Ma: 27°CVihar

A kompakt hobbiterepjárók prémiumszegmensébe – itt is az alsó középkategóriába – érkező kocsi feladta a leckét a konkurenciának, bár első pillantásra az ember nem tudja eldönteni, hogy igazából mire is hasonlít a járgány.

Ha valaki nem találná ki, az X1-et azért hívják így, mert a legkisebb az X-modelek közül. 4,4 méteres hosszával nagyjából tíz centivel rövidebb az X3-asnál, de tengelytávolsága (276 cm) csak három és fél centivel kisebb.

Elöl kis hetes, hátul ötös gété (Forrás: BMW)

Ami az autó arányait illeti, oldalról kombi rövid túlnyúlással és némi 5-ös GT-beütéssel, orra pedig hosszú, akár egy hetesé – de hát a 3 literes motornak el kell férnie valahol. No, mint egy megtermett kurta farkú malac, de nem a csüngő hasú fajtából, hanem a hasát magasan hordóból. Hogy aztán a sarat bírja-e túrni ez a városi hobbiterepjáró, az más kérdés.

Mozgékonynak viszont mozgékony az X1, a 258 lóerős motor 6,8 másodperc alatt gyorsítja fel utasát 100-ra, s az extraként rendelhető nagysebességű beállításokkal akár 230-cal is repeszthetünk vele. Ám ekkor biztosan nem az átlagos 9,4 liter benzint issza meg, hanem jóval többet vedel.

A viszonylag alacsonyt fogyasztást és a korrekt menetteljesítményeket egyébként a korszerű hajtástechnika biztosítja. Az xDrive intelligens összkerékhajtási rendszer és a BMW efficient dynamics koncepció gazdaságossági megoldásaiban ugyanis olyan kunsztok találhatók, mint a fékenergia-visszanyerés, az automatikus motorleállítás és -indítás, valamint a sebességváltást segítő kijelző.

A BMW X1 igényes futómű-technikája kettős ágyazású alsó lengőkarral van szerelve, s rugóstagos első-, illetve könnyűszerkezetes acél építési mód szerint készült ötkaros hátsó felfüggesztésekből, nagypontosságú irányíthatósági tulajdonságokat biztosító szervokormány-rendszerekből, nagyteljesítményű fékberendezésből áll. Ezen felül a dinamikus vonóerő-szabályzás (dtc) funkciójával kiegészített dinamikus menetstabilizálót (dsc) illetve extrafelszerelésként a performance control fékezési beavatkozásokkal működő menetdinamikai rendszert is magában foglalja.

A BMW X1 a tehetségéhez mérten a lehető legmagasabb fokon védi utasait. Szériafelszereltségében többek között minden üléshelyen hárompontos automata biztonsági öv, első-, oldal- és oldalsó fejlégzsákok, valamint adaptív féklámpa és nappali világítás is szerepel. A xenon fényszórók, az adaptív kanyarvilágítás és a fényszóróasszisztens  extrafelszerelésként rendelhető.

A BMW X1 felszereltségének kínálatában a business és professional opcióként rendelhető navigációs berendezésekkel együtt a BMW iDrive kezelési rendszerének új generációja is szerepel, a középkonzolon elhelyezett kezelőgombbal és közvetlen választógombokkal, a műszerfalba harmonikusan integrált központi kijelzővel, valamint a szériakivitelhez tartozó légkondicionáló kezelőfelülete alatt sorakozó, szabadon programozható „kedvenc gombokkal”.

Az alapkivitel audiorendszerének alternatívájaként igényes hifi-berendezések is választhatók, a széria aux-bemenet pedig usb-csatlakozóval is kiegészíthető. Mindezeken túl sokrétű vezetői segédrendszerek és a BMW connected drive szolgáltatásai is rendelkezésre állnak az autó felszereltségében.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Berobbanhat a közösségi médiába az Oracle

Idehaza viszonylag ismeretlen céget készül bekebelezni az amerikai szoftveróriás, amely a közösségi oldalakkal, s azok felhasználóival ápolhat majd kiforrottabb kapcsolatokat.
<1/3>
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.