Menü

Közel két éve annak, hogy az egyik információbiztonsági cég vezetője az általános adatvédelmi szabályozásról és annak fontosságáról mesélt nekem. Akkor még oly távolinak tűnt 2018. május 25., no meg az odavezető út. Aztán eljött ez a nap is. Amivel annyit riogattak. Ami olyan félelmetesnek tűnt. De május 25-én is felkelt a Nap, nem dőlt össze a világ, és nem indítottak csőstől pereket a cégek ellen. És naná, hogy először a Google-t és a Facebookot állította pellengérre egy adatvédelmi aktivista.

Konkrétan el sem tudtam képzelni, mit hoz majd május 25. Annyira hisztérikusak, kaotikusak voltak az ominózus nap előtti hetek: érdemben sem jogászokkal, sem IT-biztonsági cégekkel nem lehetett egyetlen összetett mondatot sem váltani, mert mindannyiukat beterített a GDPR-os projektek garmadája. Céges berkekben is mindenki arról beszélt, náluk hogyan zajlik a „GDPR ready”-vé válás folyamata. S persze akadtak olyanok is, akik bátran azt hangoztatták, hogy ők bizony nagy ívben tesznek az egészre. Hogy tudatlanságból vagy más okból álltak, állnak ellen az EU-s direktívának, nem tudni. Ám voltak szép számmal olyanok is, akik „kreatív” megoldáshoz folyamodtak: különböző, már publikált forrásokból ollózták össze szorgosan a maguk adatvédelmi nyilatkozatait. És ezzel parallel megindult az e-mail cunami a PR-ügynökségektől, a legkülönbözőbb hírlevélszolgáltatóktól és cégektől. Pár napig ki sem látszottam a GDPR-os e-mailekből, és csak remélni merem, hogy más témájú, érdemi levél nem kerülte el a figyelmemet a többszörösére duzzadt e-mail áradatban.

Déjá vu érzésem volt, több körösen is. Egyrészt pont az a szitu alakult ki, mint például egy tenderbeadásnál: minden az utolsó pillanatban állt össze. Csak most kicsit nagyobb volumenben, országszerte, EU-szerte. Holott az edukáció időben indult. Érdemben minden konferenciaszervező biztosra mehetett, ha a GDPR-t választotta rendezvénye központi témájának. Emlékszem, tavaly márciusban foglalkoztunk először ezzel a témával event szinten az ITB Clubban, és percek alatt betelt a létszám. Aztán a szeptemberi klubon szinte már a csilláron is lógtak, akkora volt az érdeklődés. S onnantól mintha exponenciálisan nőtt volna az érdeklődés mértéke. Nem győztük ontani magunkból a GDPR témájú cikkeket: az írások sikere garantált volt, a kattintásszám, az elérés pedig kimagasló.

A másik ilyen déjá vu elem a 2000. év problémájához, az Y2K-hoz köthető. Talán csak a szenior olvasóink emlékeznek erre a helyzetre: 2000-ig az évszám négy számjegy helyett csak az utolsó két számjegyet használták a rendszerek az évek azonosítására, így a 2000. évet ugyanúgy 00 jelölte volna, mint az 1900-at, vagyis 1999 után 1900 következett volna, ha nem orvosolták volna ezt a problémát. De orvosolták. Méghozzá szinte tökéletesen! Meghozta a gyümölcsét az az elképesztő mennyiségű rendezvény, sajtóközlemény, újságcikk, ami az ominózus Y2K-problémával foglalkozott. Nem igazán tudnék olyan CIO-t vagy rendszergazdát említeni, aki a szilvesztert ne a munkahelyén töltötte volna, és ne izgulta volna agyon magát azért, hogy a gondosan előkészített átállás rendben, hiba nélkül menjen végbe. És többnyire ez így is történt: 2000. január 1-én évszámhelyesen működtek a rendszerek.

Média szempontból és kommunikációs oldalról nézve izgalmas végigkísérni minden hasonlóan nagy horderejű váltást. Momentán még nem látom, mi lesz a következő ekkora horderejű történet, ahol vigyázó szemünket valamilyen globális folyamat adott határidőre történő megvalósítására kell vetnünk. Azt viszont biztosan tudom, hogy ezek a pillanatnyi figyelemelterelések talán annyiban jók, hogy egy adott időszakban nem foglalkozunk a szakma és a szektor legfontosabb kihívásaival. De azok bizony itt maradnak mindig a nyakunkon! Az adatvédelmi nyilatkozat hegyeknek köszönhetően sem lett több informatikus szakember, a generációs mozgásokat ugyanúgy meg kell értenünk, hogy csak a Human Hungary által is feszegetett témák közül említsem a legfontosabbakat.

Rovatok

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2012 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Nelson Amanda

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4781 cég szerepel adatbázisunkban.

A legkeresettebb cégek: