben, ahol szinte senki sem átlagos? Peter Thielnek sikerült, tehetsége gazdaggá, természete elszigeteltté tette a Szilícium-völgyben.

A legtöbb sikeres techguru saját cégére és annak tevékenységére koncentrál. Kevesen vannak, akik szakértelmükkel, tehetségükkel és tőkéjükkel segítik a fejlődést. Peter Thielnek szinte minden Szilícium-völgy-beli vállalkozáshoz köze van, befolyása akkora, hogy a szaksajtó és kortársai is csak Don-ként emlegetik. Az egykori ifi sakkmester és képzett modern filozófus kalandos útja az üzleti élet csúcsára és marginalizálódása jobb filmtéma lehetne, mint Steve Jobs élete, vagy éppen Mark Zuckerbergé.

A német születésű, Amerikában felnőtt Thiel elemző és előre gondolkodó tehetségét tiniként sakkozásban hasznosította. Filozófiából doktorált a Stanford Egyetemen, majd furcsa kanyar: a Credit Suisse-nél vállalt munkát brókerként. 1996-ban saját befektetői céget alapított, amelyen keresztül számos sikeres it-vállalkozásban befolyást szerzett. Egyik legismertebb cége, amelyben 1998-ban alapítóként vett részt, a PayPal, az évek során forradalmasította az internetes vásárlást és pénzkezelést. A cég sikeresen vészelte át a dotkom-buktát. 2002-ben vezette be a tőzsdére és még abban az évben el is adta az ebaynek – 1,5 milliárd dollárért.

 

-
 

 

Thiel jellemzően a vagyonával és pénzügyi tehetségével vesz részt az it-világ életében, a PayPalért kapott részesedése nagy részét, 500 millió dollárt 2004-ben egy induló közösségi szolgáltatóba, egy bizonyos Facebookba fektette… Szavára nemcsak az it-világban figyelnek oda, befektetéseivel és elemzéseivel meglehetős hírnevet szerzett a tőzsdei világban. Már 2002-ben például egy ingatlanbuborékot emlegetett, ez vezetett a 2007-es hitelválsághoz.

Habár Thiel látványosan távol maradt a zűrös ingatlanbefektetésektől, az it-szektorban bőkezűen adakozott, leginkább volt cégtársai kezdeményezéseit támogatva. Ezek közül a LinkedIn idén tőzsdére lépett, a Yelp nyilvános részvénykibocsátásra készül, míg a Slide-ot felvásárolta (de nemrégiben megszüntette) a Google.

Hatalmas vagyonán, kapcsolatain és befektetési cégein keresztül Thiel keze szinte mindenhová elér a Szilícium-völgyben, ahol egykori cégtársaival kiérdemelték a PayPal-maffia nevet. Érdemei ellenére Thiel nem a legnépszerűbb személy az it-közösségen belül. Habár vagyonát leginkább a modern számítástechnikának köszönheti, Thiel igazi technofób, például Facebook-oldala sincs. Gyakran publikál politikai és gazdasági újságokban, egykori harcos libertáriusként az amerikai republikánus párt támogatója volt, egészen addig, amíg teljesen ki nem ábrándult a világpolitikából. Vagyonából bőven áldoz jótékonyságra is, számos kutatást támogat, többek között öregedésgátló- és mesterségesintelligencia-projekteket.

Szerinte a kapitalista világrend bukásra van ítélve, jelenleg egy olyan mozgalmat is támogat, amely egy szigeten hozna létre új renden alapuló társadalmat. Apokaliptikus világnézete miatt Thiel a csodabogaraktól nyüzsgő Szilícium-völgyben is különlegesnek számít. Társaságát nem keresik, szakértelme és vagyona miatt mégis sokáig mozgathatja a háttérből az it-szektort.

Címkék: PayPal, menedzsment, karrier
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Uralkodó-professzionalista tandem

Valahogy mostanában a (szak)sajtó felettébb sokat foglalkozik a cio-kkal. Akikre régebben szakértelmük miatt szinte a társadalom egésze felnézett, aztán valahogy ez a megbecsülés némileg csökkent, de mintha mostanában megint kezdene visszatérni szakértelmük tisztelete.
<1/3>
A rovat ajánlója
A szerverek és alkalmazások esetében tapasztalható virtualizációs hullám nem kerüli el a korszerű adattároló eszközöket sem. Az EMC megoldásaiban ez több szinten is tetten érhető....

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.