Menü

Eseménynaptár

26_wikimedia.org_420

Egyre több termék, szolgáltatás célozza meg a modern gondolkodású menedzserek rétegét a világban. Az már szinte természetes, hogy egy futócipővel, egy it-kütyüvel vagy épp egy utazási ajánlattal életstílust próbálnak közvetíteni a célközönség felé a cégek. Az viszont még újdonság, hogy egy olyan fajsúlyos gazdasági szolgáltatás, mint a kontrolling, életérzéseket hozzon létre a felhasználóiban.

Friss élményként van jelen a Human Hungary 2014 konferencia bennem. A második éve megrendezett eseményt tavaly még egy „eltévelyedésnek” gondolták sokan: mit is keres az ITB, egy ict-szakmai médiacég a hr-területen? Erre a kérdésre megnyugtató vagy elgondolkodtató választ kaphattak a résztvevők – számuk idén meghaladta a 250-et – az ITB-hez méltó vezetői arányokat megtartva az összetételben. Biztosan van egy varázsa a cég rendezvényeinek, de valljuk be őszintén, egy eseményen a tartalom meghatározó elem a sikerhez. Egy valamihez pedig biztosan értenek a szervezők: meglepő újdonságokat mindig tudnak prezentálni! Most sem volt ez másként, hiszen itt mutatták be először a világ első szervezetfejlesztési alapokon nyugvó üzletfejlesztési szoftverét – „3B, the software” néven –, és egy teljesen új stratégiai alapokon nyugvó, a Sculptech névre hallgató it-megoldás is debütált a publikum előtt.

Kreatív elemekben sem volt hiány a nap folyamán, egyértelműen a több mint 2 méter fesztávolságú élő sas megjelenése, majd a vele való testközeli megismerkedés lehetősége (a sassimogatás) vitte a prímet. Az esemény egyik főszponzoraként jelen lévő Eaglement igen jól szemléltette azt, hogyan lehet a szabadságot egy zárt térbe behozni úgy, hogy az még jól is érezze magát.

 

-
 

 

Rajongok érted kontrolling!

A kontrolling térhódítása halvány emlékeim szerint a piacgazdaság megjelenésével indult Magyarországon. Nem mintha előtte mi nem ismertük volna e tevékenység alapjait, csak talán nem adtunk neki ilyen frappáns nevet, illetve szakmailag nem volt annyira fókuszált a tevékenységünk. Aztán volt egy időszak, amikor a cégek halomszámra keresték a kontrolling-szakembereket, hiszen azon kívül, hogy kellett e tevékenység az életükbe, égő is volt lecsúszni a piaci trendekről.

Aztán a kedélyek csitultak, és mint minden, ez a szuper tevékenység is megtalálta valódi helyét az üzleti életben. Ettől még ez a pozíció esetenként más és más megítélés alá esik, hiszen habitusától, vagy épp személyiségtípusától függően van, aki kizárólag a folyamatok ellenőrzésére használja, és van olyan vezető is, aki a döntések előkészítésénél is igénybe veszi. Nem ritka az sem, aki szinte „kontrolling-függőként” rángatja be munkája és élete minden területére.

A tevékenység térhódításával természetesen elindult mindennek az it-oldali kiszolgálása is. Na, ebben is voltak, vannak különböző korszakok az üzleti életben. Voltak jól és kevésbé jól sikerült megoldások. Olyanok, amelyek hatalmas teret hódítottak maguknak, és amelyek kevésbé mozdították meg a menedzser világot. Hogy ennek mi az oka, azt hosszasan lehetne elemezgetni, de az biztos, hogy az aktuális megoldást körülölelő kommunikáció meghatározó eleme volt a későbbi sikernek vagy kudarcnak. Összességében azért azt el lehet mondani, hogy például egy crm- vagy egy bi-értékesítésből szép üzletet lehetett felépíteni.

 

Mindennek az a fránya válság az oka

Már mondták, hogy hazai írásokban ne emlegessük a válságot, nem szükséges senkit a szörnyű múltra emlékeztetni. Hát én nem így gondolom!

A válságot nem riogatásra kell használni, hanem igenis tudomásul kell venni, hogy a 2008-ban elindult nemzetközi folyamat alaposan átrendezte a piacokat, és ami ennél fontosabb, az üzleti résztvevők gondolkodását is. Na jó, azért nem mindenkiét, mert van, aki csakazértse adta meg magát, és a mai napig zsákszámra tolja be a pénzt a cégébe. Minden tiszteletem a protestálóké!

Elgondolkoztatta a válság a menedzsereket is. Annál inkább, mert igen nagy lett a jövés-menés a munkahelyeken, még kiemelt vezetői pozíciókban is. Ha minden országnak, annak vezetői rétegének megvannak a maga tanulságai e pár éves krachból kifolyólag, akkor a magyaroké egyértelmű: kontroll nélkül nem megy! Vagyis a már nem annyira „szexi” téma ismét fókuszba került, de a kontrollinggal szemben ezúttal már új elvárásokat támasztanak a felhasználók.

 

-
 

 

Csak komplex élet létezik

A menedzserek életébe bekúszó drasztikus kontroll mellett van még egy ideológia, melyben 180 fokos fordulat következett be. 10-15 évvel ezelőtt kezdő menedzsereknek még bőszen magyarázták, hogyan kell különválasztani a magán és az üzleti életet ahhoz, hogy sikeres emberré tudjanak válni. A „vedd fel az álarcot, mikor eljössz otthonról, és dobd le, ha hazaérsz” elméletek már nem működnek, ez egyértelmű. Ebben a rohanó gazdaságban már nem tud senki teljesen más embertípust megjátszani a munkában, és nem tud hazarohanni a biztonságot adó menedékbe, kipihenni magát. Az it fejlődésével egyre inkább bekúszik a munka az otthoni életbe, a kettőt különválasztani ma már nem csak lehetetlen, de nem is túl okos ötlet.

