Ma: 27°CVihar

Régi időket idéz a sasvári kastélyhotel története. A történelem folyamán többször is gazdát cserélő uradalom eredetileg a Debrőy családé volt, s csak évszázadok múltán lett a belföldi turizmus egyik kedvelt célpontja.

Egészen a honfoglalás környéki időkig kell visszamennünk a múltba, ha meg akarjuk ismerni a Kastélyhotel Sasvár eredetét. A Kápolnától Parádsasvárig terjedő birtok az Aba nemzetségből származó Debrőy család tulajdona volt, majd hosszabb-rövidebb ideig több nemesi család is élt az uradalomban. A Rákócziakat, Orczykat és Grassalkovichokat is megvendégelő birtok 1846-ban került a Károlyi család tulajdonába.

A természet ölén. (fotó: cometohungary.com)

Az arisztokrata kihasználtságnak a Tanácsköztársaság vetett véget, majd a szocializmus derekán már gyermeküdültetési központnak használták a hatalmas kiterjedésű földterülettel rendelkező kastélyt. Csak az elmúlt évtizedben került ismét magánkézbe, a jelenlegi tulajdonos, a Kastélyhotel Sasvár Kft. 1996-ban vásárolta meg az épületet a hozzá tartozó parkkal együtt. Az uradalom a felújítási munkálatokat követően 1998 decembere óta áll az igényes látogatók rendelkezésére.

A Budapesttől észak-keleti irányban, pontosan száz kilométerre található Parádsasvár egyébként is kedvelt turisztikai célpont. A természet szerelmesei legalábbis esküsznek a hegyekkel és kalandos erdei utakkal megáldott festői tájra, azonban a kastély maga is igyekszik felnőni saját miliőjéhez. Ars poeticájuk: „ahol valaha a király volt a vendég, ma a vendég a király”.

Az interaktív időutazást az ingatlant működtető vállalat olyannyira komolyan veszi, hogy a szobákat nem a sales managernél, hanem a háznagynál kell lefoglalnunk, a bejáratnál pedig nem a jól ismert front office manager, hanem a szállásmester köszönti az ide betérőket. Ne lepődjünk meg ittlétünkkor azon sem, ha olyan már-már elfeledett tisztségekkel találkozunk, mint a komornyik, a komorna vagy éppen a ceremóniamester. A komfortos szolgáltatások érdekében ugyanis majd őket kell megkeresnünk.

A teljes luxust kínáló Kastélyhotel Sasvár felkeresése talán azoknak a kikapcsolódni vágyóknak javasolt leginkább, akik a régmúlt szellemét kívánják felidézni s egyben megélni egy természet-orientált pihentető kúra során.  

Forrás: khs.hu

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Költséges végződések

A doménnevek legfőbb hatósága, az ICANN döntése szerint hamarosan megjelenhetnek az egyedi doménvégződések. Így földrajzi területek, cégek, azonos érdeklődési vagy tevékenységi területhez tartozó honlapok azonos tartományok alá kerülhetnek.
<1/3>
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
A Zalai dombvidéken található panzióban Szabolcs Péter szobrászművész állandó kiállítása látható.
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.