Ma: 27°CVihar

Nem csak szakmai berkekben olvasandó alapmű jelent meg - Patrick Dunleavy, Helen Margetts, Simon Bastow, Jane Tinkler: Digital Era Governance

Nincs abban semmi meglepő, hogy egy ország kultúrája hatással van kormányzati formájára és működésére. Az viszont már nem feltétlenül ennyire evidens, hogy a kultúra és kormányzati intézményrendszer erősen befolyásolja a kormányzati informatika teljesítményét is.

Pedig nagyon nem mindegy, milyen a különböző országok ellenőrzési gyakorlata az informatikai megvalósításoknál, mennyire erős a technológiai döntési képességük, mennyire nyitottak a korábbi fejlesztésekből adódó helyzet megváltoztatására, milyen hatást gyakoroltak az addigi e-kormányzati iniciatívák.

Külön figyelmet érdemel, hogy milyen hatással van a kormányzat informatikai rendszereinek teljesítményére a potenciális szállítók közötti verseny és az informatikai ipar ereje. A könyv szerzői áttekintették a nyílt versenytől történő eltávolodás, valamint a kormányzat „házon belül” meglévő (vagy éppen hiányzó) kapacitásainak következményeit.

A nem meglepő konklúzió, minél erősebb az informatikai ipar, annál rosszabb a kormányzati informatika teljesítménye. A hazai olvasó irigykedve nézi Hollandiát, ahol az integrációt házon belül végzik, miközben megfelelő megrendeléseket biztosítanak a helyi kis- és közepes vállalkozásoknak is.

  • IT corporations, the state and e-government.
  • Oxford University Press, 2006, 289 oldal.
  • Címkék: e-kormányzat
    Bookmark and ShareCikk nyomtatása
    xEzt is figyelmébe ajánljuk:

    Nézelődni jó – de vásárolni?

    Tovább növekedett az interneten vásárlók aránya, és az online vásárlás megítélése is kedvező, azonban a tájékozatlanság és a bizalmatlanság még sokakat tart vissza ettől a csatornától.
    <1/3>
    Kapcsolódó anyagok
    Cikkek
    Üzenőfal elrejtése
    Név:
    E-mail:
    Hozzászólás:

    A rovat ajánlója
    Az internet megteremtette a közösségek új típusait, és ezeket minden vállalatnak figyelembe kell vennie. A változással szembemenni nem érdemes, kihasználni viszont annál inkább t...
    IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

    A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

     

    Ízelítő a témakörökből:

    • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
    • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
    • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
    • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
    • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

     

    IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

    2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
    Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

    Magyarország megújulása

    Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

     

    Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

    2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

    Eseménynaptár

    Aktuális lapszámunkból

    CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

    Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

    Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.