Menü
okoskaspo_nyito
Forrás: redcert.com
Méri a fényerőt, a hőmérsékletet, a páratartalmat, a föld nedvességét és figyeli a növény fejlődését. Mindennapi növénytartást segítő okoskaspókat terveztek és építettek fiatal magyar mérnökök, akik az otthoni kertészkedést igyekeztek okosabbá tenni.

Az Accenture februárban hirdette meg a “Tervezz és építs Okoskaspót!” versenyt, amelyre 18 év feletti fiatal mérnökök jelentkezhettek egyénileg és csapatban egyaránt. A verseny során olyan okoskaspó megvalósításokat vártak a szervezők, amely folyamatosan figyelemmel követi és méri a környezet hőmérsékletét és páratartalmát, a növényt érő fényt és a kaspóban lévő föld nedvességét.

A feladatot nehezítette, hogy a kaspónak a bele ültetett növény “profilja” szerint kell a mért adatokat feldolgoznia, a kaspót pedig nem volt elég egy növényre megtervezni, a kaspóba ültetett növény profiljának megfelelően változtathatónak kell lennie. Az okoskaspók mindegyikéhez terveztek okostelefonos alkalmazást is a versenyzők, amely képes a mentett adatok folyamatos megjelenítésére és értesítés küldésére, hogy a növénytulajdonosok egyből értesülhessenek, ha az okoskaspóba ültetett növény környezeti feltételei nem ideálisak.

Soha nem voltak még olyan magasak a fogyasztói elvárások a gyors és egyszerűen használható okoseszközök és alkalmazások iránt, mint napjainkban. A Dynamic Digital Consumer Survey rámutatott, hogy a fogyasztók digitális, fizikai és érzelmi elköteleződésének egyik legfontosabb tényezője a személyes tapasztalatokat figyelembe vevő megoldások.

„A verseny során olyan technológiai megoldásra voltunk kíváncsiak, amely ismert problémára tud megoldást nyújtani és pozitív hatással van a mindennapjainkra. Olyan élvezetes, játékos fejlesztői kihívás elé szerettük volna állítani a résztvevőket, amely jól tükrözi az Accenture elkötelezettségét a minőség, a személyes élmény megteremtése és az innováció iránt” – mondta Hatfaludy Károly, az Accenture Industry X.0. üzletág vezetőségi tagja.

 A “Tervezz és építs okoskaspót!” verseny díjazottjai

1. Insert Name Here / Ács Bálint, Szvatkó Ádám (Óbudai Egyetem)
2. PlantDroid / Kárándi Zsolt, Szvetlin Tanyi (BME)
3. Smart Tech / Lajber Kristóf, Orsós Márió, Kis László (Szent István Egyetem)

Különdíj: KicsiRigó / Alexandra Hably (BME)
Különdíj: TákolaTeam / Hadobás János, Hován Henrik (BME, Széchenyi István Egyetem közös csapata)

 

A komoly szakmai zsűri az értékelésnél figyelembe vette a kaspó működését, a kreativitást, a kivitelezés minőségét, a mobil alkalmazás dizájnját és használhatóság át, valamint a felhasznált alkatrészek bekerülési költségét is. Az extra funkciókat pedig pluszpontokkal jutalmazta. „Rengeteg nagyon ötletes és kivitelezhető pályamunka készült, amelyek a programozás és fejlesztés magas szintű tudása mellett a versenyzők kreativitását is megmutatta” – mondta Komjád István zsűritag, az Accenture Industry X.0. üzletág vezetőségi tagja.

A nyertes kaspót tervező Insert Name Here csapat gyakorlatilag egy piacra kész terméket mutatott be a szakmai zsűrinek. A programozás mellett az alkalmazás fejlesztésére és megjelenésére is nagy hangsúlyt fektettek, továbbá a termék megtervezése során szem előtt tartották a fogyasztói igényeket is, azaz a megjelenést és a bekerülési költséget (körülbelül 12 ezer forint) is.

„A kevésbé látványos programozás mellett kiemelt jelentőséget szenteltünk az alkalmazásfejlesztésnek, valamint a kényelmes és mindennapi használat biztosításának” – hangzott el Ács Bálinttól és Szvatkó Ádámtól, az Óbudai Egyetem hallgatóitól, kaspójuk bemutatója során. A verseny nem titkolt célja, hogy a kreatív feladatokon keresztül megtalálja az ország legtehetségesebb mérnök szakembereit, akik később akár az Accenture csapatához is csatlakozhatnak. (A vállalatnak Magyarországon 230 alkalmazottja van, de ebben az évben a tervek szerint 150 dolgozóval bővítik munkavállalóik létszámát.)


Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1977 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kéri Balázs

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4700 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Clarmont I.S. Kft.

A legkeresettebb cégek: