Menü

Kiemelt témánk

Feliratkozás


Eseménynaptár

oliver_schabenberger_sas
Forrás: ITB

Eljöhet az a nap, amikor a mesterséges intelligencia utoléri az emberit, de ha saját emberi mivoltunk kiteljesítésére használjuk fel, nincs mitől félnünk – némiképp filozofikus felhangokkal kezdődött a SAS európai felhasználói és partnerkonferenciája.

Kétféle mesterséges intelligencia képzelhető el. Az egyik a „narrow AI”, amit az egy adott célra létrehozott rendszerek képviselnek – mondjuk az önvezető autó, amely a környezetből származó jeleket, a szenzorok adatait, a térképi adatokat, a többi járműből kapott információt vezetési utasításokká fordítja át. Ez a fajta mesterséges intelligencia nem gondolkodik, sokkal inkább kész algoritmusokat hajt végre. Aztán van az általános AI (artificial general intelligence, AGI vagy MI), amely gyakorlatilag mindenre képes, amire az ember, nemcsak adott célra jó, hanem bármilyen feladatot végre tud hajtani – voltaképpen az emberi intelligenciát képezi le hardver és szoftver formájában. Csak az a gond vele, hogy egyelőre nem létezik – kezdte a SAS idei európai felhasználói és partnerkonferenciáját bevezető előadását Oliver Schabenberger, a vállalat operatív vezetője és CTO-ja.

És hogyan került a mesterséges intelligencia terítékre (sőt, a középpontba) egy üzleti elemző szoftvereket fejlesztő cég rendezvényén? Nos, a SAS szerint az AI iránt megmutatkozó mostani felfokozott érdeklődés voltaképpen az adatelemzés fejlődésének természetes folyománya. A mesterséges intelligenciával már korábban is sokat foglalkoztak, de az akkori rendszerek, az automatizálás explicit szabályokon alapultak, amelyeket aztán számítógépes kódra fordítottak. A mostani AI-forradalom középpontjában azonban az adatok, az adattudomány áll – mondta Schabenberger.

Nem szabályokat kell írni, hanem adatokat kell adni a rendszernek, amely ezek alapján kifejleszti saját logikáját, implicit módon tanul. „Nem kell megtanítani neki, hogy mi a különbség a kutya és a macska között – csak meg kell mutatni egy csomó macska és kutya képét, a mesterséges intelligencia pedig majd rájön a különbségekre, és utána nagy biztonsággal felismeri őket” – érzékeltette az eltérő megközelítést a SAS CTO-ja.

Fontos megkülönböztetni, hogy a „narrow AI” vagy az AGI jövőbeni hatásairól beszélünk, mert egészen más módon alakítják át a gazdaságot, társadalmat. A narrow AI-ben is óriási lehetőségek vannak, ahogy az algoritmusok egyre jobbak, az őket futtató számítógépek pedig egyre nagyobb teljesítményűek lesznek. Az igazi kérdés mégsem az, hogy mennyire tudjuk okossá tenni az algoritmusokat, hanem az, hogy az algoritmusok mennyire tudnak okossá tenni minket. Az AGI esetében viszont már nem mi fejlesztjük a rendszereket, hanem azok saját magukat, a döntés ki lesz véve az emberek kezéből. Egy olyan AGI, amely egy átlagos egyetemi kutatócsoport intelligenciájával rendelkezik, egy hét alatt akkora teljesítményre lehet képes, mint a teljes emberi nem az elmúlt 20 ezer év intellektuális erőfeszítései során.

A jelenlegi AI-technológiákból még nem következik automatikusan az AGI. Annak kialakításához teljesen új megközelítésre van szükség, és ez a megközelítés még valahol rejtőzik a jövő tudományában – nem is feltétlenül az informatikában, hanem talán a biológiában, anyagtudományokban, kvantummechanikában. Viszont pusztán az, hogy próbálkozunk, azt jelenti, hogy előbb-utóbb eljutunk oda – állította határozottan Oliver Schabenberger.

Lehet, hogy 20-50-100 évbe telik, de megvalósítjuk. Emiatt viszont már ma el kell gondolkodni azokon a hatásokon, amelyeket gyakorolni fog mindannyiunkra. Ha a dzsinn kiszabadul a palackból, aligha tudjuk oda visszatuszkolni. Nem feltétlenül az lesz a gond, hogy a mesterséges intelligencia ellenünk, az ember ellen fordul – sokkal nagyobb gondot jelenthet, ha rossz célokat kergetünk az AI-val. Talán arra kellene használnunk a mesterséges intelligenciát, hogy megtaláljuk emberi mivoltunkat, azokat a megkülönböztető jegyeket, amelyek igazán emberré tesznek bennünket – együttérzés, szeretet, kreativitás, empátia. Ha ezekbe csomagoljuk az AI-t, és arra használjuk, hogy jobb művészek, vezetők, tanárok, orvosok legyünk, akkor még van jövőnk – zárta előadását a SAS második embere.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 2036 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Kurtisz Krisztián

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4866 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:ALEF Distribution HU Kft.

A legkeresettebb cégek: