Ma: 27°CVihar

A mobiltelefon nagyságú mikroprojektorok tavalyi debütálása után a gyártók nagyjából most jönnek elő a második generációval. Mindazonáltal az gyorsan kiderül: még van hová fejlődniük.

A 3M is bemutatta Európában mikroprojektorainak új generációját. Az MPro 120 több tekintetben felülmúlja ugyan elődjét, a 110-est, de azért még nincs itt a Kánaán.

Rossz ár/érték arány (Forrás: 3M)

Az elsősorban mobil felhasználásra tervezett tenyérnyi projektor újabb változata is azokat célozza, akik bárhol, bármikor szeretnének jó minőségben vetíteni anélkül, hogy ehhez hálózati áramra, vagy súlyos táskák cipelésére lenne szükség. Még mindig cipelni kell viszont a kivetítendő tartalom forrását, azaz a laptopot, a fényképezőgépet vagy egy multimédia-lejátszót. Pedig ennek elkerüléséhez nem is szükséges óriási fejlesztési trükkel élni, elég lett volna belső memóriát vagy kártyafogadó nyílást építeni a zsebvetítőbe – ahogy a konkurencia (Optoma PK 102) meg is tette.

A beépített memória helyett beépített sztereó hangszórót kapott az új generációs masina, ami elégséges hangforrás  a projektor akár 127 centi átlójú vetített képe előtt tömörülő publikumnak – feltéve, ha csöndben van.

A MPro120-as igény szerint 10 vagy 12 lumenes fényerővel dolgozik; az utóbbi érték a gyártó szerint jelenleg egyedülálló a hordozható projektorok piacán, ám még mindig csak arra elég, hogy lefüggönyözött, sötét helyiségben lehessen élvezni elviselhető minőségben a vetítést.

Attól a fogas kérdéstől eltekintve, hogy a mindennapokban valóban szüksége van-e valakinek az amúgy ügyes kis szerkezetre, az ár mindenképpen elrettentő erő. A közel 100.000 forintos vételárat kevesen akarnak majd kiadni majd ilyen teljesítményért, illetve technológiailag gyorsan avuló készülékért.

Bookmark and ShareCikk nyomtatása
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Sokan talán még azt sem tudják, hogy a Gmailben használhatók a kezelést megkönnyítő billentyűparancsok. Most már kimondottan ezekhez készült billentyűzet is tartozik.
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.