Ma: 22°CTiszta idő
RSS
Betűméret növeléseBetűméret csökkentése

Négy év és széles önkormányzati konszenzus kellett ahhoz, hogy megérkezhessen Magyarországra a Google Utcaképek. Így már az egész világ sétálhat az útjainkon – legalább virtuálisan.

Április végén vált elérhetővé országos szinten a Google Térkép panorámaképes szolgáltatása, amelyre adatvédelmi aggályok miatt mintegy négy évet kellett várni. A Street View, illetve a magyar verzióban Utcakép nevű szolgáltatás az utcák virtuális bejárását teszi lehetővé az egérrel 360 fokban körbeforgatható panorámafelvételek révén. Elsőként 2007-ben indult, San Francisco és környéke, illetve Las Vegas és Los Angeles bemutatásával. A lefedettség azóta folyamatosan bővült. Ugyanakkor Magyarország Európában szinte utolsóként került fel a szolgáltatás térképére, viszont legalább szinte az egész magyar úthálózatot lefedték.

 

-
 

 

Jogi aggályok

A Street View szolgáltatás eredetileg már 2009-ben elindult volna, de az akkori adatvédelmi biztos, Jóri András aggályai miatt a cég leállította a fotózást. Nem sokkal később komoly világbotrányt okozott, hogy kiderült, a cég autói a képek mellett wifihálózatokat is feltérképeznek, és a nem megfelelően konfigurált hálózatok adatforgalmából is tárolnak adatokat.

Így használd!

1. Nyisd meg a Google Térképet.

2. A térkép bal oldalán található emberkét fogd meg, és vidd arra az utcára, amelyet meg szeretnél nézni.

Fontos: ha a Street View érdekel, akkor a kék folyamatos vonalakra vidd az emberkét!

Ha a kicsi kék pontokra viszed, akkor a Panoramio adatbázisából tudsz fényképeket nézegetni.

3. Ha a Street View-t választottad, akkor tudsz mozogni a képen! Az egérrel meg tudod fogni a képet, és jobbra-balra, fel és le tudod mozgatni a kamerát. Az úton megjelenő karikák segítségével pedig mozogni tudsz az útvonalon.

4. Ha meg akarsz osztani egy jó helyet, kattints a felső sávban a megosztás gombra, és válaszd ki, hogyan osztod meg!

A Google szerint az adatgyűjtés szoftverhiba miatt történt, de az eset miatt a magyarországi indulásra sem került sor. Jóri 2011 nyarán végül rábólintott a Street View hazai indulására, de több feltételhez is kötötte: többek közt elvárta a cégtől, hogy egy héttel a fotózás előtt értesítse a lakosságot, illetve tegye lehetővé, hogy az ingatlantulajdonosok már előzetesen is kitilthassák házaik fotóit a rendszerből. Ekkor a Google már útnak indította autóit, amelyek a cég térképének tökéletesítéséhez szükséges adatokat is gyűjtöttek, de később az is kiderült, hogy a begyűjtött nyersanyag akár a Street View beindítására is alkalmas lehet, ha az Magyarországon zöld utat kap.

A korábbi adatvédelmi biztost felváltó új hivatal, a Péterfalvi Attila által vezetett Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) még engedékenyebb lett a Google-lel. A keresőcéghez az idén eljuttatott állásfoglalás már nem írja elő a házak előzetes kitiltásának követelményét. Az adatvédelmi hatóság vezetője a főváros mellett megyeszékhelyek vezetőivel is konzultált, és minden település vezetésétől pozitív visszajelzést kapott, mivel egyebek mellett turisztikai szempontból is hasznosnak találják a Street View-t.

 

Megnézhetsz mindent – a múltból

Miután bebizonyosodott, hogy azért többet használ, mint árt ez a szolgáltatás, áprilisban elstartolhatott az Utcaképek. A használata egyszerű: a Street View-t a Google Térkép bal felső sarkában lévő, sárga színű emberkére hosszan kattintva lehet elindítani. (A többit lásd az „Így használd” keretben!)

