Menü

Eseménynaptár

Czinege László:

Hogyan lehet felhasználni az informatika eszköztárát a helyi értékek megóvásához, a helyi közösségek szervezéséhez?

A klubélet szervezése ma már elképzelhetetlen az internetes kapcsolattartás nélkül, és az is nagyon jó, hogy virtuális közösségek is kialakulhatnak.

Berkecz Mária
 Milyen közösségi élet folyik a Barabás Villában?

– A XII. kerületi önkormányzat intézménye – a Hegyvidéki Helytörténeti Gyûjtemény és Galéria – gondoskodik róla, hogy a Barabás Villában kiállíthassanak a kortárs alkotók. A Városmajori Gimnázium diákjai is kiállították mûveiket. Voltak már sikeres könyvbemutatók. A másik meghatározó irány a klubélet. Jellemzően szakmai alapon vagy egy-egy téma köré szerveződő klubok találnak helyet a villában. Ilyen például a Hegyvidéki Üzletemberek Klubja, ahol nagyon érdekes, részben szakmai, részben magánjellegû beszélgetések zajlanak.

 Hogyan lehet valaki az üzleti klub tagja?

– A tagok között egyaránt találkozhatunk nagyvállalatok első és második számú vezetőivel, valamint olyan szakemberekkel, akiknek saját cégük van. A gazdaság legkülönbözőbb ágazatai képviseltetik magukat, beleértve természetesen az informatikát, a médiát, az autóipart vagy a vegyipart. Az alapítók hívhatnak meg új tagokat, akik első lépésként bemutatkoznak a tagságnak. Ha felvételt nyernek, csatlakozhatnak a klubhoz.

 Vannak olyan tapasztalatai, hogy a hazai üzleti élet vezetői más fórumokon is hasonló klubéletet élnek?

– Ha nem is ugyanolyan formában, mint a Barabás Villában mûködő üzleti klub, számos fórumon cserélik ki nézeteiket, illetve vesznek részt továbbképzéseken a hazai üzleti élet vezetői. Hihetetlenül fontos, hogy a megszerzett tudást, az évek alatt leülepedett tapasztalatot a szakemberek mások számára is elérhetővé tegyék. Erre a célra kiválóan alkalmasak a klubok.

Berkecz Mária, mba-végzettségû közgazda, a Barabás Villa Klub vezetője

Szakmai pályám meghatározó állomása volt, amikor 1994-ben elvégeztem egy amerikai posztgraduális üzleti iskolát, és mba-fokozatot szereztem (Joseph Katzt Graduate School of Business, Pittsburgh University). Az előadók a világ minden tájáról érkeztek; a 15 fős válogatott társaság nagy érdeklődéssel, de éles kritikával fogadta a hallottakat. A végzés után megalapítottuk a végzett hallgatók szövetségét, amely ma is mûködik. Időről időre összejövünk, a beszélgetések mindenkinek sokat adnak.

Az említett szövetség 2000-ben kitalálta, hogy tagjai ne csak az információcsere miatt találkozzanak, hanem próbáljanak meg pénzt szerezni az utánuk jövő diákok számára. Konferenciákat szerveztünk, és azok bevételéből hozzá tudtunk járulni a diákok támogatásához.

Nagyon érdekesek azok a néhány napos továbbképzések, együttgondolkodások, amelyeket a már végzett hallgatóknak szerveznek. Legutóbb például egy stratégiai képzés alkalmával arra kerestük közösen a választ, hogy mi volt az elmúlt évtizedek, illetve mi napjaink lényege. Az elmúlt évtizedet a tudás társadalmaként határoztuk meg, az elkövetkező évtizedet pedig várhatón a tudás megosztása, az egymás tudásának közös, szinergikus használata jellemzi.

Nem mondanám, hogy túl sok a szabadidőm. A munkától ellopott órákat családommal – férjemmel, 18 éves lányommal és 23 éves fiammal – töltöm. Szeretek zenét hallgatni, kertészkedni és batikolni.

 

 Térjünk vissza a Barabás Villához! Milyen informatikai eszközöket használnak fel a klubélet gyakorlati megszervezésében?

– Szinte elképzelhetetlen volna a közösségi élet az informatika nélkül. A meghívókat kör-e-mailben küldjük ki a tagoknak. Ez a megoldás, azon kívül, hogy lényegesen olcsóbb a postai levélnél, rendkívül biztonságos és gyors kapcsolatfelvételt tesz lehetővé. Lehet, hogy a telefont nem ér rá felvenni az ember, de az elektronikus postaládába bepottyanó levélre akár egy tárgyalás közben vagy éjszaka is lehet válaszolni.

 Nem érzi úgy, hogy az informatika adta lehetőségek – a kétségtelen gyakorlati haszon mellett – esetenként eltávolítják, elszigetelik egymástól az embereket?

– Egyáltalán nem. Nyilván találni negatív hatásokat is, de ha mérlegre tesszük a pozitívumokat és a negatívumokat, akkor egyértelmûen a pozitív oldalra billen a mérleg. Az informatika benne van az életünkben, és ez így van jól. Az idősebb generáció feladata, hogy megpróbálja helyes mederbe terelni a fiataloknál az informatikai eszközök és az internet használatát. Ugyanakkor a különféle eszközök kezelése, illetve a szolgáltatások igénybevétele terén az idősebbek rengeteget tanulhatnak a fiataloktól. Számomra egyébként az egyik legnagyobb kérdés, hogy a generációk informatikai tudása közti hatalmas különbség hogyan befolyásolja a közöttük kialakuló kommunikációt. Gyerekeim sokkal ügyesebben és gyorsabban kezelik az újabbnál újabb eszközöket, mint én, viszont a szüleim generációjának ilyen irányú tudása messze elmarad az enyémtől. Nap mint nap szembesülünk olyan helyzetekkel, amikor ezek a különbségek meglehetősen élesen vetődnek fel. Éppen ezért úgy érzem, hogy az informatika számomra – és sok más ember számára is – óriási kihívást jelent.

Rovatok

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2051 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Christopher Mattheisen

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4901 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Inviitech

A legkeresettebb cégek: