Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


27_olah_zsanett.jpg

Többek között nemzetközi kiállításokon való megjelenéssel, a külföldi kapcsolatok erősítésével segíti a magyar vállalkozások exportját a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH). Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója az elmúlt évről, kormányzati feladataikról beszélt.

– Tavaly hány IT-cégnek tudott segíteni a Kereskedőház, mekkora értékben és konkrétan milyen módon?

– Egy-egy nemzetközi szakkiállításon jellemzően közel száz tárgyalást is lebonyolítanak a résztvevő magyar cégek disztribútorokkal, nagyvállalatok képviselőivel, illetve befektetőkkel. Fontos azonban, hogy ezek a szakmai rendezvények elsősorban a kapcsolatfelvételre, a tárgyalások megkezdésére alkalmasak. Konkrét üzletek megkötése általában jóval több időt vesz igénybe, így sok esetben az adott kiállításon való részvétel számokban és üzleti sikerekben mérhető konkrét eredménye csak hónapokkal, vagy akár évekkel később válik kézzelfoghatóvá.

Partnercégeink visszajelzései alapján egy-egy kiállításon való részvétel eredményeként átlagosan 10 ezer és 1 millió euró közötti értékű ügyleteket tudnak generálni. De van olyan partnerünk, aki egy általunk szervezett üzleti tárgyaláson 1000 dollár/nap értékben kötött megállapodást programozói feladatok ellátására.

– A Digitális Exportfejlesztési Stratégiában is kiemelt feladat hárul az MNKH-ra.

– Így van. A Kereskedőház a hivatalos munkaszervezete a Digitális Exportfejlesztési Stratégia (DES) megvalósításának. A DES célja, hogy elősegítse az állami digitális megoldások exportját, illetve a KKV-k, valamint a startupok külpiaci tevékenységét fejlessze. Ennek szellemében tehát kiemelt figyelmet fordítunk az ICT-szektor szereplőire és exportpiacra juttatásukra.

– A Magyar Kormány Digitális Startup Stratégiája új lökést adhat a magyar innovatív vállalkozások nemzetközi sikereinek. Mi ebben az Önök feladata?

– A Digitális Startup Stratégia elsődleges célkitűzése a magyar startup ökoszisztéma fejlesztése. Nagyszerű kezdeményezésről van szó, hiszen a magyar startupok hiába rendelkeznek sok esetben versenyképes projektekkel, erőforrás és kapcsolatrendszer hiányában nem képesek termékük külpiaci validálására. A Kereskedőház elsősorban a „soft landing” projektek kidolgozásával, illetve InnoTrade startup programjával veszi ki a részét a stratégia sikeréből.

Rovatok

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2053 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Somkutas Norbert

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4910 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: