Ma: 27°CVihar

A jetski a víz feletti szabad száguldozás élményét szolgálja; ugyanez már a víz alatt is elérhető.

Ki ne álmodott volna róla, hogy milyen lehet delfin módjára, szabadon, gyorsan, erőfeszítés nélkül szelni a hullámokat és lemerülni a mélybe? Ez az álom válhat valóra csekély 7-12 ezer euróért: ennyiért mindenki szert tehet egy, a német Cayago AG által gyártott Seabob-ra, ami furcsa, de hatékony keresztezése a jetskinek és a motoros szörfdeszkának.

Egy óra felhőtlen szórakozás
Csak rá kell feküdni az áramvonalas testre, életre pöccinteni az elektromos meghajtású vízsugár-hajtóművet, és már kezdődhet is a kaland: kedvünkre hasíthatjuk a hullámokat, sőt, ha bírjuk szuflával vagy légzőkészülékkel, leereszkedhetünk a tenger mélyére, hogy közelről gyűjthessük be a halak csodálkozó pillantását.

Hogy még inkább eggyé váljunk a környezettel, a Seabob kormányzása a testsúly áthelyezésével, illetve a farokúszóként szolgáló, hátrafelé kinyújtott lábakkal történik. Német tervezői úgy alkották meg a járművet, hogy azonnal leáll, ha kezelője elengedi a fogantyút (vagy eléri az előre beállított mélységet), így az egy rossz mozdulat után sem hagyja cserben gazdáját.

A legújabb modell, a Seabob Cayago F7 a felszínen már 22 km/h-s, a víz alatt pedig mitnegy 18 km/h-s sebességgel tud haladni - ez ugyan a delfinekkel való versenyzésre még nem elég, de a gyártó szerint így is a leggyorsabb vízirobogó. A delfinekkel ellentétben viszont van rajta lcd-kijelző, amelyről leolvasható a teljesítmény, a hátralévő működési idő (ami egy feltöltéssel nagyjából egy óra), a vízhőmérséklet és a mélység.

Azon sem lennénk meglepve, ha nem csak a tengerparti üdülőhelyek kölcsönzőinek kínálatában tűnne fel a Seabob, hanem a haditengerészet kommandósai is felvennék a felszerelések közé. De még maga James Bond is biztosan szívesen használná.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A kompakt hobbiterepjárók prémiumszegmensébe – itt is az alsó középkategóriába – érkező kocsi feladta a leckét a konkurenciának, bár első pillantásra az ember nem tudja eldönteni...
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.