A Drogháborúban, ebben a talán félig sem kitalált, krimiszerű történetben Art Keller, a vietnámi veterán képtelen nyugodt életet élni. Pedig már megtalálta élete szerelmét is. Így amikor választania kell, a család helyett is azt a munkát válaszja, amit voltaképpen csak személyes hite éltet. Az a hit, hogy Art Keller által drogmentesebb mindennapokhoz jut közelebb a szabadság országa.

Minden út a meghasonlásba vezet...

A mexikói gomerok (ópiumtermelők) mákültetvényeinek 1978-as kollektív felperzselésétől indított történet azt a folyamatot vezeti le a 4-5 éves ugrásokkal is matematikai pontossággal, ahogy ez a termelő alvilág a kolumbiai heroinszállítmányok fuvarosává válik. A történet A jó, a rossz és a csúf-féle alapleosztása ismerős lehet. Csakhogy Don Winslow Arthur Keller, a Barreráék és a véres meséken felnőtt ír Callan mellé központi szerepet írt egy prostinak, egy papnak és egy takarítónak használt zsoldos katonának is, hogy a hatásosan adagolt mexikói szófordulatok hangsúlyosságáról épp csak szót ejtsünk.

A regény eredetileg  A kutya hatalma (The power of the Dog - El poder del perro) címet viseli. Ez a magyarul semmitmondó címet a kiadó Agave – tegyük hozzá: jogosan – nem vállalta. A Drogháborúra szinkronizálással közelebb kerül az érdeklődő a cselekményhez, még ha a sok szálból font történetnek maga a háború csak a felszínen táncoló védjegye. Mert Don Winslow valójában drogdémonokról kanyarintott igazán ördögi történetet. Arról, ahogy mindenkinek, aki bármiért is, de bekerült a drogcsempészet mókuskerékbe előbb-utóbb rá kell döbbennie, hogy nem csak az ellenséggel, de saját lelkével is viaskodnia kell. Legyen az a legkisebb drogfutár, a megvesztegethető határőr, a Kínából importáló fegyvercsempész, a drog elosztóhálózat feje vagy az utána nyomozó kopók királya.

Nincs kiszállás, csak a halállal, máskülönben az élet, a morális és erkölcsi tartás ha volt is, megbomlik és szétmállik, akár a vízben ázó papirusz.

A regény kulcsmondata rendkívül egyszerű és filozofikus. Olyannyira, hogy voltaképpen bármelyik szereplő, de akár az olvasó szájából is elhangozhatna. „Része vagyok valaminek. Tudni akarom, hogy minek.” Az oldalakról időnként átsejlik, ahogy Winslow menthetetlenül begőzöl saját brutális és olykor perverz gondolatmenetétől, aztán ahogy hirtelen, leheletfinoman jelzi: tudatában van annak, hogy nagyszerűen használja a „mitől döglik a légy”  kifinomult eszközeit.

A Drogháború olyannyira zseniális és nyomasztó, hogy a könyv végéhez közeledve az sem lényeges, ki az, aki végül életben marad. Sőt, mivel a jók és a rosszak egyaránt saját démonaikkal vívnak kilátástalan harcot a lelki békéért, az életben maradás a legkevésbé lényeges.

Don Winslow: Drogháború
Agave Könyvek, 2008.