Nem biztos, hogy a kapott találatok az adott táj vagy terület aktuális állapotát tükrözik. Ugyan a teljes úthálózatot feltérképezték korábban a kocsik, a dolognak jellegzetes magyaros pikantériája, hogy minden fotó nagyjából két évvel ezelőtt készült. A Google-autók ugyanis 2011-ben és 2012-ben jártak Magyarországon. A Street View-n például még körbe lehet járni a budapesti Dózsa György út és a Váci út kereszteződésében állt egykori Volga szállót, amely később Hotel Ibisként működött – amíg tavaly le nem bontották. Mivel a Street View-n látható képek nem egy időben készültek az országról készült műholdképekkel, így ahogy az ember egyre jobban közelít az utcanézethez, úgy változhat sok esetben a terület is, amit lát. A legjobb példa talán a Margit híd, amelynél a Street View nézetben a felújított hidat látjuk, de a sima műholdképes nézetben még a régit. A Közraktár utcában a CET hirtelen ott terem, ha utcaképre vált az ember. Hasonló a helyzet a Zöld Pardonnal is, ami a műholdképen még elfoglalja a Petőfi híd budai hídfőjét, az utcanézetben viszont már nincs ott. Ez a képi adatbázis azonban még így is frissebb képeket kínál, mint a román Norc hasonló szolgáltatása, amely zömében 2009-ben készült felvételeket tartalmaz, és nem kínál országos lefedettséget.

A hatóságok engedélyével idén májusban térhettek vissza az utakra a Google autói (és triciklijei), hogy aktualizálják a 2 éve elkészített fotókat.

Világszerte terjeszkednek

A Street View 2007-es indulása óta a Google-autók világszerte több mint nyolcmillió kilométert fényképeztek végig, így készült el 44 ország több mint 3000 városának virtuálisan bejárható internetes térképe. A magyarországi indulás mellett a kétmilliós afrikai Lesothóba is áprilisban érkezett meg a Street View, azonban náluk csak a főváros és a főutak vannak lefedve. A környéken jelentősen frissült viszont Lengyelország, Románia képállománya is, illetve a Google szerint ez minden idők legnagyobb egyidejű frissítése, ugyanis egyszerre 560 ezer kilométernyi útrész képanyaga újult meg 14 országban. A Magyarországon jelenleg elérhető fotóadatbázis folyamatosan frissül majd, az aktuális kép dátuma minden fotó sarkán szerepel. Magyarországon valamennyi települést végigjárta a Google autója.

 

Magyar módi

A magyar Google Maps egyik érdekessége volt, hogy az egyik térképfrissítésnél valaki viccesen berakott egy Fekete Pákó nevű utcát Csepelre. Azóta sem derült ki, hogy ki tette fel a térképre 2008-ban, mindenesetre a Google azóta törölte. Csak a hűlt helye látható, és az, hogy Csepelen azóta sem változott sok minden, ugyanaz az ösvény még mindig megvan, ahova a térkép az utcát jelölte.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
További friss írások

Inside ITB 2014 - Szponzorok a rendezvényről

2014. 09. 16.
Ezúttal azon cégek képviselőit csíptük el egy-egy nyilatkozat erejéig, amelyek főbb támogatóinkként voltak jelen szezonnyitó rendezvényünkön.

Inside ITB 2014 - Díjazottak

2014. 09. 05.
Az itbusiness leadership award díjat idén a Magyar Telekom és az ApPello pályázata érdemelte ki, különdíjat a Business Telecom pályázata kapott. Az év legsikeresebb ict-menedzsere 2014 díjat Rékasi Tibor vihette haza.

Inside ITB 2014 - Összefoglaló videó

2014. 09. 05.
Idén 12. alkalommal rendezte meg az IT-Business Publishing (ITB) szezonnyitó fogadását. Az est folyamán bejelentettük egy új kiadvány elindulását, továbbá kiosztottuk a szakmai zsűri által megszavazott díjainkat is.

Human Hungary 2014 - FINAL FOUR

2014. 06. 03.
A Human Hungary 2014 – FINAL FOUR a csapatot, annak felépítését, motiválását, az üzleti stratégiában megmutatkozó jelentőségét mutatta be. Videós összeállítás a konferenciáról.

Kultúrterrorizmus, mint marketing

2014. 06. 02.
A Laibach története 1980-ban, abban a jelképes évben kezdődött, amikor Lengyelországban megalakult a Szolidaritás, Jugoszláviában pedig meghalt Tito. 30 éve provokálnak besorolhatatlan zenei stílusukkal, ami a popot, a metált és az indusztriált is magába foglalja.

Tested az azonosítód

2014. 06. 02.
Sokak szerint a szöveg alapú azonosítás már rég nem biztonságos, itt az idő valami újat találni. Elérkezett a biometriás jelszavak ideje. Hamarosan nem kell betűkombinációkat észben tartanunk, hanem mi magunk leszünk a kulcs az azonosításhoz.
A rovat ajánlója
Ezúttal azon cégek képviselőit csíptük el egy-egy nyilatkozat erejéig, amelyek főbb támogatóinkként voltak jelen szezonnyitó rendezvényünkön.