Menü
gremon
Forrás: Gremon

Idén 26. alkalommal rendezték meg a Magyar Innovációs Nagydíj átadóját. A nívós díjat idén egy olyan magyar startup is átvehette, amely alapjaiban megváltoztathatja a mezőgazdaság termelékenységét és energiafelhasználását. Szegeden fejlesztik a Trutina növénysúlymérő rendszert, innen hódítja meg az növényházi termesztést az innovatív magyar csapat.

A Gremon szakemberei azt ismerték fel, hogy a mezőgazdaság jelenleg képtelen nagy mennyiségű és megbízható információt kinyerni a növények viselkedéséről a termelés során, ezzel rengeteg erőforrás megy veszendőbe.

Súlymérésen alapú növény aktivitás jelző rendszer

A Trutina egy komplex súlymérési rendszer, amely egy hardverből és egy felhőalapú szoftvermegoldásból áll. Képes többek között monitorozni a növények súlyváltozását (biomassza), aktivitását (vízfelvétel sebessége, párologtatás) és energiaszintjét is. Ezeket az adatokat összevetve a környezet változásával kapcsolatos információkkal, mint az öntözés, páratartalom, fényintenzitás, tápanyagpótlás (például műtrágyázás) megvalósulhat a mezőgazdasági mikro menedzsment.

A növények külvilágra tett reakciói ráadásul azonnal megjelennek a Trutina rendszerében, így számítógépen vagy okostelefonon is láthatjuk a változásokat. A megjelenített adatok önmagukban is beszédesek, de a Gremon Systems kidolgozott egy „növényi energiamodellt”, mellyel még könnyebb megérteni és lekövetni a növények válaszreakcióit, illetve szükség esetén meghozni a növény növekedéséhez szükséges legjobb döntéseket.

Csökkenő költségek, növekvő terményhozamok

A rendszer alkalmazásával meghatározható az optimális víz-, tápoldatmennyiség és annak kijuttatásának legmegfelelőbb ideje, összhangban a növények számára elérhető fény mennyiségével. Követhető a növények pillanatnyi és kumulált szervesanyag termelése, így az ideális mikroklíma (hőmérséklet, levegő/szellőztetés, páratartalom, stb.) megvalósításához szükséges energiafelhasználást optimalizálni lehet.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2028 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Poór Károly

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4834 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:SERCO Informatika Kft.

A legkeresettebb cégek: