Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


RSS

Kerekes Pál
Forrás: Kerekes pal
Karácsony után, de még Szilveszter előtt napvilágot látnak a jóslatok, üzleti előrejelzések. Az e-könyv biznisz sem kivétel. Talán annyiban más ez a kult-piaci terület, hogy a tartalomiparban, ahova a digitális könyvtermékeket is sorolni kell, nem szükséges az óvatosság.

A visszafogottság, ami más helyeken előny, ebben a műfajban értelmezhetetlen. Nincs olyan túlzott derűlátás, amit az e-book biznisz ne söpörne el adott szakaszonként. Elindulhat a fantázia, baj nem lehet belőle, a text-biznisz rohamos fejlődése felülír minden diszkrétséget.

Marc Coker a legnagyobb self-publishing portál, a Smashwords alapítója és üzemeltetője Szenteste tette közzé blogbejegyzését. Azzal kezdi, hogy váratlanul hősköltemény hosszúságú eposzt írt, pedig nem ez volt a szándéka. Mikor leült, hogy megfogalmazza a következő év trendjeire vonatkozó gondolatait, úgy vélte, maximum 8-10 bekezdésben összerakja a mondanivalóját. 21 pont lett belőle. Megnyugtatásul hozzáteszi, hogy rövid címeket írt, érdemes azokat átfutni, és csak az olvasó számára fontos és érdekes fejezeteket ajánlja átböngészni.

Az iPad a jövő könyv-olvasó eszköze
Coker kijelenti: az e-book rövid története eddig az e-könyv-olvasó eszközökről szólt. Most azonban változás történt. A 2012-es év az első, amikor csökkent az e-reader eladás, miközben az egész e-book üzlet-komplexum továbbra is jelentősen nőtt. A magyarázat egyszerű: a tableteket örült tempóban vásárolják, és az eszköz e-könyv képességei kiváltják a dedikált e-könyv-olvasó gépezetet. A Kindle, a Nook, a Kobo is tablet irányban fejleszt. Megfigyelhető az is, hogy a zárt rendszerben dolgozó Apple Ibookstore fejlődése a legdinamikusabb a globális könyvkereskedő portálok versenyében. Konkrét adatot is mond: maga a Smashwords 2012-ben az Ibookstore-ban megháromszorozta az eladásait.

Független szerzők: irány a könyvtári piac, a tévé- és a filmfeldolgozás
A szerzői önmenedzselés elérte azt a fejlettségi szintet, amelynek nyomán az érdeklődés a művek iránt megindul nem csak közvetlenül az olvasóktól, hanem a további felhasználóktól, terjesztőktől. Az e-könyv kölcsönzés nagyon nehézkesen indult be, és ma is nagy az idegenkedés mindkét fél – kiadók és könyvtárak – részéről a további bővüléssel szemben. A kiadók féltik a könyvet a kalózkodástól és a jogtalan használattól, melyre a könyvtári terjesztés lehetőséget adhat. A könyvtárak pedig nehezen fogadják el az új konstrukciókat, amelyek az e-book szolgáltatással együtt járnak. A független szerzők bekúszhatnak abba a piaci résbe, amit a kölcsönös bizalmatlanság hasított. Az önmenedzselt alkotó gyorsabban képes alkalmazkodni a könyvtári igényekhez.

A Smashwords maga is külön szerződést kötött az OverDrive amerikai könyvtári nagykereskedővel. A szerzőnek módja van a könyv feltöltése alkalmával, de később is, meghatároznia, hogy a műve bekerüljön-e a könyvtári kínálatba és milyen árfeltételek mellett. A filmek, tévésorozatok, de a színházak is várják az új sikerkönyveket, hiszen természetes módon nyúlnak az olyan sztorikhoz, amelyek már legalább egy terepen bizonyítottak.

Piaci konszolidáció, marketing változások
A Digital Book World online szak-magazin tíz pontban foglalja össze a következő év várható trendjeit. Két alap-megállapítást emelnék ki.

1. A kiadás és a terjesztés konszolidálódik, ez e-könyv forgalmazása is egyre kevesebb nagy multicég ellenőrzése alá kerül. Az Apple és a Barnes and Noble is globálisan terjeszkedik, csakúgy mint a Kobo. Ezek a multinacionális óriások igyekeznek megszerezni a helyi piacokat, elsősorban az angol nyelvű országokban, de már a teljes Európa és Dél-Amerika befektetői célpont.
2. A marketing hagyományos szerkezete felbomlik. A könyvcímre és kiadóra koncentrált reklámkampány helyét átveszik a sokkal célirányosabb csatornák. Szakmai közösségek, Facebook-csoportok kapnak szerepet, véleményformáló és mozgósító erejük lassan meghaladja a direkt reklám eszközrendszerét.

Hazai prognózis
Hazánkban a könyvpiac helyzetére nézve nehéz előrejelzéseket szerkeszteni, mivel a piaci trendeket nagymértékben eltéríthetik a kormányzati támogatások. Ezt nem negatívumként említem természetesen, sőt nagyon örvendetes, hogy a könyv továbbra is segítséget kap a költségvetéstől. Az e-könyv azonban lemarad a szubvencionált állami terméklistáról. A könyvesboltok tömött tárlói megtévesztők lehetnek, azt sugallják, minden rendben van, az olvasók érdeklődése és fizetési hajlandósága töretlen.

A valós helyzet az, hogy csökken a könyveladások mértéke darabszámban és pénzben mérve is. Az e-book fogyasztásra nincs kialakult statisztikai rendszertan, így egyszerűen kijelentik a nyomtatott kiadványok mellett dohogók: semmi igény nincs az e-könyvre, nem veszik a digitális műveket. Nem veszik, de olvassák – ez az igazság. És itt nem rosszra kell gondolni, nem illegális letöltésre, hanem a szabad könyvtárak hihetetlenül megnövekedett használatára. Az e-gyűjteményeket támogatja is az állam, csak a konkrét e-műveket nem.

Ebből az következik, hogy a klasszikusok, a magyar írott kultúrkincs 1942-ig (ez a szerzői jog hetven éves lejártának aktuális szakaszhatára) ingyen elérhető, a friss alkotásoknak viszont piaci versenyben kell helytállniuk. Miközben a nagy művek ingyenesek (Magyar Elektronikus Könyvtár és több más szabad adatbázis), és a kortárs irodalom jelentős része is térítés nélkül olvasható (Digitális Irodalmi Akadémia). Szinte odáig jutunk: ha valaki alapszinten képes kezelni egy számítógépet, csak a külföldi bestsellerekért kell fizetnie, és a néhány magyar divatos szerzőért.

Ki törekedne ilyen helyzetben a magyar elektronikus könyvpiacra?

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2074 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kisgergely Kornél

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4960 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:EcoSim Kft.

A legkeresettebb cégek: