Oroszország gázóriása évek óta Európa mumusa, akinek neve kimondásával tényleg fegyelmezni lehet. Nem hiszik el még mindig? Tessenek megkérdezni bárkit a posztszovjet térségben Belorussziától Grúzián át Lettországig. Nem igazán jut eszembe olyan európai régió, ahol ne vésték volna be a rövid és hosszú távú memóriába is jó mélyen, hogy nem hagyható figyelmen kívül, ha a Gazprom kinyitja a száját.

(forrás: kalligram.com)

Ami a jelen könyv érdekessége a témaválasztáson túl az az, hogy két fiatal, orosz újságíró volt az, aki nem ijedt meg attól, hogy bemásszon a szörny szájába. Felmérték az ép, de még inkább a zápfogak állapotát és elhelyezkedését, sőt, egészen az emésztőrendszerig szondázták a monstrumot. Ezért is rendhagyó könyv ez. Aki jártas kicsit a jeles orosz újságírók világában, annak persze Valerij  Panyuskin neve nem ismeretlen. Mi több, a témaválasztáson se igen csodálkozik.

Panyuskin ugyanis írt egy nem éppen piskóta könyvet Hodorkovszkijról is, mi több, e könyv magyarul is megjelent [A bebörtönzött milliárdos, Gabo kiadó, 2007]. A Gazprom - az orosz fegyver ezzel együtt sem önálló könyv, Panyusin összeállt egy másik fiatal zsurnaliszta csikóval (Mihail Zigar 1981-ben született), és - mintha mindez magától értetődő volna - mindennapi témának tekintette a Gazprom feltérképezését. Pedig gondoljanak bele: volna (van?) idehaza olyan újságíró, aki az orosz óriáshoz még csak nem is mérhető, csupán idehaza "óriás" cégek történetét, szennyeseivel és jókívánságaival együtt, 250 oldalnyi felületen átvilágítja, átvilágítaná? Na ugye.

A szerzőpáros azt a Gazpromot vette célkeresztbe, amitől úgy próbálta óvni őket a munka elején egy befolyásos forrásuk, hogy: „Tudják maguk, mibe akarnak belemászni?” és „Nem értik, hogy meg fogják magukat gyilkolni?” Panyuskin és Zigar persze nem tudta, de ez csak tovább erősítette bennük a tudni akarást. Elindultak valahol, aztán mentek dácsáról dácsára, végigjárták az orosz gázipari óriás történetét, és (látszólag?) nem érdekelte őket, hány "behajtani szigorúan tilos!" táblát látnak. Mindet maguk mögött hagyták.

Felelevenítik az ötletgazda és első tervező Berijától a majdnem Putyin utód Csernomirgyinen át Ruzajevig és Putyinig az összes felszín alatti mozgató erőt, amitől a Gazprom mára az lett, ami. Világot, de legalább is Európát befolyásoló nagyhatalom. Cselekményszerűen lépdelnek végig a történelmi arcképcsarnokon, szituációkat keltve életre a kicsinyesen hatalomféltő Jelcin ravaszkodásától a keménykedő Lukasenkón át az ugyancsak izmozó, de egyetlen telefonnal padlóra küldött Türkménbasiig és a Déli Áramlat problematikájáig.

Csak remélni lehet Európában, hogy a csap nyitva marad

Az oldalakon újra politikai hatalma fényében látható Gajdar és Kirijenkó is – plusz megannyi más név is a nem olyan régmúlt híradóiból. Felelevenedik, mekkora lúzer volt Zsivkov, aki simán hagyta az állami felügyelet alól kivinni azt a céget, ami a széthulló Szovjetunió hamvaiból ennek köszönhetően egyedüli, mindent uralma alá hajtó főnixmadárként születhetett újjá.

Mindezt olyan részletességgel, alapossággal és hitelességgel mutatják be, amiről Magyarországon (témát, feldolgozást, kivitelezést tekintve is) legfeljebb álmodoznak az újságírók. Persze naivitás lenne azt gondolni, hogy a két orosz sajtóvakondon ne lett volna valamiféle biztosítókötél. Az azonban mégiscsak elismerést érdemel, hogy a sajtószabadság rubrikában hivatalosan rendre elmarasztalt Orszországban (gyilkosságok ide-oda) van követője a máig nem tudni ki által orvul meggyilkolt Politkovszkaja objektivitásra és alaposságra épülő iskolájának. Elemez, utánamegy, feltár, nem okoskodik, helyette valóban elvégzi a sajtó hatalomkontrolláló szerepét.

Ebben a Panyuskin könyvben feketén-fehéren benne van, hogy miért volt az Otthonunk Oroszország politikai mozgalom inkább Otthonunk Gazpromnak értendő, s hogy miért nem érti Putyin a liberalizáció lényegét. De az is, hogy ez utóbbit a Gazprom csúcsmenedzserei, Medvegyev és Miller miért nem merik neki elmondani. A könyv arra is magyarázatot ad, miért volt olyan fontos, akár hajtóvadászat és koncepciós per árán is, hogy az állam visszaszerezze Hodorkovszkijtól Oroszország legfontosabb energiamamutját.

Egy fontos dologról nem szól dologról nem szól: arról, hogy nekünk, akkor, amikor bármiféle kijelentéseket teszünk idehaza politikusaink által az orosz energiafüggésre, illenék mindig, minden körülmények között realistábban, a hatás-ellenhatás alaptörvényét tiszteletben tartva megnyilatkozni.

Valerij Panyuskin-Mihail Zigar:
Gazprom – az orosz fegyver
Kalligram kiadó, 2008,