Ez nyilván rossz hír azoknak, akik tudják magukról, hogy nincsenek vezetői pozícióra alkalmas tulajdonságai, de szép pénzeket vesznek fel ezért, vagy épp a nem létező, de kiemeltnek kommunikált szakmai tudását fizetik meg a cégénél. Ma már a munkahelyek olyan dolgozókat akarnak, akik százszázalékosan a munkájukra koncentrálnak. Naná, hogy ezt leginkább vezetőktől várják el, hiszen a cég sikere nagyban múlik rajtuk.

 

Vezetőnek lenni életstílus

Nem meglepő tehát a kijelentés, hogy ma már jó vezetőnek lenni egyfajta életstílust jelent, amelyet az ember a nap 24 órájában képvisel. Na, ezt tessék követni it-piac! Hogyan lehet komoly it-megoldásokat adni ennek az új életvitelt képviselő menedzsergárdának a kezébe? Az eddigi kontrollingra alkalmas rendszerek valóban komoly szisztémák voltak, melyek lehetettek nagyon profik, biztosan fizikailag a gép elő kényszerítették a menedzsereket. Közben azonban nagyot fordult a világ önmaga körül. Ma már egy jó menedzser egész nap mozog, tárgyal, vagy ha épp nem dolgozik, akkor éli igen mozgalmas magánéletét. A ma felnövekvő generáció már nem akarja saját szabadságát korlátozni csak azért, mert éppen vezetői pozícióba került. El is várja az ehhez szükséges hátteret, eszközöket.

Azt gondolom érthető, miért is volt a Human Hungary 2014-en ekkora sikere az élő sasmadárral bevezetett Eaglementnek. A kreatív biztosan ötletes, hiszen a sas szabadságát a menedzsment kezébe adni nem utolsó gondolat. De azért ez a termék túlmutat egy jópofa ötleten.

 

Gazdája is van az ötletnek

Minden újdonságnak van ötletgazdája, így nyilván az Eaglementnek is. A Bodrogközi László által irányított fejlesztések ebben az évben kaptak üzleti stratégiai köntöst. A Sculptech stratégiai alapokat már sokan ismerik az ict-piacon, hiszen nagy publikációt kapott az elmúlt időszakban. A Sculptech és az Eaglement elindítója ráadásul be is mutatta a konferencián a jelenlévőknek, megfelelő magyarázattal alátámasztva. A nemzetközi ügyfélkörből beérkező, másfél évtizedes tudást formázza meg a cég napjainkban, és ennek az első, termékként is megfogható hírnöke az Eaglement. A Neuron cégnéven ismert csapat olyan megoldásokon dolgozik, melyek a menedzserek életét egyértelműen könnyebbé teszik, támogatják őket az irodájuktól való fizikai elszakadásban, mégis fenntartva a tökéletes üzleti fegyelmet.

Bodrogközi László alapelképzelése az volt, hogy ki kell alakítani egy olyan új kontrolling megoldást, amely komolyságában, szakmai tudásában egyértelműen hozza ez eddig ismert rendszerek szintjét, viszont mindezt áthelyezi a modern üzleti világba, mobillá alakítja azt. Valódi kontrolling pedig mobiltelefonon, -alkalmazás formájában futva igen újszerű gondolat. Ez az Eaglement.

Kontrollál, figyel, riaszt, nem hagyja megjegyzés nélkül a menedzsernek a tervezett céloktól való eltévelyedést. Alkalmazható meglevő kontrollrendszer átültetésére, de az Eaglement a benne lévő tudásnak köszönhetően egy új szemlélettel felvértezett ellenőrző folyamat kiépítésére is sarkallja felhasználóját. Az eredmények látványos, könnyen kezelhető diagramok formájában jelennek meg a okostelefonon, és a riasztófunkcióval ösztönzi az elfoglalt menedzsereket a kellő időben történő beavatkozásra.

 

Ma már pszichológia nélkül minek?

Abból a szempontból is korszakalkotó lehet az Eaglement, hogy talán először alkalmazza egy it-megoldás tudatosan a pszichológiai ismerteket, a személyiségtípusokat. Az Eaglementet is egy bizonyos, nagyon jól definiált célcsoportnak (a modern szemléletű, határozott vezetőknek) ajánlják elsősorban az alkotói. De persze már hozzátenném, hogy számunkra ez ugyanúgy a biztonságra törekvést is jelenti, tehát több személyiségtípus is megtalálhatja kedvére való funkcióját.

Egyértelműen üzennek a felhasználóknak a dizájnnal és elnevezéssel is. Bodrogközi László nem is annyira titkolt célja, hogy fejlesztéseiknél egyre inkább fókuszáljanak a szakmai és üzleti tartalmon túlmenően a felhasználók pszichológiai alapjaira, hiszen a vevők így érezhetik valóban emberközelinek a termékeket.

Az még mindig egy nagy kérdés, hogy hány olyan menedzser van Magyarországon, aki megérett erre az új életstílusra, és felkészült egy szabadabb, irodához nem kötött, de mégis folyamatos kontrollt biztosító vezetői munkára. Egy viszont biztosnak látszik: a sas a szabadság és a figyelés jelképeként vonul be majd a menedzserek életébe.

Rovatok

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2051 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Christopher Mattheisen

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4901 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Inviitech

A legkeresettebb cégek: