Menü
wireless_connection
Forrás: enterprisetimes.co.uk
„Ha a lehetőség nem kopogtat, építs egy ajtót!” – mondta Milton Berle, egykori amerikai tévésztár, és nem véletlen lett ez a jelmondata az idei Wireless ConnActionnek.

Ma már szinte minden smart, és minden az IoT-ról, a big datáról, valamint az 5G várható forradalmáról szól. Az a döbbenetes mennyiségű okoseszköz pedig, amely az elkövetkezendő évtizedben hálózatba lesz kapcsolva, teljesen más típusú hálózati infrastruktúrát igényel. Ennek megfelelően az áprilisban megrendezett 3. Wireless ConnAction vezérfonala is az 5G és az IoT volt olyan speciális iparágakra vonatkozóan, mint az energetika, a közlekedés vagy a biztonságtechnika.

Lassan, de biztosan az 5G felé

Az online jelenlét és az okos alkalmazások elterjedése persze nem kerülheti el a háztartási gépek piacát sem, a felhasználók számára távolról vezérelhető készülékek elérhetővé válása legalább annyira fontos, mint az ipari megközelítés és felhasználás – hangzott el a konferencián. A térhódítás volumene pedig attól is függ, hogy mennyire sikerül átadni a felhasználóknak például az IoT-vel vagy az 5G-vel járó előnyöket, mennyire értik meg és kezdik el házon belül használni a rendelkezésre álló technológiai megoldásokat. Az ipar és a vendorok részéről proaktív a hozzáállás, a fejlesztések lendületesen és erőteljesen haladnak előre.

Szilágyi László, az Ericsson Magyarország innovációs programmenedzsere kiemelte, hogy előrejelzéseik szerint 2022-re 29 milliárd okoseszköz lesz használatban a világon, ebből 11 milliárdot emberi (hétköznapi) kommunikációhoz vesznek majd igénybe. A digitalizált életvitel magasabb életszínvonalat eredményez, a digitális transzformáció és a mesterséges intelligencia pedig az ipar és a gazdaság minden területére (például autóipar, egészségügy, energetika, közlekedés, média) kihat. Elég csak arra gondolni, hogy napi szinten átrendezhető lesz egy gyár annak megfelelően, milyen megrendelést teljesítenek éppen. A gyárban természetesen kollaboratív robotok (cobotok) dolgoznak majd az emberek mellett.

A technológiai feltételek megteremtése mellett (úgymint például az 5G-s hálózatok új rádiós kihívásai) szóba került napjaink egyik IT-gócpontja, a szakemberhiány is. Maros Dóra, az Óbudai Egyetem docense a kerekasztal-beszélgetés során kiemelte: hazánk digitális felzárkózása, az IoT és az 5G térnyerése erősen függ attól is, hány fiatal akar villamosmérnök vagy IT-szakember lenni. A szükségesnél jelenleg sajnos jóval kevesebben (ez lassíthatja az új technológiák elterjedését hazánkban), pedig a rádiós hálózatokat ők építik és üzemeltetik.

Bóna Péter, Com-Forth
 

A konferencián résztvevő előadók egyetértettek abban, hogy az 5G és az IoT előretörése és elterjedése csak annyira lesz gyors és élvonalbeli Magyarországon, amennyire valódi igények lesznek rá, amelyekre a piac „ráugorhat”. Vincze Zoltán a Nokia képviseletében elmondta: az 5G nemcsak egy újabb rádiótechnológiát jelent, hanem az egész rendszer fundamentális újragondolását. Akkor válhat a mindennapjaink részévé, ha valós, emberi igények megoldására használják, és nem csak papíron létező technológia lesz.

Nem az ár a lényeg, hanem a TCO

Bóna Péter, a Com-Forth ügyvezetője és a konferencia szervezője előadásában elmondta: saját, nem reprezentatív kutatásuk alapján a vezeték nélküli eszközökkel kapcsolatos félelmek dobogóján tavaly és idén is a biztonsági kockázat, a stabilitás és a zavarvédettség áll – ez jó visszajelzés lehet a gyártóknak is. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a technológiai beruházások, fejlesztések esetében még mindig hiányzik a TCO (Total Cost of Ownership, teljes életút költség) ismerete. Sok esetben a legalacsonyabb ár nyer, holott komplex módon kellene tekinteni egy-egy befektetésre, amely magában foglalja az anyagár mellett a telepítést és a beüzemelést, az integrációt, az oktatást, a tervezett karbantartást, az esetleges cserét és a javítást, a frissítést és a supportot is. Vagyis nem az ár a lényeg, hanem a TCO.

A szakember a konferenciát összegezve úgy fogalmazott: „Idén is sikerült megvalósítanunk, hogy átfogó képet adjunk az iparági trendekről és lehetőségekről a szektor szereplői számára, különös tekintettel az IoT-re, a big datára és az 5G-re. Azt is kiveséztük, hogy mindezen technológia miként alakítja át gyökeresen a hétköznapi életünket az elkövetkező 5-10 évben." 

Ha Milton Berle fent idézett mondatánál maradunk, a kifejezetten az ipari vezeték nélküli alkalmazásokat megcélzó rendezvény nemcsak a technológia által épített ajtókat mutatta be, de maga is épített egyet arra, hogy a résztvevők megismerhessék egymást – az egymásban rejlő lehetőségeket.

Karrierszkenner

Kíváncsi, hol dolgozik egykori kollégája, üzleti partnere?
Szeretné, ha az ön karrierjéről is hírt adnánk?

Böngésszen és regisztráljon!

Jelenleg 1977 személy szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Bíró Zoltán

A legkeresettebb emberek:

Cégszkenner

Melyek az ict-iparág legfontosabb cégei?
Melyek a fontosabb felhasználók más iparágakból?

Regisztrálja cégét Ön is!

Jelenleg 4700 cég szerepel adatbázisunkban.
Az utolsó regisztrált:Clarmont I.S. Kft.

A legkeresettebb cégek: