Ma: 27°CVihar

Ez a könyv akkor is nagyon fontos olvasmány, ha Ön - tegyük fel -, semmit se tud arról, hogy Kőrösi Zoltán a kortárs irodalom egyik legjelentősebb alakja.

Meg ha arról sem, hogy nem csak József Attila-díjas, plusz novelláit angol, orosz, héber, német, francia, sőt, koreai fordításokban is kiadták. Sőt, azt is tekinthetjük ismeretlennek, hogy a tízedik volt az eddigi legjobb könyve; a három éve megjelent Milyen egy női mell? zseniális - és azt is feledjük, hogy az azt követő, a Délutáni alvás (2007) meg valahogy nem annyira.

Ha nem tud Kőrösiről semmit, ez akkor is egy jó könyv! (forrás: kaligramm)

Mindezt azért tekintsük egyáltalán nem tudottnak, hogy ezt a regényt tényleg csupán egy majd 350 oldalas, friss mai olvasmányként láthassuk. Merthogy a Szerelmes évek önmagában, pőrén a mérlegre téve is nagyon jó könyv. És nem csak azért mert egy rafináltan megírt magyar történelem-regény.

A könyv a felszínen (és még néhány rétegben) pusztán az egykori Krausz családról szól, annak a 19. század végétől generációkon át tartó történetét meséli. Furcsán ismétlődő bekezdésekkel, a szövegbe szőtt mondókákkal, csasztuskákkal, mozgalmi indulókkal azonban kellemesen (olykor keserűen) izeg-mozog az egész. De korántsem csak a kötet alcímeként használt gyávaság miatt, sokkal inkább mert a hétköznapi boldogság, a megalkuvás és az életben maradási ösztönök szűrőjén lett itt minden áteresztve. Meg a minduntalan beköszönő, hol édeskés vadruta illatával, hol rothadó dögszagot árasztó holló képében megjelenő halál mindennaposságáén. Nagyon működik a dolog!

A talányosan megírt magyar családtörténet (mely voltaképpen kettő, de a kettő találkozásának köszönhetően mégiscsak egy)  Kőrösi keze alatt igazán egyedi és vonzó szövegtengerré válik. Ehhez foghatót (legalább is dramaturgiailag) a Szabó István rendezte Napfény íze jelenthet a moziban, a kortárs magyar irodalomban kötésig kurkászók pedig az elsőkönyves Kácsor Zsolt Barbarusában olvashattak.

Mert a Szerelmes években voltaképpen nem a cselekmény a lényeg. Sokkal inkább az a világ, amiben mindenféle erőlködés és bizonygatás nélkül hihetővé válik, hogy az egymást követő generációk úgy is teljességben megélhetik az egész 20. századi Magyarországot, hogy csak kérdezni tudják (mert nem is ismerik): Ki az az Ady Endre? Ki az a Szálasi Ferenc? Ki Bartók Béla? Ki Kondor Béla? Ki Seress Rezső? Ki az a Szűrös Mátyás?

Mindük helyett ott a Veszprém határától is több órai járásra lévő, még az első világháború végén megkapott háromszáz négyszögölnyi kert, rajta a nagy sokára megépülő, kétszobás, tornácos, cseréptetős ház, az időről-időre elmenekülő családtagok menhelye.
Egy ház, benne az ablak előtt az a bizonyos aranyrámás tükör, melyben nem csak a csipkés függöny és annak tükröződő képe, de azoknak az embereknek a sorsa is összemosódik, akik realistán nézve, voltaképpen csak albérlői lehettek saját életüknek.

Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek
Kalligram, 2009. 341 oldal, 2990 Ft

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Irodalmi karaoké helyett eredetit!

A self-publishing fogalom jól hangzó márkává vált. A független publikálás ma már brand-nek számít. A Publio Kiadó - a hazai szerzői könyvmenedzselés műhelye - munkatársaként látom a beérkezett könyveket. Tanúja vagyok a levélváltásoknak szerzők és könyv-gondozók között.
<1/3>
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Az internet megteremtette a közösségek új típusait, és ezeket minden vállalatnak figyelembe kell vennie. A változással szembemenni nem érdemes, kihasználni viszont annál inkább t...
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.