Stephenie Meyer nevével a nem éppen kisgyerekes szülők biztosan találkoztak a közelmúltban. Az írónő ugyanis az angolszász fantasy irodalom frissen felkent papnője, akinek Twilight sagája (Twilight, New Moon, Eclipse, Breaking Dawn) előtt fejet hajtott már Hollywood is - a Twilight-ból sikeres mozi készült.

Testet ölt a lélek, de egy idegen testben

Meyer azonban nem beskatulyázható szerző, a vámpíros tiniregényből A Burok című vaskos és nyomasztó posztapokaliptikus scifire például olyan könnyedén váltott, mintha mindig is inkább utóbbi területet érezte volna magáénak. Felszínesen nézve A Burok egy egyszerű testrablós történet, amit számtalanszor feldolgzotak már. Csakhogy Meyer nem pusztán az ember és parazitája kapcsolatának feldolgozásában mutat újat, hanem abban is, hogy a nagy sci-fi elődöktől (Bradbury, Lem, Asimov, Dick stb.) olyan könnyedén idéz fel egy-egy mozzanatot, és illeszti be az általa teremtett környezetbe, mintha mindent csak saját kutfőből merítette volna.

A regény középpontjában egyrészt a Keresők, a Vadászok és legfőképpen maga a Vándor áll, akik magukat mind lelkeknek tartják. Pedig valójában paraziták, akik az emberekbe költözve leigázzák a Földet. Ők maguk ezt egyáltalán nem így gondolják, elvégre a gazdatestekbe épülve megszüntetik a betegségeket, historiográfiává opálosítják a hazugságnak, az erőszaknak, de még a háborúnak az emlékét is.

Egy a baj: ezekért az áldásokért cserébe múlt időbe teszik a szabad akaratot is – vagyis magát az emberi életet. A hét univerzumot megjárt lélek (neve: Vándor) azonban meglehetősen kényelmetlenül érzi magát új testében, mert annak eredeti tulajdonosa a végletekig ellenáll. Nem az a baj, hogy nő, hanem hogy Melanie Stryder önálló tudata nemcsak hogy megmarad, de egyre keményebben igyekszik hatalma alá hajtani valóban külön bejáratú idegenét.

Van a könyvben, persze, hogy van szerelmi szál, ám mindez mellékes ahhoz a szembesítéshez képest, hogy milyen lehet az, amikor a Földön az emberiséget egy menekülő-kóborló falka jelenti. A Burok meglehetősen vaskos könyv, mert az írónő jól sáfárkodott a karakterekkel, alaposan kidolgozta figurákat, és azt se engedte meg magának, hogy ne zárt és folytathatatlan eseményfolyamot írtjon.