Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

RSS

e-könyv bookandwalk webáruház könyvesbolt
Forrás: ITB

A 607 ezer működő hazai vállalkozásnak csupán 62 százaléka tett eleget adatszolgáltatási kötelezettségének péntek éjfélig

rszágosan 230 ezer cég mulasztotta el határidőre benyújtani társasági szerződésének jogszabályban előírt adatmódosításait, mondta el Hegedűs Márton, a cégeljárások informatikai hátterét biztosító Microsec Zrt. vállalkozás-fejlesztési igazgatója.

A vállalkozások Csongrád és Zala megyében voltak a legaktívabbak, 74 százalékuk időben adta be a kérelmet. A mulasztók aránya Nógrád megyében a legmagasabb, ott a cégek 45 százaléka nem jelentette be a kért információkat. A fővárosban a beadási arány 58 százalék volt.

Hegedűs Márton szerint az informatikai rendszer jól bírta a példátlan rohamot. A cégnyilvántartás működőképességének fenntartásához új szervert állítottak be, és túlmunkát rendeltek el, így a rendszer még a csütörtökön benyújtott 56 ezer e-akta hatására sem lassult le, pedig a terhelés az átlagos napi forgalom harmincszorosa volt.

A cégtörvény tavaly márciusban hatályba lépett módosítása szerint az idén február 1-jéig minden gazdasági társaság (bt., kft., rt., közkereseti társaság, nonprofit szervezet) tagjainak, illetve a képviseletükre jogosultaknak be kell jelenteniük adóazonosító jelüket, születési helyüket és idejüket, illetve édesanyjuk nevét. A székhely, telephely, fióktelephely használatának jogszerűségéről pedig nyilatkoznia kell a cég képviseletére jogosultnak, ám ehhez nem szükséges semmiféle ezt igazoló okiratot, például bérleti szerződést vagy tulajdoni lapot mellékelni.

MTI

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2053 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Somkutas Norbert

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4910 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: