Ma: 27°CVihar

Légies és könnyű, ám ez kompromisszummal jár, például rá kell kötnünk egy usb-hubot.

Ha lenne ekkora zseb, az MSI X-Slim X340 noteszgép még akkor sem dudorítaná ki nagyon, ugyanis a legvékonyabb pontján csupán 6 milliméter, s a legvastagabbon sem haladja meg a 2 centimétert. Majdhogynem Macbook Air-karcsúság, csak könnyebb: 1,3 kilogramm.

Légies kontrasztok

A masina kétféle színben kerül forgalomba, s hogy ki melyiket választja, attól függ, milyen beltartalmat választ. A fehérben Core 2 Solo SU3500, míg a feketében Celeron ULV 723 processzor zakatol, utóbbi 1,2 gigahertzen, 10 watt fogyasztással.

Ez a 10 watt ha teljesítmény terén nem is, de az akkumulátor kímélése érdekében kiemelkedőt nyújt. A processzor az Intel GS45-ös lapkakészletéhez kapcsolódik, amelyben a már oly sokszor említett, immáron hd-lejátszás hardveres gyorsítására is képes GMA4500MHD grafikus vezérlő található. Szükség is van erre a kisegítő funkcióra, az X340 13,4 hüvelykes kijelzője ugyanis tökéletesen alkalmas 720p-s mozgóképek lejátszására. A szélesvásznú, 16:9-es képarányú panelt, az új trendnek megfelelően, led-es háttérvilágítás világítja meg, amely akár harmadával is kevesebbet fogyaszthat, mint egy normál megvilágítású lcd. Viszont ha valakinek nem felelne meg az X340 kijelzője, akkor további megjelenítőket dughat a gépre az analóg és a hdmi-kimenet jóvoltából.

Az alacsony fogyasztású komponensek mellett egy gyári szoftver is besegít a takarékoskodásba, így kímélhetjük az akkumulátort. Az ún. ECO Engine technológia különböző profilok alapján változtatja meg a noteszgép bizonyos beállításait, így plusz készenléti perceket, órákat lehet nyerni. Öt profil – office, gaming, movies, presentation és turbo battery – közül választhatunk, értelemszerűen az utolsóval lehet elérni a leghosszabb üzemidőt. A Turbo Battery beállítással körülbelül három és fél óráig üzemel a gép, ami egészen jó eredmény az akku teljesítményét ismerve. Ám ha hd-filmeket akarunk lejátszani, ne számítsunk túl hosszú üzemidőre.

A masina 127 ezer forintról indul, amihez Vista operációs rendszert is mellékelnek. Viszont ha számít az energiatakarékosság, javasoljuk, hogy cserélje a Vistát Windows 7-re. Sajnálatos tény ugyanakkor, hogy külön kell megvásárolni az optikai meghajtót, ráadásul csak két usb-portot építettek a gépbe, úgyhogy ha usb-s egérrel szeretnénk használni a noteszgépet, akkor mindenképp kell hozzá venni usb-hubot is.

A kártyaolvasója kettő az egyben, azaz sd- és mmc-kártyákat képes olvasni, nincs benne sem eSATA-, sem ExpressCard-csatlakozó. Azoknak tehát, akiknek a szépség, a vékonyság és a kis tömeg fontos, illetve az, hogy Windowst használjanak, ne pedig a Mac OS-t, azoknak kifejezetten ajánlott ez a gép. Az erősebb, Core 2 Solóval szerelt fehér verzió viszont 174 000 forinton indul.

 

Címkék: Macbook, Intel
Bookmark and ShareCikk nyomtatása
xEzt is figyelmébe ajánljuk:

Ugyanaz az adat, ugyanakkor, több helyen?

A szerverek és alkalmazások esetében tapasztalható virtualizációs hullám nem kerüli el a korszerű adattároló eszközöket sem. Az EMC megoldásaiban ez több szinten is tetten érhető.
<1/3>
Kapcsolódó anyagok
Cikkek
Üzenőfal elrejtése
Név:
E-mail:
Hozzászólás:

A rovat ajánlója
Sokan talán még azt sem tudják, hogy a Gmailben használhatók a kezelést megkönnyítő billentyűparancsok. Most már kimondottan ezekhez készült billentyűzet is tartozik.
IVSZ Közbeszerzési Konferencia Fooldal/events/IVSZ_Kozbeszerzesi_Konferencia_2012.html 2012 5 17 5 10 40 0 false

A fórumon résztvevők első kézből értesülhetnek a változásokról és az új rendelkezésekről.

 

Ízelítő a témakörökből:

  • A központosított közbeszerzési eljárások, szerződések
  • A 46/2011-es kormányrendelet tartalmának ismertetése, az NFM eljárás ellenőrzési gyakorlatának bemutatása
  • Az új jogorvoslati szabályok ismertetése
  • Élni és visszaélni a közbeszerzéssel
  • Ajánlattételi buktatók és könnyebbségek az új közbeszerzési szabályokban

 

IVSZ Közbeszerzési Konferencia http://ivsz.hu/hu/hirek-es-esemenyek/esemenyek/esemenynaptar/ivsz-rendezvenyek/2012/05/KEF-konferencia-29052012 2012 5 17 5 10 40 31 false 1 true Bővebb információ

2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld 2111 2012 5 29 3 9 0 0 Ramada Aquaworld false
Információs Társadalom Parlamentje Fooldal/events/Informacios_Tarsadalom_Parlamentje_2012.html 2012 5 8 3 10 32 0 false

Magyarország megújulása

Az esemény célja, hogy a társadalom legszélesebb és legváltozatosabb szegmensei is elmondhassák véleményüket egymásnak és az információs társadalom formálásában meghatározó döntéshozóknak. A rendezvény valóban parlament kíván lenni abban, hogy törekedve a képviseleti elvre, jelen legyenek, és az eseménynek aktív részesei váljanak azok a szervezetek, szakértők, akik hűen képviselik a társadalom legkülönbözőbb szegmenseinek problémáit, felvetéseit. Ebből kifolyólag résztvevőink között nem csak az infokommunikációval foglalkozó civil szervezeteket üdvözölhetjük, hanem olyanokat is, amelyek fő küldetése ugyan más, de tevékenysége összefügg az információs társadalom témakörével, és amelyek véleménye ebben a témakörben talán nehezebben jut el a döntéshozókhoz.

 

Információs Társadalom Parlamentje http://infoparlament2012.antartweb.com/ 2012 5 8 3 11 35 51 false 1 true Bővebb információ

2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament 2091 2012 6 14 5 0 0 0 2012 6 15 6 0 0 0 Magyar Parlament false Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt Kiemelt

Eseménynaptár

Aktuális lapszámunkból

CEO, CIO két jóbarátNéhány éve már fel van adva a lecke az informatikai vezetőknek. Fiskális szigor. A tulajdonosok és a szabályzók kemény elvárásai a hatékonyabb és átlátható működés iránt. Gyorsan változnak a technológiák. Változó szolgáltatásfogyasztási módok. Mindez új megvilágításba helyezi a cio-t: több üzleti szellemet, innovatív képességet kell felmutatnia.

Kalózok: bűnözők vagy demokraták?A „kalóz” szót pejoratív értelemben már bő háromszáz éve használják a copyright-sértőkre, a digitális forradalom azonban a 21. századra radikálisan módosította a megítélésüket. A világ mintegy hatvan kalózpártja – köztük a most megalakult magyar Kalózpárt – a szerzői jogok alapos reformjánál jóval többet hirdet.

Előre a válság hátánA portálrendszerek terén is megfontolandó alternatívát jelentenek a nyílt forráskódú megoldások.