Előbbi esetben azért örülhetünk, mert télen nem sózzák az utakat – talán még Monacoban sem -, másrészt pedig a legnagyobb gondunk az lehet, hogy megérkezett-e már a nyugdíjunk. De persze nem véletlenül tréfálkoztam az útszóró sóval kapcsolatban. A Lexus természetes lelőhelyén nem számít ragadozónak a nátrium-klorid, így a tél beálltával nem csoda, ha nálunk már egy kicsit nyikorog a tetőmechanika.

Csak az a fránya hátsóülés ne volna. (Fotó: autogazeta.com)

Le sem tagadhatnák a japánok, hogy az SC430 a felkelő nap országában született. Két méter feletti leendő vásárlóknak rossz hír, hogy a japánok csak illúzióból tettek még két ülést a szériába. Már az is gondot okoz, ha reggel óvodába vinnénk a gyereket, mert három utas esetén az egyiküknek vagy a kesztyűtartóban kell utazni, vagy, hogy még se tegyük tönkre a komfortérzet eszméjét, minimum keresztbe kell feküdni a hátsó üléseken. De mi a helyzet négy ember esetén?

Erre is van magyarázat! Amerikában minden kétülésest sportkocsinak tekintenek, következésképpen rosszabb a besorolásuk a biztosítónál. Ezért történhetett meg azon esztétikai malőr, hogy a prérit átszelő 911-es Porschékban két sík lap hivatott megtestesíteni a hátsó ülések szerepét, de egy Carrerába sem sokkal könnyebb beszállni.

Az SC vérbeli Lexus, méghozzá erőteljes amerikai beütéssel, így az adrenalin függők kerüljék. A 281 lóerős, 4,3-as V8-as motor hallatlanul csendesen jár, alapjáraton lényegében már minimális környezeti zaj is elnyomja a hangját. Hozzáértők is maximum a gőzölgő kipufogóvégek láttán döbbenhetnek rá, hogy mégis jár a motor. El kell mondani még a kocsiról, hogy biztosan dobogós a lenyitható fémtetős kupé-kabriók között, legalábbis ami a modern kor mezőnyében versenyzőket illeti.