Ma: 24°CViharos, villámokkal
Cégadatlap
Cisco Systems Magyarország Kft.
Cégnév:Cisco Systems Magyarország Kft.
Rövid név:Cisco Magyarország
Vezető neve: György László
Leírás: Az 1984-ben alapított Cisco Systems a hálózati gazdaság előfutárából mára a világ egyik legjelentősebb nemzetközi informatikai nagyvállalatává vált. Alapítói, a kaliforniai Stanford Egyetem kutatói, úttörő szerepet vállaltak az ip-protokoll fejlesztésében, amely a belső hálózatokon, illetve az interneten keresztül folytatott kommunikáció alapvető szabványa lett.

Nem túlzás azt állítani, hogy a világhálón közlekedő információk túlnyomó részét a Cisco rendszerei szállítják.
A ma már több mint 63 ezer főt foglalkoztató nagyvállalat a 2007/08-as pénzügyi évben közel 4,5 milliárd dollárt, bevételének több mint 12 százalékát költötte kutatásra-fejlesztésre az alapprofilnak számító hálózati infrastruktúrák, valamint az új technológiák, így a hálózat alapú adatközpontok, a digitális média, a mobilitás, a hálózatbiztonság, az egységes kommunikáció, valamint a virtuális konferenciákat lehetővé tevő TelePresence technológiák terén.
A Cisco a hálózatépítéshez és a hálózati hozzáféréshez szükséges termékek legszélesebb skáláját kínálja az iparágon belül, megtaláljuk közöttük az új generációs útválasztókat és kapcsolókat, az ip alapú hang-, adat- és videoátvitelt, az optikai hálózatokat, a szélessávú technológiát és a tartalomszolgáltató hálózatokat.
A Cisco kimondottan kis- és középvállalatok, valamint fiókirodák számára fejlesztett, integrált szolgáltatásokat kínáló termékei egyszerűen telepíthetők és kezelhetők, segítségükkel a felhasználók könnyen kialakíthatják a számukra leginkább megfelelő kommunikációs megoldást. A Cisco különböző kedvező lízingkonstrukciókat nyújt a Cisco-eszközök beszerzéséhez.
A Linksys by Cisco termékcsalád az otthoni és kisirodai felhasználók számára kínál vezetékes és vezetéknélküli hálózati, illetve multimédiás eszközöket.
A Cisco egyedülálló üzleti megoldásai révén új utakat nyitott a hatékonyságnövelő hálózati alkalmazások, többek között az ügyfélszolgálat, az értékesítés és a pénzügyi menedzsment terén. Napjaink világgazdasági tendenciái miatt a szervezetek egyre nagyobb figyelmet fordítanak a vállalat hatékony együttműködést lehetővé tévő megoldásaira – köztük a Tele­Presence-re és a Webexre.
A hálózati szakemberek képzésének segítésére hozta létre a vállalat a nonprofit Cisco Hálózati Akadémia programot, amelynek keretében ma már több mint 90 magyarországi oktatási intézményben több mint 3500 diák sajátíthatja el a legkorszerűbb hálózati informatikai ismereteket.
A Cisco Systems magyarországi leányvállalata 1995-ben kezdte meg működését. A Cisco Magyarország értékesítési munkatársai és rendszermérnökei támogatják a magyarországi ügyfelek, partnerek, disztribútorok és viszonteladók üzleti tevékenységét. A Cisco Systems hazánkban is komoly referenciákat tudhat magáénak a vállalati, távközlési és internetszolgáltatói, valamint kormányzati és oktatási szektorban.
Cím: 1123 Budapest, Csörsz u. 45.
Honlap: www.cisco.hu
Telefon:(36-1) 225-4600
Fax:(36-1) 225-4611
Kapcsolódó cikkek