Ma: 27°CVihar

Semmi különös, csak teszi a dolgát. Noch dazu lefullaszthatatlan és az álcázás nagymestere.

Egy jó menedzserhez (többek között) három dolog kell: pontosság, dinamizmus és jó megjelenés. S ha emberünk még kerekeket is szerelne magára, akár Audi A3 is lehetne.  Turbófeltöltővel és kompresszorral, lejjebb már nem is adják.

Elölről akár A4-es is lehetne (Forrás: itbusiness)

Az 1.4-es, első kerekes, 125 lovas TFSI modell semmiféle meglepetéssel nem szolgált, s pontosan ez az, ami figyelemreméltóvá teszi: mindene ott van, ahol kell, az csinálja, amit kell, mégpedig iszonytatóan precízen. S jó hír a gyengébb képességű vezetőknek, hogy a motor szinte lefullaszthatatlan; bizony, a maximális forgatónyomaték zöme már 1250 fordulaton ott van.

Kis piros bombázónk az álcázás nagymestere is – legalábbis elölről: az előttünk autózó, belenézve a visszapillantóba, könnyen azt hiheti, hogy egy A4-es akarja letolni az útról – mindennek, persze, a megnagyobbított hűtőmaszk az oka.

Ha az ember nem sajnálja rá a pénzt, olyan huncutságot is szereltethet autójába, mint a parkolóasszisztens. De ez nem ám egyszerű tolatóradar, öcsém! Ultrahangos érzékelői lassú haladás közepette az útszéli hosszirányú parkolóhelyeket vizsgálják. A vezető a kombinált műszeregységen láthatja, ha valamelyik elegendően nagy ahhoz, hogy a járművel tolatva beálljon. Amennyiben ekkor hátramenetbe vált, majd gázt ad, a rendszer az elektromechanikus kormányzás segítségével önműködően a parkolóhelyre manőverezi az autót. A vezetőnek ekkor semmi egyéb dolga nincs, mint hogy nyomja a kuplungot, illetve a gáz- és a fékpedált, s a végén, megtörölve izzadó homlokát, eldünnyögje: ez jó mulatság, férfimunka volt!

Címkék: Audi
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Kétkerekűvel erősít az Audi

Nem az a furcsa, hogy a környezetére egyre inkább odafigyelő német autógyártó alternatív hajtással ellátott járművet dob piacra, hanem az, hogy egy bicikli formájában.
<1/3>
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A kompakt hobbiterepjárók prémiumszegmensébe – itt is az alsó középkategóriába – érkező kocsi feladta a leckét a konkurenciának, bár első pillantásra az ember nem tudja eldönteni...
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.