|
A holdarcú (Nokia 8600 Luna)
2009.
03.
26. csütörtök
Szubjektíven nézve, viszont jóval belevalóbbnak érezheti magát az, akinek egy ilyen mobil villan fel a kezében. Csupán azzal a mellékhatással kell számolnunk, hogy mások folyamatosan körülöttünk sertepertélnek, azzal az eltökélt céllal, hogy ők is fürdőzhessenek a kis Luna „holdudvar-hatásában”.
![]() Meg kell hagyni, tényleg gyönyörű. (Fotó: inertz.org)
A 8600 Luna csillagászati összegbe került a piacra kerülése idején, hiszen a 8800 kishúgáról van szó, így aztán a luxuskategóriában indult. De tényleg csak azért volt érdemes beszerezni a finn remekművet, mert egyszerűen jól néz ki. Mivel a típusszáma kisebb, az ember azt hinné, hogy emiatt valamiféle exkluzivitást érintő kompromisszumot kell majd kötni, cserébe pedig a telefonunk úgyis megfelel a kor követelményeinek. Pont itt van a bökkenő: a 8800 Sirocco szinte semmilyen előrelépést nem hozott a mobilpiacon. Viszont százezreket kértek érte, miközben mindenki tudta, hogy a 8600 Luna közel sem a legjobb, legintelligensebb Nokia, de szépségversenyre azért még simán esélyes. No de azért ejtsünk néhány szót a termékről: az üveg borítás elcsúsztatásával tűnik elő a billentyűzet és a fényképező, utóbbi 2 megapixeles, és négyszeres digitális zoomra képes. A videolejátszó, streaming és a beépített FM-rádió a tényleg nagyon élvezetes, multimédiás lehetőségeket foglalják magukban. A videoplayer a H.263, H.264, MPEG-4 és 3GPP formátumot és kodeket támogatja. A beépített zenelejátszó pedig elboldogul az AAC, AAC+, eAAC+, valamint az MP3, MIDI, AMR és WMA formátumokkal is. Fotórajongóknak még említést érdemel a Luna által támogatott JPEG, GIF, BMP és PNG formátumok, így szinte minden népszerűbb képtípust kezel. Okos gép, nincs is ezzel baj, de sajnos esetünkben túlzottan igaznak bizonyul a következő közhely: nem minden arany, ami fénylik. Még a Luna sem az.
Forrás: nokia.com
Címkék: nokia
xEzt is figyelmébe ajánljuk:
27 ezer embert rúg ki a HPKöltségcsökkentés, illetve a termelékenység növelése érdekében alkalmazotti állományának nyolc százalékát szélnek ereszti a HP.
Kapcsolódó anyagok
|
|